mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője: Már tavaly simán kiestünk volna, ha...

Nem nagy bátorság kijelenteni, a Haladás kiesett az NB I-ből. A csapat körül évek óta áll a bál, úgy hírlik, egyes játékosok lényegében átvették a hatalmat. A vesszőfutás talán Mészöly Géza kirúgásával kezdődött, hiszen akkoriban még a dobogóért küzdött, most pedig hiába az új csili-vili stadion, jövőre – és ki tudja meddig még – nem lesz élvonalbeli mérkőzés Szombathelyen. De mit szólnak ehhez a Haladás vezetői? Tóth Miklós ügyvezető igazgató nem bújik el a kérdések elől.


 ANDICS GÁBOR/SPORT PLUSZ


 

Padlón a Haladás (Fotó: haladas.hu)

- Van még remény?
- Hogyne lenne... Nyilván úgy állunk hozzá, hogy a következő mérkőzést meg kell nyerni.

- Erre az idei szezonban kétszer volt példa – húsz forduló alatt...
- Nem vagyunk könnyű helyzetben, de amíg van esély, küzdünk.

- Horváth Ferenc vezetőedző meddig küzdhet?
- Erre most mit mondjak? Úgy egyeztünk meg vele, hogy a szezon végéig szerződtetjük.

- Árulja el: mióta tart ez a vesszőfutás, vagy inkább úgy kérdezem, mikor csúszott ki a lábuk alól a talaj?
- Talán a nyáron. Azóta szenvedünk. Tavaly simán bennmaradtunk, de a nyár óta nem találjuk a helyünket.

- Miért nem?
- Ha én azt tudnám... A bajnokság elejét rosszul kezdtük, és ez kihatott az egész évre.

- Miközben itt a csodaszép új stadion, hazai szinten sok szurkolóval. Beszélhetünk stadionátokról?
- Nem! Mégpedig azért, mert amikor 2017 őszén, annak is a végén megkaptuk az új arénát, abban az évben bennmaradtunk, a nyolcadik helyen végeztünk. Persze, akkor sem voltunk könnyű helyzetben, talán emlékeznek rá a szurkolók, hogy kikaptunk Balmazújvárosban, és volt hátra három találkozónk. A Ferencváros, a Puskás Akadémia és a Videoton ellen. A háromból kettőt az új stadionunkban játszottunk, amelyeket megnyertünk. A Fradit és a Vidit is legyőztük. Úgyhogy azt mondom, ha nincs az új stadion, már tavaly simán kiestünk volna. A csodálatos létesítményünk nagy lökést adott a csapatnak, s ez jó szerepléssel párosult.



- A szurkolók másképp gondolják.
- Megértem őket. Azt szeretnék, hogy a Haladás jól szerepeljen. Mi is azt szeretnénk.

- Nyilván Halmosi is...
- Hallgatom.

- Miért tették ki a keretből?
- Sok volt erről a találgatás.

- Ezért kérdezem.
- Ezért adtunk ki egy közleményt. Annyit mondhatok, hogy az egyik hétközi edzésen, az egymás közötti játék során sportszerűtlenül viselkedett. Többször figyelmeztették, de ez sem használt.

- Lerúgta az egyik játékostársát. Az egyik légióst?
- Hadd ne mondjak többet.

- Akkor arra válaszoljon: miért ilyen gyenge a Haladás, miközben – kívülről legalábbis úgy látszik – a keret nem gyengült annyira, ami ezt magyarázná?
- Ebben egyetértünk. De itt csak az eredmény számít, illetve a tabella állása. Az nem hazudik. Beszélhetünk arról, hogy milyen rossz volt az a Haladás, amelyik a harmadik vagy az ötödik helyen végzett, és milyen jó az, amelyik kiesett, csak az a lényeg, hogy a bajnokság végén a vonalat a Haladás neve fölött vagy alatt húzzák-e meg.

- Készülnek már az NB II-re?
Sóhaj.
- Nem! Még nem...


A Haladásnál áll a bál, a Halmosi-ügy – amiről részletesen írunk – csak a jéghegy csúcsa. A klubhoz közel álló informátorok szerint nem véletlen a szombathelyiek vesszőfutása. Úgy tudjuk, az öltözőben már korábban elindult a klikkesedés, a magyarok és a légiósok nem igazán tartanak össze, de nem csak ők marakodnak egymással. A csapat több táborra szakadt, az idősebb játékosok bepipultak, amikor azt látták, hogy a klubhoz szemernyit sem kötődő társaik magasról tesznek az eredményre, alibiznek, vereségek után röhögcsélnek – és felveszik a nagy pénzt. A keret több táborra szakadt, az pedig olaj a tűzre, hogy a nemrég igazolt új játékosok, köztük sok légiós a többszörösét keresi annak a pénznek, amit például Halmosi és Király kap. A bajok forrása, hogy sokakat nem érdekel a kiesés. A szerződésük eleve úgy szól, hogy az NB II-be nem kell a Haladással tartaniuk, ráadásul külföldieket (tavasszal összesen tizenkét légióst foglalkoztat a Haladás, közülük négyen most érkeztek) a másodosztályban egyébként sem alkalmaz a Haladás – így tett a kiesése után egyébként a Vasas is -, nekik tehát pláne mindegy a gárda eredményessége. Egy ilyen állományból kellene Horváth Ferencnek – akinek ez a hetedik (!) NB I-es csapata, és aki a kiesés után szintén távozhat – csapatot formálnia. A lehetetlenre vállalkozott?



Rég láttam ilyen korrekt viselkedést a magyar futballban! Mészöly Géza két éve kongatta a vészharangot Szombathelyen – inkább kirúgták