mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Magyar foci 2016: Az NB III-as Győr pihentette a legjobbjait a Vasas ellen

Olyat már számtalanszor láttunk, hogy egy első osztályú csapat pihenteti a legjobbjait egy alacsonyabb osztályú csapat ellen a kupában. Olyat azonban még nem, hogy az NB III-es csapat edzője dönt úgy: a hétvégi bajnoki miatt pihenjenek a legjobbak egy NB I-es csapat ellen. Most ez is megtörtént. No és persze van ehhez magyarázat is.

A győri edző már a meccs előtt fealdat az összecsapást, igaz, a fiatalok igy is megszorították a Vasast (fotó:eto.hu) 

Nem oly régen még a Győr számított egy Vasas elleni meccs esélyesének, legyen szó bajnoki vagy kupameccsről. Mostanra aztán fordult a kocka: kiderült, Győrben lopott pénzből építettek várat – gyorsan tegyük hozzá, ez nem a játékosok hibája – így mostanra maradt az NB III, míg a Vasas megtáltosodott, és jelenleg vezeti az NB I-et.
Tegnap aztán a két csapat Győrben találkozott a Magyar Kupában.
Az ember arra számított, hogy a Győr – amely már kiejtette a szintén NB I-es Debrecent – újabb bravúrra készül.
Aztán Bekő Balázs vezetőedző a B csapatot állította ki.
Pontosabban „azoknak adott játéklehetőséget, akik eddig keveset játszottak”, mert a legjobbaknak pihenni kell a hétvégi, Kaposvár elleni bajnokira. A sors fintora, hogy a fiatalok még így is megszorították a Vasast, az angyalföldiek csak a 80. perc után tudták megfordítani az eredményt.
Nagy kérdés, mi lett volna, ha játszanak a legjobbak.
Nagy kérdés, hogy Bekő Balázs miért adta fel már a kezdőcsapat kijelölésekor a meccset.
És a legnagyobb kérdés, hogy Bekő Balázs milyen futballistákat nevel , edz, ha azok egy keddi kupameccset nem tudnak kipihenni a hétvégi bajnoki mérkőzésig.



Ezért szeretem Torghelle Sanyit Tőzsér Dániel: Egy nappal a kislányom születése előtt elutaztam a válogatottal – Storck cserébe a keretből is kihagyott