16 06 2015

Évek (vagy inkább évtizedek) óta várjuk, hogy ha felnőtt szinten képtelenek vagyunk értékelhető eredményeket elérni, legalább az utánpótlásban láthassunk néha csodát. A 2009-es U20-as világbajnokságot leszámítva azonban csapataink leginkább a „futottak még”-kategóriát képviselték – már amikor persze sikerült kijutni egy nagy eseményre, tornára. A közvéleményben ennek ellenére még mindig tartja magát – talán az MLSZ kommunikációjának vagy a médiának köszönhetően -, hogy legalább utánpótlásban jók vagyunk. Pedig...

Igazán nagy eredményeket sajnos nem sikerült elérni, ami esetleg reményt adhatna arra, hogy előbb-utóbb felnőtt szinten is újra sikeresek lehetünk.

Az akadémiai rendszer

Az akadémiai rendszer volt az, amiben a legtöbben bíztak. Most már szinte minden városban van akadémia. Sokmillókból épültek edzőpályák, öltözők, kollégiumok, konditermek. Az infrastruktúra és a lehetőség tehát adott, hiszen elvileg mindenkinek elérhető közelségben van legalább egy akadémia. A mélyen tisztelt illetékesek mindössze egy dolgot felejtettek el, az akadémiákat tartalommal megtölteni.

Az új, viszonylag modern környezetben, minden kényelem mellett ugyanazok a régi edzők, jó rész bukott edzők alkalmazzák a régi, bukott módszereket. Az érinthetetlen szakma elutasít minden kívülről jövő segítséget, építő kritikát, kiközösíti az újítani szándékozókat és azokat, akik eredményességükkel „szembeköpik” őket. Pedig az akadémiai rendszer működése alatt nem sikerült az európai élvonalba játékost adniuk, egyet sem, de még a középmezőnybe is alig.

A Puskás Akadémiába két vödörrel öntik a pénzt. Közben Kenyeres Imre, az akadémia szekcióvezetője a leggyengébb eredményt érte el a Double Pass belga, akadémiákat átvilágító cég tanfolyamán. Olyan eredményt, amivel az érettségiről simán kivágták volna...

Az akadémiákon nevelkedő gyerekek életvitelével, szabadidejével nem foglalkoznak, ezért is látható sok helyen, hogy a tökéletesen csupaszra borotvált szolibarnította testű, belőtt sérójú, hatalmas egójú, rózsaszín kivágott pólót viselő 15-16 éves akadémisták is hétvégenként fullrészegen veretik meg magukat a különböző szórakozóhelyeken. Ezzel el is távolodnak természetesen a szurkolóktól, akiknek már eszük ágában sincs az ilyen játékosoknak szurkolni. Ez is megelőzhető lenne, egy kis odafigyeléssel és neveléssel. Nem csak az alapvető készségekre kell megtanítani a gyerekeket, nem csak a taktikákat kell a fejükbe verni, de a megfelelő táplálkozást, viselkedést és kommunikációt is. A legnagyobb probléma, hogy sajnos nagyon úgy tűnik, eddig egyiket sem nagyon sikerült. Mindemellett a többség egyáltalán nem képzi magát, elhanyagolja az iskolát és a tanulmányait, nem fordít gondot arra, hogy ha nem jön be a futball-karrier, másban is legyen esélye kiteljesedni.

Az egyik magyar futballmagazin tehetségeket bemutató rovatában hónapról hónapra olvashatunk tehetségesnek ítélt fiatalokról. Megkérdezik őket, mit szeretnének elérni öt éven belül. Többségük valamelyik európai topbajnokságba vágyik, a felnőtt válogatottat, vagy az NBI-ben való bemutatkozást kevesen említik. A realitás azonban az, hogy a többség még saját klubjának felnőttcsapatában sem mutatkozik be, vagy maximum epizódszerephez jut. Úgy tűnik, a milliárdos befektetések az akadémiai rendszerbe nem térülnek meg.

Persze néhányan kikerülnek külföldre – főleg a nyugati határszélről -, az osztrák ötöd- és hatodosztályokba. Ide viszik ki játékosaikat az akadémiai edzők (persze jó pénzért). Ebből az akadémiák és a magyar labdarúgás sajnos nem profitálnak, maguk a játékosok sem hozzák ki magukból a maximumot (de némi pénzt nyilván kapnak), de az edzőknek meg jól jön ez a nem éppen etikus kiegészítése a fizetésüknek.

A fő probléma (a magyar foci gyenge színvonalán túl) az, hogy az akadémiák képtelen ilyen módon üzleti alapon működni, csakis folytonos pótlólagos állami tőkebevonással tarthatóak fenn, mivel nincs elég szponzor és nincs elég külföldre jó pénzért értékesített játékos. (Érdemes megnézni a zágrábi akadémia példáját, vagy a holland modellt.)

