mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Mire ez a nagy kecskeméti felháborodás?

Mint arról beszámoltunk, öt csapat nem kapott NB I-es indulási licencet. A Győr és a Pápa helyzetét nem kell magyarázni, a nyíregyházi, kicsit – már bocsánat – kamunak tűnő magyarázatról már ejtettünk szó. Pécsett és Kecskeméten viszont felháborodtak a döntésen. Különösen az utóbbi meglepő, mert…



Vajon jövőre láthatjuk a kecskeméti csapatot az NB I-ben? (fotó:kecskemetite.hu)

Mert az elmúlt időszakban több alkalommal írtunk arról, Kecskeméten bizony nem hogy heteket, sokkal inkább hónapokat csúsznak a fizetések. Valahogy úgy tűnt, a klub vezetői idén is abban bíztak, ami eddig bejött, azaz az MLSZ licencadó testülete lazán kezeli majd a dolgokat.

Ám úgy néz ki, valami megváltozott az MLSZ-ben.

Talán az a tény, hogy jelenleg két NB I-es klubvezető is a büntetés-végrehajtási intézet vendégszeretetét élvezi, futballunk vezetőit is arra sarkalták, hogy eljött az ideje a szigornak. Hozzá kell tenni, az utóbbi időben egy kicsit saját magát nevettette ki az MLSZ, hiszen látható volt, hogy a szervezet a saját maga által hozott szabályokat sem tartja, tartatja be.

Nos, azt nem tudni, hogy a Kecskemét miért nem kapta meg a licencet, az viszont biztos, hogy a klub kiadott egy közleményt – ami azért több pontban is érdekes.
Az MLSZ licencadó bizottságának 2015. május 13-i elsőfokú döntése értelmében, a KTE Labdarúgó Kft. nem kapta meg az NBI-es indulásához szükséges licencet. A döntés súlya és várható következményei miatt, már a tegnapi napon egyeztettem S. Juhász Attila ügyvezető igazgató, és Sallói István klubigazgató kollégáimmal az ügyben, mely egyeztetés a mai napon folytatódott. Ezúton szeretném tájékoztatni a közvéleményt a KTE álláspontjáról: Az előző időszak pénzügyi nehézségeinek megoldására múlt pénteken, a hiánypótlás alkalmával, klubunk megküldte a stabilitás helyreállítását biztosító ütemtervet, továbbá garanciát nyújtott a bizottság számára. Az előző évek költségtakarékos gazdálkodásának fenntartása, és a tulajdonos által vállalt kötelezettségek megfelelő biztosítékot jelentenek az NB I-es szerepléshez. Klubunk eddigi működése során folyamatosan nagy hangsúlyt fektetett a saját nevelésű fiatal játékosok szerepeltetésére, mely egybeesik az MLSZ tegnapi napon is megerősített célkitűzésével. Az elmúlt 7 év eredményei arra köteleznek, hogy minden lehetőséggel éljünk az első osztályú tagság megtartása érdekében, így mindenképpen fellebbezünk a Licencadó Bizottság döntése ellenolvasható Rózsa Pál tulajdonos szurkolókhoz írt nyílt levele.

A „klubunk megküldte a stabilitás helyreállítását biztosító ütemtervet, továbbá garanciát nyújtott a bizottság számára” mondatrész pontosan azt jelenti, amiért a klub nagy valószínűséggel nem kapott licencet.

Hatalmas tartozást.
Amit immár évek óta görget maga előtt a klub, és amelynek egy részét minden évben átütemezték.

„Az elmúlt 7 év eredményei arra köteleznek, hogy minden lehetőséggel éljünk az első osztályú tagság megtartása érdekében”
Nos, nem kell hét évig visszamenni.

Az elmúlt három évben egymást érték azok a hírek, mely szerint Kecskeméten napi gondokkal küzdenek a játékosok, mert nem kapnak fizetést.

Három éve egy Ligakupa mérkőzés alatt a pályán lévő kecskeméti játékosok egyszerre vonultak el a toalettre, hasmenésre hivatkozva. Persze, szó sem volt csoportos ételmérgezésről, csupán így akarták felhívni a figyelmet arra, hogy hetek, hónapok óta nem kaptak fizetést. Az MLSZ azonnal lépett – no, nem a szerződést megszegő klubtulajdonost, hanem a játékosokat büntette meg.

