mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Csábi Józsefet megszívatták, ismét Marco Rossi a Honvéd edzője

Kispesten jól megszívatták Csábi Józsefet. A felkészülés közepén kirúgták. Ami ennél is megdöbbentőbb, hogy az a Marco Rossi lett a Honvéd vezetőedzője, aki 2014 április 28.-án mondott le – igen, a Honvéd vezetőedzői posztjáról.

Csábi Józsefnek nem sok időt hagyott Hemingway

Az biztos, hogy az elmúlt 19 év legnagyobb kispesti futballsikere Marco Rossi nevéhez fűződik, hiszen az olasz edzővel 2013-ban bronzérmet szerzett a csapat, és ezzel kiléphetett az európai kupaszíntérre.

A következő év azonban már nem volt ennyire sikeres. Pontosabban a csapat jól kezdte a 2013/14-es bajnokságot, ám a tavaszi idényben már egymást érték a vereségek, ezért Rossi – akit néhány héttel korábban a szurkolók is megtaláltak – 2014 április 28-án távozott a csapat éléről. Akkor azt mondta, azért, mert ő is és a játékosok is elveszítették az önbizalmukat.

Kispesten azóta sok minden történt: volt már ismét olasz edzője a csapatnak – de semmit nem ért vele el a csapat, idény közben érkezett Csábi József – vele sem ért el semmit a csapat. Igaz, Csábinak csupán néhány meccs adatott meg ősszel, így várhatóan inkább tavasszal láthattuk volna az „ő csapatát”.

Az is igaz, hogy a Honvéd januári felkészülése eddig nem sikerült túl fényesre, hiszen bár megverték a Soroksárt, a Soprontól és a Pakstól kikaptak, majd a Pápa elleni döntetlen után 4–3-as vereséget szenvedtek a Békéscsabától. Ettől függetlenül Csábi irányította a csapatot a mai, Mezőkövesd elleni meccsen is – miközben főnöke már „levágta a fejét”.

Ekkor már ugyanis Hemingway már javában tárgyalt Rossival, sőt, meg is egyezett vele.

Marco Rossi kurtán-furcsán tért vissza Kispestre

„A mai napon a Budapest Honvéd FC szerződést bontott Csábi József vezetőedzővel. Az új vezetőedző Marco Rossi, az új pályaedző Cosimo Inguscio lett. A csapat hétfői tréningjét már Marco Rossi vezeti. Marco Rossi 2012 és 2014 között már volt a Honvéd vezetőedzője. Simon Miklós másodedző a Honvéd NB III-as csapatának lesz az edzője, Nagy István erőnléti edző és Tóth Iván kapusedző Marco Rossi munkáját segítik” – olvasható a honvedfc.hu-n.

Az egészet egy kicsit bohózatnak érzem, amit csak az tetézett volna, ha a Honvéd megtartja az egyébként tegnapra tervezett, de az utolsó pillanatban hétfőre átrakott sajtótájékoztatót.

Bevallom, nem lennék most Csábi József helyében.
Az ős kispesti szakemberbe jó nagyot rúgott most Hemingway.

 



Dárdai kinevezésének története első kézből Csábinak azért kellett távozni, mert nem állt be a „bólogató Jánosok” közé