mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Az elmúlt évek felelőtlensége vagy egyéni bosszú jelentette a balmazi foci "halálát"?

Ami Balmazújvárosban történt, nagyon sok, rossz dolgot vetíthet előre a magyar futballban. Persze akkor, ha a „hátszél” megszűnik. Márpedig Balmazújvárosban olyannyira megszűnt, hogy a csapat elveszítette az NB II-es licencét is.

 

Tényleg kellett az NB I? Vagy nem ott csúszott el minden?

Pedig a balmazújvárosi fociba tolták a pénzt rendesen.
Már akkor kialakították a pálya fűtését, amikor az NB I-ről még nem is álmodtak a városba. Persze, az már előre vetítette, hogy egyszer baj lesz, amikor elmarat egy mérkőzés, mert bár a pálya alá volt csövezve, a fűtés bekapcsolására már nem volt pénz.

Ennek ellenére az álmok egyre nagyobbak lettek, jöhetett az NB I.
Az NB I. , amibe belerokkant a klub.

Az egyéves első osztályú kalandot kiesés és szétesés követte, ráadásul a pénzcsapot is elzárták.
És akkor még finoman fogalmaztunk.

A nehézségeket pedig nem tudták „központi büdzséből” megoldani, a hátszél megszűnt, így közeledett a vég.

A vég, ami el is jött.

A klub ugyanis hiába marat bent nagy nehezen az NB II-ben, most nem kapott licencet. Az MLSZ tájékoztatása szerint erről csak a klub nyilatkozhat. Ez meg is történt, pontosabban A balmazújvárosiak hivatalos honlapjukon közleményt jelentettek meg, melyet Dr. Tiba István és Lajos Ferenc adott ki, mely szerint nem az elmúlt évek felelőtlen és pazarló gazdálkodása, valamint a nem reális álmok megvalósítása, hanem egyéni bosszú vezetett a klub kizárásához.

„2019. május 3-án testületi ülésen döntött a képviselő-testület arról, hogy a törvényes határidőn belül (2019.06.30.) a Balmazújváros Sport Kft. tőkepótlását végrehajtja.  Azonban a megnevezett határidőig semmilyen érdemi lépés nem történt annak ellenére sem, hogy a Kft. ügyvezetője kétszer is jelezte a polgármester felé, hogy lépnie kellene. 2019. július 23-án is volt egy testületi ülés, melyen úgy döntött a képviselő-testület, hogy apportálással rendezi a tőkefeltöltést, amennyiben az illetékes minisztérium, az EMMI hozzájárul ehhez. A Kft. ügyvezetője az országgyűlési képviselő segítségével megszerezte a minisztérium hozzájárulását, így semmi akadálya nem volt, hogy a licencadó bizottság által kiszabott határidőig, vagyis 2019. július 26-ig döntsön a képviselő-testület. A polgármester annak ellenére sem hívta össze a testületi ülést, hogy minden papír rendelkezésre állt. Ez az önkormányzatnak semmilyen pénzébe nem került volna, sőt amennyiben megvalósul a testületi ülés, s be tudjuk nyújtani a határozatot, a Kft. zavartalan működését az a száz millió forint biztosította volna, mely ott volt az MLSZ-nél a Kft. részére. Így azonban a Balmazújváros Sport Kft. nem tudta becsatolni a testületi határozatot, s ennek hiányában az MLSZ licencadó bizottsága megvonta az NB II-es indulási jogunkat. Azon felül, hogy a balmazújvárosi emberek sportélményektől esnek el, igen komoly anyagi kár is éri a várost, hiszen a Sport Kft. tulajdonosa száz százalékban Balmazújváros önkormányzata. Sajnáljuk, hogy a polgármestert az egyéni bosszúja motiválta a város érdeke helyett”


Nos, mindenki öntse el maga, hogy a Balmaz kizárásához mi vezetett igazán, ám én kicsit hajlok arra, hogy sokkal inkább az elmúlt években látott felelőtlenség, az NB I-es álom megvalósítása hatása az, amit most átélnek a klubnál.

 

  

 



Isten áldjon, Zoli! Pihenj békében! Egy, csak egy csapat a gáton