05 12 2016

Sohasem rejtette véka alá a véleményét, most is őszintén kitárulkozott a tízévnyi légióskodás után hazatérő 31-szeres válogatott középpályás, Tőzsér Dániel. A Debrecen rutinos játékosát az MLSZ fiatal- és légiós szabályáról, a nézők és hangulat nélküli bajnokságról, pénzről, karrierről és családról egyaránt faggatta Sport Plusz című hetilap, Tőzsér pedig – állta a sarat.

ANDICS GÁBOR/SPORT PLUSZ

A szurkolóknak aligha kell bemutatni a Debrecenből indult, majd egy rövid törökországi kitérő után idehaza a Ferencvárosban futballozó Tőzsér karrierjét. A Lokival 2003-ban Magyar Kupa-döntőt játszott, a Fradival 2005-ben bajnoki ezüstérmes és kupadöntős volt, mi több, bejutottak az UEFA-kupa csoportkörébe is. Tőzsér aztán 2006 nyarán eligazolt a görög AEK Athén együttesébe, ahonnan két ezüstérem és az UEFA-kupa legjobb 32 csapata közé jutás a mérlege. Innen a belga Genk következett, és a karriercsúcs: bajnoki cím, kupa- és Szuperkupa-győzelem, BL-csoportkör, 160 mérkőzésen 22 gól és 30 gólpasszt. Hat év és két külföldi együttes után 2012-ben az olasz Genoa lett Tőzsér új klubja, majd a Parma, de mindkétszer kölcsönadták az angol Watfordnak, ahol nem lehetett rá panasz, elvégre kiharcolták a feljutást a Premier League-be – Tőzsér főszereplésével. Legutóbb az angol másodosztályú Queens Park Rangers csapatában futballozott, majd a nyáron hároméves szerződést írt alá Debrecenben.

- Lejátszottál már jó néhány mérkőzést a hazatérésed óta, gólt lőttél, piros lapot kaptál, úgyhogy mozgalmasra sikeredett ez a pár fellépés. De vajon milyenek a benyomásaid az NB I-ről – tíz év után?
- Teljesen más szemszögből látom most a dolgokat, mint anno. Amikor 2006-ben eligazoltam, még egészen fiatal játékos voltam, most pedig, mondjuk így, jó korban lévő labdarúgóként tértem haza. Szóval, más szemmel tekintek a dolgokra, éppen ezért nehéz összehasonlítani az akkori és a mostani magyar bajnokságot.
- Azért csak próbáld meg.
- Azt látom, hogy vannak egészen kiváló stadionok, köztük természetesen a mienk is, ami pozitívum, de sajnos a magyar NB I továbbra sem tartozik Európa jó bajnokságai közé. Számos pozitív és negatív tételt lehetne felsorolni, de maradjunk annyiban, hogy ez a miénk, ezt kell szeretni…
- Az egyik legszembetűnőbb változás a 12 csapatos NB I bevezetése mellett az MLSZ fiatal- és légiós szabálya. Erről mi ugrik be elsőként?
- Az biztos, hogy a fiataloknak lehetőséget kell adni, s ezt a szövetség honorálja is a kluboknak. De… Ez akkor lenne igazán jó és pozitív, akkor lenne értelme, ha a klubok a tehetségek fejlődését néznék, nem pedig az értük kapott pénzt. Márpedig az egyesületek úgy állítják össze a költségvetésüket, hogy eleve számolnak a fiatalok után járó MLSZ-pénzzel, főleg az NB II-ben. A legfőbb szempont, hogy ennyi és ennyi fiatalom van, akkor ennyi és ennyi pénzt kapok utánuk, mert mindegyiket játszatom, a maradék helyre, a lyukakba pedig majd berakok egy-egy jobb játékost. Félreértés ne essék, én is fiatal párti vagyok, játszanak is a tehetségek, ha jobbak, mint az idősebbek. A légiósokra vonatkozó szabállyal viszont egyetértek. Emlékszem, korábban eszméletlenül magas volt a környező országokból érkező külföldi labdarúgók száma, akik aztán semmivel sem voltak jobbak a magyaroknál, sőt… De hiába játszottak gyengébben, még magasabb fizetést is kaptak nálunk. Úgyhogy ez a légiós-szabályozás nem rossz dolog, mert az ő létszámuk korlátozásával a magyar játékosok is több lehetőséghez jutnak, ezáltal fejlődhetnek.

 „Siralmas a nézők nélküli NB I”

