11 11 2020
Csütörtökön talán az elmúlt négy év legfontosabb mérkőzését játssza a magyar labdarúgó válogatott. Az ellenfél Izland, a tét az Európa-bajnokságra való kijutás. És bizony volt idő, amikor Izlandot egy kézlegyintéssel elintéztük – igaz, akkor kaptuk a legnagyobb pofonokat – mondván, halászok és postások játszanak a csapatban, de ma már egyáltalán nem így van.
Sokkoló érzés volt érzés volt a tv előtt ülni, és nézni, ahogy Izlandon vereséget szenved a magyar válogatott. 1992-öt mutatott akkor a naptár, és az ember tuti nem hitt a szemének.
Persze, tudtam, hogy nem vagyunk világverő válogatott, de azért egy Izlandtól kikapni….
Na, ne már.
És igen, ugyanezt érzetem 1993-ban és 1995-ben is, amikor szintén kikaptunk az északiaktól. Pedig akkor még Izland válogatottjában valóban postások, halászok, hivatalnokok játszottak.
Ma már nincs is, még akkor sem, ha a 2018-as világbajnokságra kijutó csapatban is természetes volt, hogy van olyan futballista, akinek van civil foglalkozása is, Birkir Saevarsson például szabadságot vett ki a munkahelyén, hogy ott lehessen a vb.-n.
Ám munka mögött valóban komoly munka rejlik, és ez itt most nem rossz fogalmazás.
Olyan munka, amilyenről a magyar sportvezetők csak álmodnak. No meg beszélnek.
Ám Izlandon inkább tesznek valamit a sikerért, és mióta elkezdték komolyan venni a futballt, fejlődésük töretlen.
Nyilvánvaló, hogy az Atlanti-óceán északi részén, a Sarkkörön fekvő szigeten nem ideálisak a körülmények a labdarúgáshoz - nyáron előfordul, hogy szinte vízsintesen szakad az eső, télen pedig hónapokig a sötétség az úr – ezért ezen változtattak.
Nem, még véletlenül sem központi milliárdokból építettek üzemeltethetetlen stadiont, hanem úgynevezett „futballházakat” építettek, ami lényegében egy olyan nagy hangár, amiben több műfüves pálya van, és amelyen az évi 365 napján lehetett edzeni vagy épp meccseket játszani. Az elmúlt kicsit több mint húsz évben még a sziget legtávolabbi pontjain is épültek ilyen csarnokok, ma is 11 van belőlük.
Nem olyan helyre épültek ilyen futballházak, ahol haverok „uralkodtak”, hanem lényegében mindenhova. A fejlődés azóta is töretlen, a szigeten a két évvel ezelőtti hivatalos adatok szerint 148 füves, 24 műfüves és 7 fedett műfüves nagypálya és 154 kis méretű műfüves található, azaz körülbelül 2000 lakosra jut egy nagypálya.
A másik nagy dolog, hogy bár a fejlődés óriási, sőt, izlandi játékosok sora szerepel már külföldön - a mienk elleni labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtezőre készülő keretben 24 játékos szerepel, közülük mindössze ketten játszanak odahaza, a többiek idegenlégiósok – az izlandi bajnokság még mindig félprofi. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb játékos dolgozik a foci mellett. Ott ugyanis úgy vélik: előbb tűnj ki valamiben, igazolj külföldre és keress ott nagy pénzt. A harmadik nagy dolog épp ebből jön: Izlandon alig-alig játszik légisó, így van helyük és csapatuk a fiataloknak megmutatni magukat!
Nem meglepő hát, hogy a 2016-os Európa-bajnokságon – ahol velünk voltak egy csoportban, és Portugáliát megelőzve tovább is jutottak, sőt, nyolcaddöntőben nem kis meglepésre 2–1-gyel kiejtették Angliát - és a 2018-as világbajnokságon sokan izlandi csodáról beszéltek, de mint látható, ők ezért a csodáért nagyon sokat tettek.
Ettől függetlenül a magyar csapatnak nem kell, nem szabad feltett kézzel pályára lépnie a Puskás Arénában megrendezendő pótselejtezőn.
Nyernünk kell, mert….nyernünk kell.
Ez az a meccs, ahol nincs mellébeszélés, ahol nincs kísérletezés.
Nyerni kell, és kész!