mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Gyász: Elhunyt a mágus!

Életének 75. évében vasárnap elhunyt Verebes József mesteredző, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Verebes József 1978-ban a Testnevelési Főiskolán szerzett edzői oklevelet, majd 1977 és 1978 között a Magyar Labdarúgó Szövetség  játékvezető edzőjeként dolgozott. Ezt követően Kecskeméten vállalt munkát, majd a Videoton vezetőedzője lett.

Innen 1981-ben szerződött Győrbe, ahol edzői pályafutásának legsikeresebb időszakát töltötte: a Mágusnak nevezett szakember 1981 és 1986, illetve 1993 és 1994 között irányította a győri csapatot, amely első regnálása idején kétszer bajnok lett. 1986-ban az MTK-hoz került, és mindjárt első évében bajnoki címet nyert a kék-fehérekkel.

A válogatottat két időszakban irányította: 1987 januárjától augusztusig négy mérkőzésen két győzelem, egy döntetlen és egy vereség, majd 1993 szeptembere és 1994 júniusa között tíz mérkőzésen egy győzelem mellett két döntetlen és hét vereség volt a mérlege.


Verebes Józsefet 1982-ben az Év edzőjének választották, ugyanebben az esztendőben Pro Urbe-díjjal tüntették ki. 1987-ben kapta meg a mesteredzői fokozatot, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatának kitüntetését vehette át.


Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, szomorúan értesültek arról, hogy távozott a magyar labdarúgás emblematikus figurája. Hozzátette, mások mellett az MLSZ is saját halottjának tekinti Verebes Józsefet. A szövetségen kívül már az MTK is jelezte, hogy saját halottjának tekinti az egykori mesteredzőt.



A csepeliek köszönetet mondanak a Fradistáknak! Ha tehetném, most megkérdezném Kubatov Gábort, hogy....