mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Hogy milyen volt Dárdai első berlini edzése? Ilyen

img

Mint arról tegnap beszámoltunk, Dárdai Pál lényegében csak beköszönt az őt bemutató berlini sajtótájékoztatóra, mert rohant edzést tartani a csapatnak. A Hertha TV felvétele alapján a tréningen hangulatra nem lehetett panasz, ezt láthatták a klub vezetői is, akik a pálya széléről árgus szemekkel figyeltek.  

Dárdai Pál a Hertha megbízott edzője

img

Tegnap a Hertha hazai pályán kikapott a Hertha BSC, és ez Jos Luhukay állásába került. A megbízott vezetőedző pedig Dárdai Pál lett. Dárdai Pál immár a Hertha felnőtt csapatáért is felel  A Hertha BSC csütörtökön bejelentette, hogy Dárdai Pált nevezi ki a Bundesligában kieső helyen álló felnőtt csapat megbízott vezetőedzőjévé. A kinevezés nem befolyásolja a Hertha és az MLSZ közötti szerződést és a szakember..

Hova tűnt a futball tisztasága?

img

Valaki elmesélhetné nekem, hogyan lehet az, hogy Magyarországon az egyik NB I-es csapat tartja fent a másik NB I-es csapat utánpótlás-nevelését. Két egyesület, egy irányítás. De ki irányít kit? A futball tisztasága szent és sérthetetlen kellene, hogy legyen. Ám nálunk mostanában koránt sincs így. Most a Puskás Akadémia és a Videoton újabb, különös kapcsolatára derült fény. Igaz, azt senki nem tudja megmondani,..

Már bocsánat, de George F. Hemingway vagy vak, vagy…

img

Megdöbbenve olvastam George F. Hemingway amolyan válaszféleségét, melyet Újvári Gábornak szánt. Tudják, ő az, aki végre elmesélte, milyen is az a TAO rendszer belülről. Ha egy szóval kellene jellemezni, akkor korrupt. Ezért is volt számomra megdöbbentő a Honvéd tulajdonosának szakmainak koránt sem nevezhető válasza. Mert ha ő ezt nem látja, akkor vak. De inkább csak védi a mundér becsületét. Tegnap írtam arról,..

TAO program: korrupció, a politikai döntések, csalás, pénzek visszacsurgatása és számlahamisítások

img

Korábban több alkalommal is elmondtam, hogy a TAO a magyar futball egyik megmentője lehet – csak nem úgy, ahogy működtetjük a rendszert. Merthogy ahogy más is, ez is pofára – bocsánat, kapcsolatokra – megy. Ám eddig még egyetlen szakember sem emelte fel a hangját a TAO ellen. Most azonban a Mészöly Focisuli szakmai alelnöke, Újvári Gábor megtette. Csúszpénzek, leadó 'jutalákok' jellemzik a TAO programot - csakúgy,..



Previous Posts