mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Szabó György megmondta a tutit – és az most valóban tuti

A Budapest Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway, vagyis bocsánat, "bundás Lanzafame" újbóli leigazolása, és az újságírók rendre utasítása óta csak Szabó György kitöltötte az MLSZ kérdőívét, melyben olyan kérdések találhatóak, hogy miként lehetne növelni a nézőszámot, vagy hogy hány csapatot legyen az NBI. A sok teljesen értelmetlen, néhol tök hülye kérdés között van viszont egy, amely nagyon jó. Így szól: Ön szerint melyik állítás áll legközelebb az igazsághoz a nézőtéri magatartással kapcsolatban? És Szabó György erre valóban a tutit válaszolta.

FEHÉR GYÖRGY

Gyakran szoktam azon gondolkozni, hogy azok, akik az MLSZ-ben kitalálják például a kérdőíven szereplő kérdéseket, azoknak van-e bármi közük a labdarúgáshoz, vagy csak élnek belőle. Amikor azt a kérdést olvasom, hogy „Ön szerint a szövetség a kluboknak fizetendő pénzek elosztásakor figyelembe vegye-e a nézőszámokat az NB I-ben?", akkor rájövök, hogy nincs.

Mert – már bocsánat – csak egy teljesen dilettáns, hozzá nem értő ember gondolhatja, hogy a központi büdzsébe befolyó pénzt az alapján kell elosztani, hogy hol mennyi néző van.

Illetve visszavonom ezt a mondatot akkor, ha az MLSZ-ben úgy gondolják: azoknak kell több pénzt adni, ahol kevesebben mennek ki a meccsekre, mert a jegybevételek alapján ők hátrányban vannak a többi klubbal szemben.
Vagy viszont egy teljesen jó kérdés.

"Ön szerint melyik állítás áll legközelebb az igazsághoz a nézőtéri magatartással kapcsolatban?"
És Szabó György, a Honvéd tulajdonosa erre ezt válaszolta:
"Jelenleg a nézőtéri magatartás a magyar stadionok lelátóin nagyjából rendben van, és az egyik legjobb Európában. Alig-alig hallunk rasszista megnyilvánulásokat, vagy nézőtéri rendbontást, és ezeket az MLSZ korrektül és keményen bünteti. Óriási hiba az MLSZ részéről, hogy azokat a rigmusokat, amelyeket az MLSZ korifeusai közönségesnek vagy gyalázkodónak tartanak, is bünteti. Ez a gyakorlat rendkívül sok szurkolót elkedvetlenít. Nem igaz, hogy a nézőtéri magatartás miatt nem járnak mérkőzésekre a családok. Egyszer s mindenkorra ki kell mondani: A rasszizmus, etc., elfogadhatatlan, a közönségességet nem szeretjük, kérjük, hogy ne csinálják, de azért nem büntetünk. Abba kellene hagyni a szurkolók és klubok vegzálását csak azért, mert a Valkűr alatt semmi ordenáré nem hangzik el a nézőtéren. Persze ott buzdítás sincs. Ki kellene lépnünk az álszentek gyülekezetéből. Ha nem csak a Professzorok Batthyány Körének tagjai ülnek a nézőtéren, akkor egy jottányit toleránsabbaknak kellene lennünk a szurkolókkal szemben."

Érdekes, hogy Szabó György válasza egybecseng Seri Balázs által, a mifocink.com-nak adott nyilatkozatának egy részével.

„Futball-huliganizmusról most beszélni botorság, hiszen akkoriban a Fradi-tábor mellett minden vidéki táborban sokkal keményebb emberek voltak, mint mostanában. És akkor még nem beszéltünk a kispestiekről, újpestiekről akik bizony kőkemény figurák voltak. És érdekes: mégis többen jártak meccsekre, mint mostanában. Vajon ez hogy lehetséges?” – utalt a Ferencváros szurkoló a 90-es évek lelátói hangulatára, és ha visszagondolunk azokra az időkre, emlékezhetünk, hogy szinte minden hétre akadt egy szurkolói balhé.

Sőt, érdekes, hogy Szabó György válaszának pillanataiban az MLSZ által előszeretettel példaként felhozott Németországban épp a berlini és frankfurti szurkolók verték össze egymást vascsövekkel.

Kérem szépen, itt van az igazság.
Magyarországon ma egyáltalán nem kell félnie annak, aki kimegy a meccsre, de ez nem a szövetségnek köszönhető.

Ám egy szervezet nem büntetheti a klubokat azért, mert a szurkolóknak nem tetszik, amit az MLSZ tesz.
Ez teljességgel nonszensz.
Ezért százezreket beszedni a kluboktól pedig – rablás!



Hiányzik a Fradi-tábor? Igen, de nem azok, akik most nem mennek meccsre! Amatőr kluboknál jártunk! Róna SC, ahol nemcsak a foci, a család is fontos