mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Puskás Ferenc biztosan nem tapsolna ennek a Puskás Akadémiának

Puskás Ferenc egyáltalán nem tapsolna, ha látná, mit művelnek a Puskás Akadémia játékosai a pályán. Puskás Ferencnek egyáltalán nem tetszene, hogy a nevével fémjelzett, tökéletes körülmények között működő utánpótlás-nevelő klubban ügyetlen légiósok tömege „veszi el a helyet” a fiatal magyar futballistáktól.

Korábban már kifejtettem, hogyan és mikor vesztette el a Puskás Akadémia a teljes identitását. Azt az irányvonalat, melyet az alapítók – Puskás Ferenc családjának beleegyezésével – megszabtak a klubnál.

Sajnos, nincs arra lehetőség, hogy megkérdezzük, mit is szól Puskás Ferenc, vagy felesége ahhoz, hogy a nevét viselő klubban ügyetlenebbnél ügyetlenebb légiósok játszanak egy külföldi, játékosként ugyan nagyot alkotó, de edzőként még semmit el nem érő szakember vezetésével.

Merthogy a Puskás Akadémia felnőtt csapatának nagyjából semmi köze nincs az utánpótlás-nevelő klubok által képviselt elvekhez. A csapatban ma már lassan több légiós van, mint magyar,  igaz, mivel a szakmai stáb 4/5-e is külföldi, a magyar játékosok egyébként sem nagyon szólalhatnának meg magyarul.

Nem szeretem azt a kifejezést, hogy „elveszik a helyet a magyarok elől”, mert úgy gondolom, hogy egy játékos azért kerüljön be egy csapatba, mert jobb mint a másik, és ne azért, mert magyar, vagy légiós, vagy épp 19 éves, de ha ezek a légiósok jobbak, mint a Puskás Akadémia magyarjai, akkor sokkal több mindent elrontottak a klubnál a játékos-nevelés, mint azt gondoljuk. Másrészről viszont bátran ki merem jelenteni, azt, amit a csapat a légiósokkal elér, elérhetné akár csupa magyar játékossal, sőt, talán csupa saját nevelésű játékossal is.

Ezek a légiósok – ma a Ferencváros ellen Pajovics, Pauljevics, Csurko, Becelic-Grgic, Mészáros, csereként Castillion és Dinjar játszott – ugyanis nem sok vizet zavarnak, sőt, nem sok, futballra emlékeztető dolgot csinálnak. Teljesítményükről mindent elmond, hogy közülük Pajovics volt a legjobb – történetesen ő a csapat kapusa, ma négy gólt (kettőt büntetőből) kapott, igaz, egyikről sem tehetett.

Dmytro Lopáról pedig sok szót kár ejteni. Ugyan ő is a felcsúti csapat játékosa, legutóbb két kézzel meglökte a játékvezetőt, amiért ötmeccses eltiltást kapott, igaz, ha én klubvezető lennék, azonnal hazazavarnám.

A helyzet viszont az, hogy még ezzel a harmatgyenge teljesítménnyel is simán bennmaradhat az NB I-ben a Puskás Akadémia – jelenleg egy ponttal előzi meg a már kieső Vasast – mert az őt követő angyalföldi csapat még harmatosabb, igaz, azt még nem tudni, hogy a jelenleg utolsó Békéscsaba hajrája elég lesz-e ahhoz, hogy beérje ezt a két csapatot.

Hét közben a Vasasnál már feltettem a kérdést, ugyanez vonatkozik a Puskás Akadémiára. Vajon a vezetőség mikor vallja be önmagának, hogy rossz döntést hozott Robert Jarni szerződtetésével, de még rosszabbat, amikor telepakolta a csapatot csetlő-botló légiósokkal?

Ám ennél is érdekesebb kérdés lenne, hogy vajon a klub alapítói, köztük Orbán Viktor – aki szerint ugye, „ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját” – mennyire büszkék az ügyetlen légiósokkal telepakolt csapat játékára, teljesítményére?

Az biztos, hogy Puskás Ferenc  a mennyei focipályákon talál jobb elfoglaltságot, minthogy a Puskás Akadémia meccseit nézze.

Azok ugyanis neki biztosan nem tetszenének.
És akkor még finoman fogalmaztam.

(fotók forrása: puskasakademia.hu)

 



„A biztonsági őr kinevetett, azt mondta: ide bizony nem jössz be!” A csepeliek köszönetet mondanak a Fradistáknak!