05 05 2016

A magyar edzői kar egyik legszínesebb egyénisége, akit csapatával együtt a harmadosztályba száműzött tavaly az MLSZ. Azóta a bíróság is kimondta, és a pályán is bebizonyosodott, hogy a Spartacusnak semmi keresnivalója az NB III-ban, de nincs mit tenni, az egy éve hozott képtelen döntés nyomán már annak is örülni kell, hogy ősztől legalább az NB II-ben szerepelhetnek a piros-kékek… Mátyus Jánost viszont ajánlatokkal bombázzák. A fiatal szakember feljebb is léphet – ha akar.  De vajon akar-e?

Milyen tervei vannak a Nyíregyháza edzőjének, akit legutóbb a Puskás Akadémiával boronáltak össze, hiányzik-e neki a rivaldafény, s egyáltalán mennyit változott (változott-e) az elmúlt egy évben edzőként, emberként, mialatt valósággal megjárták a poklot a Nyíregyházával? Mátyus őszintén vallott az elmúlt időszak megpróbáltatásairól, jó és rossz döntéseiről, no és persze arról is – hogyan tovább? Andics Gábor, a Sport Plusz újságírójának interjúja.

„Ha nem így tennék, beleőrülnék”

- Előbb a bíróság mondta ki a Nyíregyháza igazát az MLSZ-szel szemben, majd a napokban megkapták az NB II-es licencet, ráadásul a forduló előtt 15 pont előnnyel vezettek a Cigánd előtt. Most akkor minden a legnagyobb rendben, vagy…?
- Nincs vagy… A pályán kiharcoltuk a másodosztályú tagságot, a licenckérelmünket elfogadták, úgyhogy minden a Nyíregyháza mellett szól, de ezt amúgy is tudtuk. A perrel kapcsolatban annyit mondanék, hogy rengetegen hívtak mostanában, mindenki arról érdeklődött, hogy mi történt, hogy történt, mi lesz, első fok, kártérítés, NB I, NB II, NB III? De magamban lezártam ezt az egészet, mert ha nem így tennék, beleőrülnék. Innentől kezdve nem foglalkoztam vele, hogy melyik osztályban indul a Spari, kap-e kártérítést, satöbbi? Ugyanis annyi információ zúdult rám, különösen a bíróság első fokú döntése után, hogy ebből valamilyen szinten ki kellett maradnom. Az érdekelt csupán, hogy a pályán, vagyis a kispadon, visszavezessem a csapatot a másodosztályba. Aztán az NB I-be. Hogy a csapatom rendben legyen. Különben az ember megőrülne… De másban is döntöttem…
- Kíváncsian hallgatom.
- Tavaly, szűk egy éve, tizenegy hónapja hoztam egy döntést magamban, ami arról szólt: Nyíregyházán fogom folytatni. Mindenképpen. Történjék bármi…
- Ezzel most azonnal rövidre is akarja zárni a Puskás Akadémiáról és egyéb megkeresésekről szóló pletykákat?
-  Azt mondanám erre, hogy a héten is leléphettem volna… Meg korábban is, mert kerestek, voltak ajánlataim. Valószínűleg azért, mert az első osztályban a Pápával és a Nyíregyházával is csináltam szép dolgokat. Szóval, lett volna lehetőségem, de számomra egyértelmű volt, hogy maradok. Úgy vagyok vele, ha a tulajdonosnak, Révész úrnak az a koncepciója, célja, álma, vágya, hogy visszakerüljünk az NB I-be, akkor én ezt végigcsinálom. A tulajdonos mellett Brekk János személye is rendkívül fontos nekem, az általa adott szakmai segítséggel komplex a kép, úgyhogy – maradok. Mehettem volna, de nem teszem. Pátoszosan szólva, végigcsináljuk a missziót.
- Ám ez a misszió azzal is jár, hogy kiestek az érdeklődés középpontjából. Árulja el: mennyire hiányzik a rivaldafény, miközben tudjuk, hogy nem az a magamutogató edző?
- Amióta a Nyíregyháza az NB III-ba száműzetett, valamilyen szinten előtérben vagyunk, mert mindenki tudja, hogy kerültünk ide. Azt viszont nem tagadom, hiúsági kérdést is csináltunk belőle – és ezt a csapaton is érzem -, hogy hiányoznak a tévés meccsek, az országos médiában való szereplés. Nekem is. Az ember megszokja a rivaldafényt, benne vagyok már huszonöt éve – no lám, mennyire megöregedtem… -, most azonban kevesebbet foglalkoznak velünk. Ezzel ellentétben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében abszolút előtérbe kerültünk, ragaszkodnak hozzánk, sőt, rajonganak a csapatért, mert sok játékos itt maradt az NB III-ban, a szakmai stáb is együtt dolgozik továbbra is, amiért a szurkolók hálásak. Azért, hogy nem hagytuk őket magukra a harmadosztályban.

