18 11 2020

Csak ámulunk és bámulunk. Három évvel az andorrai égés után most labdarúgó válogatottunk teljesítményére lassan elfogynak a jelzők. A pozitív jelzők.

Tavasszal azt írtam, hogy azzal, hogy a koronavírus járvány miatt előbb az Eb-pótselejtezőt, majd az egész Európa-bajnokságot elhalasztották, nagy esélyt kapott Marco Rossi. Esélyt arra, hogy összerakja azt a válogatottat, amely akkor még nem nagyon hasonlított egy csapatra.
Ma kijelenthetjük, Rossi és stábja kihasználta az időt.
Ma olyan csapatunk van, melynek tagjai egymásért, és a nemzetért küzdenek. Nem elégedtek meg a múlt heti, Európa bajnokságra való kijutással, és a szerbek majd a törökök elleni Nemzetek Ligája meccsen is váll vállvetve küzdött a sikerért, és megnyerte azt a csoportot, amelyben minden ellenfél sokkal előrébb volt rangsorolva.  

Korábban több szakember elmondta: magyar játékos azért nem lehet sikeres az olasz bajnokságban, mert ott nagyon erős taktikai fegyelem van a pályán. Az elmúlt időben láthattuk, hogy az olasz kapitány, Marco Rossi miként szabja ezt a híres taktikai fegyelmet a magyar játékosokra.  A mai magyar válogatott bizonyította: álljon fel bármilyen összeállításban, mindenki pontosan tudja, mikor mit kell csinálnia, mikor hova kell futnia a pályán.
Csapat lett a csapat, erről nem lehet vita.

Csapat, amely kijutott az Európa-bajnokságra.
Csapat, amely megnyerte az a Nemzetek Ligája csoportot, ahol szinte senki nem adott erre egy „fityinget” sem, hiszen az orosz,a  szerb és a török válogatott is előrébb volt rangsorolva.
Csapat, amelyet tényleg lehet szeretni!
Csapat, amelyet TÉNYLEG KELL SZERETNI

Valahogy úgy kellene fejlesztenünk, ahogy Izlandon tették – de azért győzzük le őket! Futballkarácsony Magyarországon