mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

A mérkőzés, melyen mindkét fél nyerni szeretne, és egyik sem akar majd kikapni

Egy nappal a Magyarország-Finnország Európa-bajnoki selejtező előtt sajtótájékoztatott tartottak az új "Albert Flórián Stadionban". Ahol persze mi is ott voltunk.



Dárdai Pál szövetségi kapitánya szerint csapata készen áll a finnek elleni péntek esti Európa-bajnoki selejtezőre, amin bízik a hazai sikerben.  A szakember elmondta, rendkívül kiélezett küzdelemre számít, mert a két együttesnek hasonló erősségű kerete van.
- A hazai pálya előnyét kellene meglovagolni valahogyan. Remélem, itt felénk billen majd a mérleg nyelve - nyilatkozta a tréner. A hazai bemutatkozására készülő szövetségi kapitány hangsúlyozta, kissé aggódott a miatt, hogy az októberi bukaresti összecsapással ellentétben, ezúttal csak néhány napja volt együtt dolgoznia a játékosokkal, ugyanakkor a "srácok megnyugtatták a hét elején." Az összeállítással kapcsolatban Dárdai úgy fogalmazott, a bukaresti és a feröeri összecsapásokon pályára küldött tizenegy "keveréke" játszik majd holnap. A szakember ezúttal is elmondta, reméli, a szurkolók türelmesek lesznek majd az összecsapáson, és bízik abban, hogy a végén közösen tudnak majd ünnepelni velük.
 

A finnek kapitánya, Mixu Paatelainen szoros és kifejezetten jó mérkőzésre számít. A szakember elmondta, némiképpen meglepték Dárdai Pál szavai, miszerint "nem lesz szép" összecsapás, ugyanis ők mindig játsszák a futballt, és a magyar csapat is képes erre technikás játékosai által.
- Ami az én csapatomat illeti, szeretnénk gyorsan járatni a labdát és minél több helyzetet kidolgozni - tette hozzá a tréner. Mixu Paatelainen úgy fogalmazott, százszázalékosan a győzelemre játszanak majd, ugyanakkor adott esetben egy döntetlennel sem szabad, hogy elégedetlenek legyenek, ugyanis ez egy olyan mérkőzés lesz, amelyen "mindkét fél nyerni szeretne, és egyik sem akar majd kikapni". Hozzátette, elsősorban a két csapat márciusi győri mérkőzését elemezték ki, bár inkább a saját játékukkal foglalkoztak, ugyanis tisztában vannak azzal, hogy azóta Dárdai Pál személyében új szövetségi kapitány irányítja a csapatot, és több helyen változott a keret is. A szakember kisebb gondokkal is küzd, mivel a finnországi influenzajárvány csapatát is sújtja, több játékosa, köztük a válogatott húzóembere, Roman Eremenko is betegeskedik. A kapitány ennek ellenére kezdőként számít a CSZKA Moszkva irányítójára.

 



Orbán Viktor kedvenc csapata beköltözött Orbán Viktor udvarába, csak az a stadion az utánpótlásnak épült Puskás a bekerült a világ öt legjobb futballistája közé