mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Orbán Viktor kedvenc csapata beköltözött Orbán Viktor udvarába, csak az a stadion az utánpótlásnak épült

A román U16-os válogatott tegnap 3-2-re legyőzte a magyar korosztályos csapatot. Gyulán. A szlovén U19-es válogatott 1-1-es döntetlent játszott a magyar csapattal. Tatabányán. Közben bejelentették, hogy a Videoton abban a Pancho Arénéban játssza majd stadionjának felújítása alatt a hazai meccseit, amelyet egyébként nem nekik, nem is a profiknak, hanem az utánpótlásnak építettek. Közben a napokban rendezünk egy U19-es Európa-bajnoki selejtezőcsoport, melynek egyetlen mérkőzését sem az erre épült Pancho Arénában játsszák.


 

Hogy milyen céllal épült a Pancho Aréna?
 „Az ifjúság sporttelepének szánjuk, egyebek közt az utánpótlás-válogatottak második otthona lesz” – hangzott a hivatalos állásfoglalás, még a stadion átadása előtt.

Nos, mára tudhatjuk, ebből semmi nem valósult meg.
Az átadón ugyan a Puskás Suzuki Kupa döntőjében a Puskás Akadémia U17-es csapata a Real Madrid hasonló korú játékosaival játszottak a „szentélyben”, ám az Akadémia növendékeinek ezzel be is fejeződött a nekik épült stadionban való szereplés.
A Panchóban pályára lépni, érdem. Amiért akadémistáinknak meg kell küzdeni.” – tudtuk meg a Puskás Akadémia kommunikációs igazgatójától,  Takács Bence Ervintől, igaz, arról nem esett szó, hogy alig fél évvel ezelőtt még egyáltalán nem erről volt szó.

Persze, egy-két szerencsés Puskás Akadémia játékos még játszhatott a Panchóban a Real elleni mérkőzés után, hiszen néhányan bekerültek abba az U19-es válogatottba, amely nyáron részt vett a hazai rendezésű korosztályos Európa-bajnokságon, melynek néhány meccsét a Panchóban játszotta. Azóta korosztályos játékosként Sallai Roland az - aki egyetlen Puskás Akadémiás növendékként beverekedte magát a Puskás Akadémia felnőtt csapatába – aki játszhatott a korosztályos csapatoknak készült stadionban.

Ám az U19-es Eb döntője óta egyetlen korosztályos meccset sem rendeztek a Panchóban, igaz, az MTK férfi és női csapata, na meg a magyar és az egyesült királyságbeli országgyűlés csapatának tagjai „már megküzdöttek azért az érdemért, hogy a Panchóban lépjenek pályára”.

Természetesen megkérdeztük az MLSZ-t is, hogy miért nem szerveznek korosztályos válogatott mérkőzéseket abba a stadionba, amely állítólag azért épült, hogy a korosztályos válogatottak otthona legyen, és egyáltalán ellenőrzik-e a majd 3 milliárd forintos TAO-s támogatás felhasználását, de nem meglepő módon nem érkezett válasz.

Így amíg korosztályos csapatainknak mérkőzéseit Telkiben, Gyulán, Dunaújvárosban és még ki tudja hol rendezzük, addig….

Addig a mai nap hivatalosan is bejelentették, hogy a Videoton, stadionjának felújítása idején a Pancho Arénában játssza majd a hazai mérkőzéseit.

Hogy ismét csak Takács Bence Ervin szavaival éljünk: a székesfehérvári profik – már amennyire profinak lehet nevezni a magyar labdarúgás résztvevőit – is megküzdöttek már  azért az érdemért, hogy a Panchóban lépjenek pályára.

Persze, úgy is magyarázhatnánk, hogy nem történt semmi különös, csak az, hogy Orbán Viktor kedvenc csapata beköltözött Orbán Viktor udvarába, csak az a baj, hogy nem ennyire vicces a helyzet.

A Puskás Akadémiánál gyártottak egy ideológiát, kaptak az ehhez az ideológiához kitalált stadionhoz majd 3 milliárd, általuk magánadománynak nevezett, valójában állami pénzt, majd saját maguk rombolják le azt az ideológiát, amiről azért mindenki tudta, hogy fele sem igaz. Mindehhez statisztál a Magyar Labdarúgó Szövetség, sőt, nehogy nem ellenőrzi a TAO pénzek felhasználását, de cinkosként a nyári Eb óta egyetlen korosztályos mérkőzést sem szervez a stadionba.



Magyar futball 2014: éhezik a kecskeméti játékos, mert július óta nem kap fizetést A mérkőzés, melyen mindkét fél nyerni szeretne, és egyik sem akar majd kikapni