01 09 2015

Tízszer, százszor beszéltünk. Kis túlzással törzsvendég voltam az éttermében. Soha nem mertem volna barátjának nevezni magam, de kincsként őrzöm a tőle kapott Fradi Bajnokok Borát, melyet 1994 szilveszterén adott, és melyet aláírt. Simi ma lenne 50 éves.

Baráti társaságban még mindig felelevenítjük a történetet, amikor a pozsonyi mérkőzés előtt az éttermében az egyik barátom megállította: Simi, ugye nyerünk Bratyi, Bratyi, Bratyi…Pozsonyban!

De azt is megemlíthetném, amikor a játékosok és szurkolók együtt biliárdoztak az étterem melletti kis teremben, vagy azt, amikor Wukovics Laci egy "remek" mozdulattal végigszakította a posztót.

Mert igen, akkor még olyan rendszer volt, hogy a mérkőzések után a Fradi-játékosok együtt ettek-ittak Siminél. Nem, nem külön teremben, hanem a szurkolókkal, az étterembe betérőkkel együtt.

Akkor nem kellett engedélyt kérni a sajtófőnöktől/elnöktől (lassan a portástól is), hogy kérdezz valamit egy játékostól. Akkor még tudták a játékosok is: szurkolók nélkül ők sem érnének sokat, sőt, őket sem ismerné senki.

Sokan mondják rá, nem volt pengés játékos.
Lehet.
De a vérét adta volna egy győzelemért.
„Nincs most más megoldás! Ha törik, ha szakad, ha kúszni-mászni kell mindenkinek, vagy vér kell, folyjon, akkor vérnek kell folynia, és otthon nyerni kell!" -mondta az egyik ferencvárosi BL-mérkőzés előtt.

Talán nem véletlen, hogy neve és a Fradizmus összeforrt.
Bevallom, nagy kedvenc volt.
Mert ővele nem lehetett veszíteni.
"Mi akkor is győzünk, hogyha kikapunk„ - szól az egyik Fradi-nóta, és igen, az volt az ember érzése, ha ő ott van a pályán, ha látom, hogy a csapat mindent megtesz a győzelemért, de az mégsem jön össze, ha veszített a csapat, akkor is nyert.

Nyerünk mi, szurkolók.
Mert láttuk, így is lehet.

Sokan mondják, nem volt pengés játékos.
Lehet.
De akik ma a Fradiba játszanak, azok közül sokan a cipőjét sem vihették volna.
Azoknak csókólommal, előre kellett volna neki köszönni.
Simon alázata, futball iránti szenvedélyessége, klubhűsége vitathatatlan.
Nem véletlen, hogy a Ferencvárosban senki nem viselheti soha többet a 2-es mezt.

Nemcsak a futballpályán tett meg mindent a Fradiért, de azon kívül is az egyesület megerősítéséért dolgozott. Több olyan játékost – Dragóner Attilát, Mátyus Jánost – is megfertőzött a fradizmussal, akik később maguk is egyesületünk oszlopaivá váltak.
„Még Kispesten játszottam, amikor bekeveredtem a Simon-sörözőbe. Simi egyből maga mellé ültetett, és elkezdett hozzám beszélni, és én csak néztem és néztem. Már előtte is tudtam, hogy a Ferencvárosban szeretnék játszani, de attól a pillanatból tudtam meg azt, hogy ez minden vágyam. Úgy beszélt a klubról, a labdarúgásról, mint előtte még senki más” – nyilatkozta róla Mátyus János a fradi.hu által tavaly készített, „A legendás 2-es” című filmben.

Sokan mondják, nem volt pengés játékos.
Lehet.
De a nevéhez kapcsolódik az egyetlen olyan gól, ami bedobás helyett berúgásból - egyszer, egy Szuperkupa-döntőn próbálkozott ezzel a szabállyal az MLSZ - született, hiszen ő ívelte be a labdát, amit aztán az egyik ferencvárosi támadó a Honvéd hálójába.

Sokan mondják, nem volt pengés játékos.
Lehet.
De minden megtett a győzelemért.
El tudom képzelni, mit tenne a mostani, bundával átitatott magyar futballban.
El tudom képzelni, hogy minden egyes bundázó játékoshoz odamenne, és leordítaná a fejét.
El tudom képzelni, hogy a fővezéreket, a magyar futball férgeit nemhogy az öltözőkből, sportpályákról tiltaná ki, de talán jó néhány pofont is lekeverne nekik.

De az élet, a sors másképp akarta.
Azon a szombati éjszakán születésnapi buliba ment örök barátjával, az azóta szintén elhunyt Kutasi Róberttel.
Végzetes éjszaka lett.

Bernd Storck: Tudom, hogy a szurkolók győzelmet várnak a csapattól A legendás 2-es