mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

„A biztonsági őr kinevetett, azt mondta: ide bizony nem jössz be!”

Várjuk a nagy csodát, hogy egyre többen menjenek meccsre. Ám a valóság az, hogy egyre kevesebben mennek. Ám mit várunk, ha olyan dolgok történnek, mint amilyen esetről a mifocink.com tudomást szerzett.


Főhősünk – nevezzük Gyurinak – Vasas szurkoló.
Kint volt az NB II-es bajnokavatáson, és amikor csak teheti, a mostani, NB I-es szenvedést is a helyszínen nézi meg.

Ám múlt héten gondolt egyet, és szombat délutáni programnak az MTK – Újpest mérkőzést választotta. Tán nem véletlenül, hiszen az MTK a Fáy utcában játssza mérkőzéseit, így a lakástól néhány perc séta után már ott is állt a bejáratnál.

Ám onnan beljebb nem jutott.

„Ide bizony nem jössz be” – szólt a biztonsági őr gúnyos mondata, miközben bezárta a rácsos kaput főhősünk előtt.

És belenevetett Gyuri arcába.

A „hivatalos indoklás” szerint nem volt több jegy – amit finoman szólva sem hiszünk el, mivel a meccset alig pár százan nézték végig. Gyuri elmondása szerint ráadásul nem csak az volt felháborító, hogy nem kapott jegyet egy üresen kongó stadionba, hanem az is, ahogy a biztonsági őrök beszéltek vele. Gúnyosan, lekezelően. (Nem tudjuk, csak gondoljuk, ők a meccset rendező MTK-hoz tartoztak)

Miközben várjuk a nagy csodát, azt, hogy egyre többen legyenek a meccseken, a mérkőzések biztonságáért felelős emberek között – már bocsánat a kifejezésért, és egyben tisztelet a kivételnek – a leggyengébb elméjű embereket találjuk, akik még azt sem engedik be a stadionba, aki be szeretne menni.

Lehet, első körben őket kellene messzire zavarni.



Aktivizálták magukat a Fradisták! Nem is akárhogyan! Puskás Ferenc biztosan nem tapsolna ennek a Puskás Akadémiának