mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Nyerni vagy nem nyerni, ez itt a kérdés?

Búcsúzik a válogatott. Mármint a közönségtől, hiszen a mai, Elefántcsontpart elleni felkészülési mérkőzés lesz az utolsó hazai mérkőzés az Eb előtt. No de számít-e, hogy mi lesz az eredmény?

Nos, utóbbi kérdésem óriási baromságnak is tűnhet, hiszen mindenki, aki sportolt már, az tudja: mindig nyerni kell. Bevallom, jómagam a grundon, a haverok közötti fociban is utálok veszíteni, ott is a végsőkig hajtok.

Ebből a szempontból tehát egyértelmű, hogy nyerni kell este.
No és abból a szempontból is, hogy a szurkolóktól szépen kell búcsúzni. Azoktól a szurkolóktól, akik azért „hoztak” néhány pontot a csapatnak a selejtezők során.

De az Eb-szempontjából nem sokat mond majd az eredmény.

Egyrészről azért nem, mert ahogy Bernd Storck szövetségi kapitány elmondta, az ausztriai edzőtábornak köszönhetően a játékosok fáradtak, ezért sokat fog cserélni, másrészről ha este kikapunk, akkor is lehet sikeres Eb-n a csapat.
És ennek a fordítottja is igaz.

Ha nem így lenne, akkor például 1986-ban biztosan világbajnokként – vagy legalábbis dobogósként – tért volna haza nemzeti csapatunk a vb-ről, hiszen előtte a brazilokat, hollandokat vertük.

Aztán Irapuatóban mindez nem ért semmit.

Hogy akkor mégis én mit várok a meccstől?

Azt, hogy lássam a szervezettséget.
Lássam azt, mit és hogyan akar játszani a válogatott.
Lássam azt, hogy mindegyik játékos megszakad a kerettagságért – bár azt gondolom, ez utóbbival biztosan nem lesz baj.
És azt, hogy Bernd Storck is lássa: kik azok, akik az Európa-bajnokságon, éles helyzetben hely állnak majd abban a játékrendszerben, amit a német szakvezető kitalált.

No és persze akkor sem leszek szomorú, ha nyerünk.
Mert ugye aki sportolt, az tudja…..



A Real Madrid szakembereitől tanulhatnak a magyar edzők Van csapatunk!