- Az angol labdarúgásból hazatérve – tudva, hogy előtte megfordultál Görögországban, Olaszországban és Belgiumban is – miként hatott rád a stadionok sokszor üresen kongó lelátóinak a látványa?
- Ezt a miliőt, illetve a nézők távolmaradását nem is szívesen kommentálom. Nem, mert még csak a megfelelő kifejezést sem találom erre. Talán a siralmas lenne a találó szó… Nézők nélkül játszani teljesen értelmetlen, hiszen a labdarúgás a szurkolókért van, úgyhogy erről ez a véleményem. Külföldön – valóban megfordultam néhány helyen -, azokon a helyeken, ahol nem feltétlenül sokkal jobb a labdarúgás színvonala, egy szögletet vagy egy bedobást is megtapsoltak, idehaza pedig… Hihetetlen. Ez amolyan magyaros betegség lehet, mert mindig az a baj, ami van, és mindig az kellene, ami éppen nincs. Ezt most arra értem, hogy eddig azt hallottuk: majd ha lesznek szép stadionok, mennek a családok. Most vannak, de a családok nem mennek, mert ott a kártya, az összes B-közép meg van sértődve, és még sorolhatnám a kifogásokat. Nem gondolom, hogy ez a távolmaradás a helyes döntés. Az embereknek el kell hinniük, hogyha egy teltházas stadionban játszunk, akkor sokkal jobb lenne az egész. Jobb lenne a nézőnek, mert óriási hangulatban szurkolhatna, jobb lenne a játékosnak is, mert ilyen miliőben sokkal jobban nyomná és odatenné magát a pályán. Ez a jelenlegi helyzet senkinek sem kedvez.
- Ha már a külföld szóba került, áruld el: ha visszagondolsz az eddigi karrieredre, mit tartasz igazán jó és igazán rossz lépésnek?
- Sok évet eltöltöttem külföldön, és bizony, nehéz lenne bármit is kiemelni. Minden hely más szempontból volt nagyon jó, és komolyan mondom, nincsen hiányérzetem, vagy olyan lépésem, amit megbántam volna. Görögországból rengeteg szép emlékem van, elég csak arra gondolni, hogy ott játszottam először a Bajnokok Ligájában és az Európa-liga csoportkörében. Belgiumban megnyertem mindent, amit csak lehetett, bajnokság, kupa, Szuperkupa, külföldiként csapatkapitány lehettem a Genknél, szóval, tényleg szuper volt. Jött Olaszország, ami Európa egyik legjobb bajnoksága – anyagilag is… Itt egy picit éreztem hátránynak, hogy nem beszéltem a nyelvet, de abszolút nem mondom azt, hogy hiba volt oda igazolnom. És persze kihagyhatatlanok az Angliában eltöltött évek, a feljutás a Premier League-be ugyancsak meghatározó emlék.
- Miért jöttél haza a QPR-ből?
- Adódott egy olyan lehetőség, amit meg kellett lépni. Úgy tudtam eljönni Angliából, hogy igazából egyik fél sem sérült, s mindketten pozitív szájízzel gondolhatunk az elválásra. Annyira már nem akartam maradni, és a klub sem marasztalt. Amikor pedig befutott a Debrecen ajánlata, örültem a megkeresésnek, és nem sokat hezitáltunk a feleségemmel. Hazajöttem, hiszen én debreceni vagyok, itt telepedtünk le és itt kezdünk új életet. Meg aztán, van két gyönyörű kislányom, a nagyobbik hat, a kicsi egy éves, kezdődik majd nekik az iskola, az óvoda, ez pedig sokat nyomott a latba. A feleségem jött velem mindenhová, bármelyik klubhoz is szerződtem. Ennek most vége, hazatértünk, jó lesz egy kis nyugalom körülöttünk.

 „Debrecen tényleg más közeg”

- Egy olyan csapathoz tértél haza, amelyet portugál szakmai stáb irányít. Ez még nem is kelt önmagában feltűnést, csakhogy Debrecen egy más közeg, ahol kétkedve fogadják az idegen edzőket. Mit érzékelsz ebből, mennyire lóg ki a sorból Leonel Pontes?
- Úgy gondolom, hogy abszolút profi edzőt kaptunk. Debrecen valóban más közeg, ezt jól mondtad, de a portugál edzők abszolút nyitottak arra, hogy ebben a közegben is elfogadják őket, vagyis nem vaskalapos dirigensként jöttek ide, hanem képesek oldódni. A kommunikációjuk kiváló a játékosokkal, úgyhogy szerintem jó úton halad a csapat, profi szakmai munka zajlik, erre nem lehet panasz. Hogy aztán milyen eredményekre lesznek képesek, azt nem tudom, elvégre a keret adott, s ez minden edző munkáját behatárolja.

- Veled kapcsolatban kihagyhatatlan a válogatottság. 31-szerepeltél címeres mezben, sőt, nyolc Eb-selejtezőn is játszottál a tízből, a kontinenstornára utazó keretnél viszont szóba sem kerültél. Mennyire fájó ez, visszagondolva az Eb-n történtekre – ami neked így kimaradt?
- Erre csak azt tudom felelni: eléggé megosztó személyiség vagyok. Ha valaki bízik bennem, az megadja a lehetőséget nekem rendszeresen, de aki nem, annál szinte egyáltalán nem játszok. Úgy érzem, tudom annyira a dolgokat, hogy nem beszélek hülyeségeket, és nem az egóm miatt akarok bekerülni a csapatba, hanem azért, hogy segítsek a válogatottnak. Dárdai Pali olyannyira bízott bennem, hogy még szabad kezet is adott nekem egy picit, majd jött a váltás, és eleinte ugyan Storcknál is játszottam, de később már nem. Sohasem felejtem el, hogy egy nappal a kislányom születése előtt is vállaltam az utazást, elmentem a válogatottal, aztán cserébe nem hogy a kezdőcsapatba, még a keretbe sem kerültem… Felesleges is róla beszélni, de talán egy telefonhívást megérdemelne az ember, hogy ez meg az van. Lehet, hogy nincs helyem a csapatban, de azért furcsa a dolog. 31-szeres válogatott vagyok, lehetne ez a szám magasabb is, ha ott vagyok, csak-csak beállok többször is, de most már mindegy. Bár lehet, azért rekedtem meg ennyinél, mert nem rejtem véka alá a véleményemet. Ez pedig valakinek tetszik, valakinek – nem…

Magyar foci 2016: Az NB III-as Győr pihentette a legjobbjait a Vasas ellen Jótékonykodik a Fradi szurkolói csapat