15 07 2019

Bevallom, kicsit laza júliust terveztem, és ehhez tartom is magam. Ám minden megváltozik, amikor egy három napos pihenő után hazajön az ember, és a közösségi hálón azzal találja magát szembe, hogy egyik barátja és kollégája hirtelen meghalt. Mindössze 48 évesen! 

 
Nagyon kevés, nagyon rövid ideig dolgoztam együtt B. Nagy Zoltánnal, mégis kölcsönösen tiszteltük, szerettük egymást. Újságíróként külön utakon jártunk, mégis volt egy közös szerelmünk.

A futball.
Sőt, az amatőr futball.

Ő évekig, évtizedekig szerkesztette a különböző néven futó, ám mindig ugyanarról, az amatőr futballról szóló hetilapot, míg én évekig játszottam, és óta dolgozom ebben a közegben.

Mondanám, hogy napi kapcsolatban voltunk, de ez inkább úgy igaz: ha 1-2 hónap elteltével beszéltünk, olyan volt, mintha tegnap hagytuk volna abba a beszélgetésünk.

Sőt, kevés azon egyike volt, aki megértette, sőt, értette azt, miről beszélek, miről írok akkor, amikor kritikusan fogalmazok a magyar futballal kapcsolatban.

„Cső profi” volt minden téren, és ezt azok is elismerték, akik nem voltak jóban vele – bár szerintem ilyen ember nem létezik ebben az országban,

Hétfő délután találkoztam halálhírével.
Túl későn, hogy elmenjek a emlékére megszervezett gyertyagyújtásra.

Túl korán, nagyon korán mentél el, de tudom, hogy onnan fentről is az amatőr futballon tartod a szemed.  

Pihenj békében Zoli!

4/4 Az elmúlt évek felelőtlensége vagy egyéni bosszú jelentette a balmazi foci "halálát"?