„Nem szabad hülyíteni a játékosokat”

- Mennyit változott Mátyus János az NB III-ban töltött esztendő során?
- Sokat. Biztosan sokat. Az első osztályban a legfiatalabb edző voltam, most is fiatalnak számítok, úgyhogy még mindig egyfolytában tanulok. Nekem minden edzés és mérkőzés egyfajta tanulási fázis, hiszen rengeteg dolog vár még rám. A harmadosztályú száműzés lehetőség a tanulásra. Tudom, itt milyen a hangulat, milyen pályákon kell játszani, milyen öltözőkben kell készülni. Az NB I-ben egészen más minden, csakhogy azt a jót hamar megszokja az ember, aztán egy idő után magáénak is érzi. Most, Nyíregyházán is voltak holtpontok, nehéz hetek, de megoldottuk, és általuk többek lettünk mindannyian. Szerintem én is rengeteget fejlődtem.

- Mi az a konkrétum, amit most tanult, s a későbbiekben a hasznára lehet?
- Hirtelen a Cegléd elleni mérkőzésünk ugrik be. Amit elmondok, mert nem szégyen, nem is kell mellébeszélni, hülyíteni pedig végképp nem szabad a játékosokat. Arról van szó, hogy a legnagyobb riválisunk otthonában, Cegléden játszottunk. 0-0-ra állt sokáig a meccs, és annak ellenére, hogy magasan kiemelkedtünk a harmadosztályból, fölényesen vezettük a tabellát, én azt vezényeltem a csapatnak, hogy támadás, előre! Ma már tudom, nem kellett volna ezt csinálni, mert miközben kilencven százalékban szerintem jó döntéseket hoztam az összeállítás és a meccselés terén, azon a találkozón hibáztam a taktikával. Le kellett volna hozni a meccset 0-0-al, de másképp döntöttem. Támadtunk, az ellenfél pedig egy átlövésből gólt lőtt. Kikaptunk. A mögöttünk álló csapattól. Idegenben, rossz pályán játszva. Legközelebb biztosan másképp fogok viselkedni. De annyi mentségem lehet, hogy – amint már említettem – kilencven százalékban azért „ültek” a döntéseim.

"Minden balhémat vállalom”

- Mit gondol, higgadtabb lett? Hiszen korábban emlékezhetünk olyan jelenetekre, amikor George F. Hemingway bohócnak, Bebeto rasszistának nevezte, vagy amikor Supka Attilával egymásnak ugrottak…
- Minden balhémat vállalom. A kérdésre inkább azt válaszolnám, úgy fogalmaznám meg, hogy mire visszatérünk az NB I-be, addigra – nem leadva semmit a habitusomból – sokkal érettebb és higgadtabb leszek. Egy dolog képes csak kizökkenteni a béketűrésemből, ha elképesztő minőségű pályán kell játszanunk. Néha méltatlanok a körülmények, de megértem, ez van esetenként az NB III-ban. Azért nekem nem annyira furcsa az NB III légköre, mert a REAC-cal bejártam Tolnát, Baranyát, úgyhogy tudtam, mire számíthatok. Ennél lényegesebb kérdés volt, hogy a játékosok motivációját mindvégig fent tudjuk tartani. Hazai pályán sohasem volt gond, jó pálya, sok szurkoló, de idegenben azért más volt. Itt most mi voltunk a „Fradi”, amelyet anno kizártak és az NB II-ben engedték csak indulni. Emlékszem, akkor is mindig, mindenki minket akart megverni, az ellenfelek kettőzött erővel készültek ellenünk. Hát ugyanezt éljük át mi most Nyíregyházán. És fontos, hogy a sorozatos győzelmek után a játékosaim egy percig se higgyék azt, hogy majd legközelebb már jön magától a siker. Mert ez nem így van, azért igenis tenni kell. Sokat gürizni, az NB III-ban is. Visszatérve a közegre, hadd jegyezzem meg, mert fontos mozzanat: bárhová is megyünk, Salgótarjántól Tállyáig, mindenhol szeretettel, tisztelettel fogadnak minket.
- Ha már a szeretet. Kihagyhatatlan kérdés, miként viseli a családja távollétét?
- Bármennyire szeretem Nyíregyházát, azért a családom, a Budapesten tanuló két fiam rettentően hiányzik. De a körülményekhez képest nem panaszkodhatom, minden hétvégén nálam vannak. Ráadásul most, hogy Jancsikának eltörött a lába, a felépülése alatt Nyíregyházán volt velem, a srácok is nagyon szeretik őt a csapatból. Úgyhogy, öröm az ürömben, legalább több időt tölthettünk együtt…

83 éve várnak a szurkolók erre a döntőre! Az újpesti szurkolók új indulóval "támadnak" a kupadöntő előtt! (videó)