mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Vajon kirúgják Pontest, mielőtt kiejti a Lokit?

Ismét kiderült, a hozzá nem értés hogyan tehet tönkre egy csapatot, hogyan sodorhat a kiesés szélére egy olyan gárdát, amely a 2000-es évek meghatározó egyesülete. Közben pedig azon gondolkozom, vajon hogy kell fel minden nap az a sportvezető, aki kitalálta, hogy Leonel Pontesre bízza a Debrecen irányítását, amely csapat a dobogós helyek helyett most épp utolsó előtti a bajnokságban.


Kondás Elemérrel szenvedett a Loki, ez nem kétség, igaz, máskor is volt ilyen, aztán a edző valahogy mindig összeszedte a csapatot. Persze, közben az is kiderült, Debrecenben már koránt sincs annyi pénz, mint volt korábban.

 

Épp ezért volt óriási hiba, hogy külföldi edzőre bízták a csapatot, aki olyan játékosokkal akar eredményt elérni, akiknek kis túlzással semmi közük Debrecenhez. Hétvégén például kilenc külföldi volt a csapatban, pedig a a Loki pont attól lett igazán jó csapat, hogy nagyrészt „helyi erőkből állt”, azaz olyan játékosok alkották a csapatot, akiknek a város, és annak klubja mindennél többet jelentett, és általában olyan edző ült a kispadon, akiről ugyanez elmondható.

Erre Kondás után hozták azt a Leonel Pontest, akiről nemhogy itthon, de még talán Portugáliában sem tudják kicsoda, ő természetesen hozta nevesincs segítőit – és ennek megvan az eredménye.
A Debrecen utolsó előtti a bajnokságban, ami ennél is jobban elszomorítja a szurkolókat, hogy az utolsó öt meccsén egyetlen gólt sem szerzett, legutóbb októberben hagyta el győztesen pályát.

 

Egy óriási nyertese (vagy három) persze biztosan van ennek az ügynek, hiszen Leonel Pontes (és segítői) nagy valószínűséggel a világon sehol nem kapott volna első osztályú felnőtt csapatot, főleg nem olyat, amely nem oly rég még sorra szerezte a bajnoki címeket. Ő azért nem hibás azért, mert elfogadta az ajánlatot, hiszen közülünk mindenki így tett volna, az már sokkal inkább hibás, aki „felfedezte” őt.

 

És Debrecenben most az a kérdés, ami a magyar futballban már megszokott: a döntéshozó belátja-e (időben) a hibáját, azaz kirúgja-e a portugál bagázst, mielőtt kiesne a Loki.



Amatőr kluboknál jártunk! Solymosi Csaba: Ez a csapat sikere! Hiányzik a Fradi-tábor? Igen, de nem azok, akik most nem mennek meccsre!