mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Újabb nemzetközi egyes (na jó, kegyelem kettes) a Puskás Akadémiának

Ki nem találnák, melyik akadémia munkatársa kapta az egyik leggyengébb minősítést a Double Passtól Na…Hát persze, hogy (többek között) a milliárdokból felépülő Puskás Akadémia. A honi utánpótlásműhelyeket átvilágító Double Pass bizonyítványt osztott, és bár senki nem bukott meg a cég tanfolyamát, egyes eredmények bizony sokatmondóak.

Emlékezhetünk, amikor nem oly rég Orbán Viktor azt mondta, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadéma Európa 10 legjobb akadémiája között van. Jött is a pofon, no meg a magyarázkodás, amikor az MLSZ által felkért Double Pass szerint a Puskás nemhogy Európa, de még Magyarország legjobb 10 akadémiája között sincs ott.

Pontosabban a 9-11. helyen áll a Békéscsabával és a Kaposvárral holtversenyben. Ráadásul ezt az eredményt úgy sikerült elérni, hogy Felcsút esetében a pontszámokat, a meglévő és most átadott létesítmények még növelték, de ez is a "futottak még" kategóriához volt elég.
Erre szokták mondani, nem semmi.

Ám most újabb érdekes dolog került ki a felcsúti akadémiáról – pontosabban az ott dolgozó vezetőről.

Az országban dolgozó szakemberek workshop-jellegű tanfolyamon vettek részt, amelyen előadásokat hallgattak, saját ötletekkel állhattak elő, prezentációkat tarthattak, megvitathatták szakmai elképzeléseiket, végül pedig záróvizsgát kellett tenniük.

Hugo Schoukens, Double Pass-alapító és –ügyvezetője pedig ismertette az eredményeket.

A tanfolyamon 29 akadémiai vezető vett részt, és bár senki nem bukott, nagyon érdekes eredmények születtek.

A képzeletbeli ketteshez, azaz a megfelelt minősítéshez elég volt 50 százalékot elérni. Ilyen eredménnyel talán már az érettségin sem lehet átmenni – fiatal labdarúgókat lehet képzelni. A leggyengébb eredményt elérők a „megfelelt” kategóriába került például Kenyeres Imre, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia szekcióvezetője.



Nos, nem tudjuk, erre mit mondanak majd Felcsúton, nyilván ismét a világszinten elismert belga cég szakmai hozzáértését vonják majd kétségbe.

De ne legyünk igazságtalanok, hiszen Kenyeressel egyforma minősítést kapott Győri János Pécsi Labdarúgó Akadémia ügyvezetője, Ott József pécsi szakmai igazgató,
Pusztai László, a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója, Török László kecskeméti akadémiai igazgató, és Trakperger Árpád újpesti szakosztályvezető.

Volt „jól megfelelt” kategória is, ilyen minősítést Bene Ferenc (utánpótlás szakmai igazgató, DVTK) Domonyai László (klubigazgató, MTK) Dragóner Attila (akadémiai menedzser, FTC) Fórián Zsolt (utánpótlás szakmai igazgató, Győr) Fuhrmann Géza (utánpótlás szervezési igazgató, DVTK) Gémesi Csaba (ügyvezető, Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia), Herczeg András (akadémiai vezető, DVSC-DLA), Keller József (szakmai vezető, FTC), Kovács Norbert (volt ügyvezető, Vasas-Kubala Akadémia), Sallói István (klubigazgató, Kecskemét), Tajti József (szakmai igazgató, Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia), Tóth Miklós (ügyvezető igazgató, Illés Akadémia), Tuboly Frigyes (szakmai igazgató, Vasas-Kubala Akadémia), Vincze Ottó (klubigazgató, Győr) kapott.


 


Persze, vannak olyan vezetők, akik komolyan veszik munkájukat és komolyan veszik a képzések. A legjobbak közül Tamási Zsolt (akadémiai igazgató, MTK) 88 százalékot, Herczeg Vince (általános igazgató, Honvéd) 90 százalékot, Neumann Gábor (akadémiai vezető, Nyíregyháza-Bozsik Akadémia), Pacsi Bálint (szakmai igazgató, Illés Akadémia) és Szalánczi Zoltán (oktatási és szociális vezető, DVSC-DLA) 91 százalékot, Németh Károly (képzési igazgató, Nyíregyháza-Bozsik Akadémia) 95 százalékot, Marik László (vezető, Békéscsabai Labdarúgó Akadémia) és Jasper de Muijnck 96 százalékot ért el.

A legjobb eredménnyel, 98 százalékos teljesítménnyel a Békéscsabai Labdarúgó Akadémia vezetőedzője,  Jakab Péter végzett.

A Double Pass-audit harmadik, utolsó szakasza augusztusban kezdődik, és ismét az akadémiák működése áll majd a vizsgálat célkeresztjében, az első fázishoz viszonyított fejlődést fogja elsősorban vizsgálni a belga cég. Ennek végén három-négy kategóriába sorolja majd a minősítő cég a magyarországi futballakadémiákat, és ez a megkülönböztetés az állami támogatásokban is megmutatkozik majd.

Felcsúton izgulhatnak, hiszen ha abban a minősítésben a legrosszabb kategóriába kerül majd a klub, immár hivatalossá válik, hogy az egész akadémián a szakmai munka a legkevésbé fontos.

Persze, nem kell nagy jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, a „szponzorok” és „adakozok” kedve ettől még nem megy majd el attól, hogy „önként pénzt pumpáljanak” majd a klubba.

 



Bezárt a "bundagyár" - a Fradié az utolsó Ligakupa Kósa Lajos: meg kell szüntetni a szurkolók szervezett utaztatását az idegenbeli találkozókra