2014 januárjában aztán a csapattól távozó Rajczi Péter tárta nyilvánosság elé a kecskeméti helyzetet.
„A tulajdonossal, Rózsa Pállal volt nézeteltérésem, másrészt a klub nehéz anyagi helyzete is közrejátszott abban, hogy nem maradtam Kecskeméten. Előfordult, hogy az öltözőben valamelyik játékostársam odajött hozzám és kért ötvenezer forintot kölcsön, mondván, nem tudja fizetni az albérletét, mert a klub tartozik neki. Aztán volt drámaibb eset is, amikor valaki tízezer forintot kért, mert nem volt mit ennie a családnak. Szóvá tettem ezt a tulajdonosnál, kértem, adja el a tulajdonrészét, vagy vegyen be valakit az üzemeltetésbe. Sajnos nem volt vevő az ötletemre, sőt, rosszul sült el az egész. Bekő Balázs vezetőedző az egyik edzés után közölte, hogy a tulajdonos azt mondta neki, amíg ő áll a csapat élén, addig Rajczi nem lehet a keretben. Így hát nem volt más választásom, mint távozni. A történtek ellenére, amikor szerződést bontottunk, kezet fogtunk és további sok sikert kívántunk egymásnak"
mondta akkor a támadó.



Rajczi Péter tavaly januárban borította a bilit...(fotó:kecskemetite.hu)


Persze, nem történt semmi.
Hogy Rajczi szavai nem a képzelet szüleménye volt, az néhány hónap múlva újabb megerősítésre leltek.

"Hat éve játszom az NB I-ben, de ilyen még nem történt velem. Előbb kiraktak az első csapat keretéből, mivel az egyik edzés előtt csak a másodedzőnek szóltam, hogy sürgős elintéznivalóm miatt ki kell hagynom egy foglalkozást. Ezt követően az U21-es csapathoz száműztek, már nem öltözhettem a csapattársaimmal, a közös étkezéseken sem vehettem részt. Sajnos július óta nem kapok fizetést, legutóbb az egyhavi bérem negyedét fizették ki. Nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt a bánásmódot, semmi mást nem szeretnék, csak azt, amihez értek: futballozni. Ráadásul idén augusztusban kétéves szerződést írtam alá. Az elnök szinte könyörgött. "Légy szíves, légy szíves" – mondogatta, most pedig ezt teszik velem. Sajnos szóba sem állnak velem, ezért nem tudom megbeszélni velük a problémát mondta ez tavaly novemberben Darko Pavicevic.
 


...Pavicevic novemberben...(fotó:kecskemetite.hu)


Akkor sem történt semmi.

Persze, ezek kiragadott példák, akinek van kedve, utána nézhet például, hogy a klubot hány alkalommal zárták ki az átigazolásból, mert lejárt tartozása volt a már eligazolt játékosok felé.  Segítek: szinte minden átigazolási időszakban.

Nos, nem hiszem, hogy ezekre az "eredményekre" gondolt Rózsa Pál, mert ezeket az "eredményeket" általában le szokták tagadni.

Persze, van abban valami, amit Sallói István, a Kecskemét klubigazgatója mondott, mely szerint ma van 4-5 olyan klub, melybe irányított hirdetéseken, és „kötelezett” szponzoráció keretein belül öntik a pénzt, és így nem túl fair az összehasonlítás az többi, valós piaci alapon működő klubbal, de…

…ez egyáltalán nem ad felhatalmazást egyetlen klubvezetőnek sem arra, hogy megszegje a saját maga vállalt szerződési feltételeket.

És ahogy mondani szokták: akinek nincs pénze NB I-es csapatra, az ne csináljon NB I-es csapatot.
És ez a kijelentés tényleg nem csak a Kecskemétre vonatkozik.





Dráma: Bajnoki cím ünneplése közben esett komába a Fradi futsalkapusa Haladás – Nyíregyháza: szünetben vendég, lefújáskor hazai – harmincötszörös szorzó!