Meglátásom szerint – ugyan szükség van megfelelő környezetre és infrastruktúrára – előbb a szakmában kellett volna reformokat végrehajtani, hiszen hiába minden körítés, ha nincsen megfelelő szakmai háttér és tartalom.

TAO-rendszer

Az akadémiai rendszer felállítása után egy újabb próbálkozás, hogy életet leheljenek az utánpótlásba. Sajnos azonban túl sok kiskaput hagytak az ötletgazdák ahhoz, hogy Magyarországon legalább egyet ne használjanak ki. Bár történtek tényleges fejlesztések, nagyon sok pénz nem arra a helyre került, amiről a számlákat kiállították.

Sokkal többet kellene fordítani például a testnevelésre a közoktatásban és az amatőr focira, hiszen ott tényleg nagyon hiányoznak a feltételek ahhoz, hogy lehessen sportolni. Hatalmas kudarc, hogy a testnevelés tantárgyat már csak elvétve említik a kedvencek között, sokaknak inkább csak nyűg. Hiába a heti 5 testnevelés óra, a tanárok közül csak kevesen tudják tartalommal megtölteni azt. Azt is hibának tartom, hogy nem vonnak össze heti kétszer két órát; kétszer negyvenöt percben már lehet értelmes foglalkozást tartani, előtte és utána pedig a gyerekeknek lenne idejük átöltözni és lezuhanyozni (persze hiányoznak a megfelelő méretű és higiéniájú öltözők és vizesblokkok). Fontos, hogy a gyerekek már kisiskolás korukban megszeressék a sportokat, köztük a futballt, mert csak így lesz merítési lehetőség.

A TAO-rendszernek köszönhetően rengeteg pénz jelent meg a futballban - és vándorolt a klubok helyett közvetítők, ügyeskedők, "számlahamísitók" zsebébe

Az amatőr foci támogatása szintén a sportág bázisa miatt lenne fontos. Ha vannak futballszerető emberek, akkor van merítési lehetőség az élvonalbeli klubok számára, vannak potenciális szurkolók, van potenciális célközönség. És ha lenne kereslet a magyar futballra, megszaporodnának a szponzorok, növekednének a jegybevételek és a közvetítési jogdíjak, egyszóval végre üzleti alapokra lehetne helyezni a magyar labdarúgást.

Tehát a TAO-s és állami vagy akár uniós pénzeknek könnyen lehetne jobb helyet találni, mint néhány ember zsebe. Az megint más kérdés, hogy mihez kezdenek a klubok a TAO-rendszer vége után, milyen forrásokból fogják pótolni a kieső összegeket. Erre talán még senkinek sincs forgatókönyve, pedig a kérdés egyre sürgetőbb.

U20-as világbajnokság

A 2009-es U20-as VB után sokan várták, hogy az akkor bronzérmet szerző válogatott tagjai felnőtt szinten is maradandót tudnak majd alkotni. Az akkori U20-as válogatott túl tudott jutni nem túl acélos csoportjából (Honduras, Egyesült Arab Emírségek és Dél-afrikai Köztársaság volt az ellenfél), és két komolyabb párharcot is megnyert, mígnem az elődöntőben alulmaradt a későbbi tornagyőztes ellen, majd sikerült megnyerni a bronzmeccset. Ez volt az utóbbi évek legnagyobb magyar futball-sikere. Sajnos azonban egyik játékos sem futott be azóta sem nagyobb karriert, pedig volt pár igen ígéretes tehetség abban a csapatban (Gulácsi, Koman, Németh, stb.).

Az idei U20-as VB-t egy tavalyi U19-es, hazai rendezésű EB előzte meg. Sajnos a hazai környezet nem segített, a csapat még csoportjából sem jutott tovább. A közvélemény is ellenük fordult, többször is gúnyt űztek belőlük a különböző internetes portálokon, de végül a kitűzött célt, a világbajnoki részvételt csak elérték.

Azonban az idei világverseny mást hozott, a srácok küzdöttek, hajtottak, a szurkolók a csapat mögé álltak. Az első meccsen elég sima 5-1-es győzelemmel ütöttük ki Észak-Koreát, akik nem állították nehéz feladat elé mieinket (más csapatokat sem). Ezután jött a Brazilok elleni mérkőzés, ami már nagyobb kihívásnak bizonyult. Fiaink állták a sarat a dél-amerikaiak ellen, ám végül – erős bírói hátszéllel – mégis ők zsebelhették be az értékes három pontot. A gyenge bírói ténykedés tovább erősítette a csapat támogatottságát, a szurkolók pedig nagyon hittek abban, hogy a válogatott az előző két meccsen mutatott játékkal és eredményességgel továbbjut a csoportból, mégpedig a második helyen. Ez nem jött össze, Nigéria ellen sima 2-0-ás vereség lett a vége. Bár ezt vehetnénk taktikai vereségnek is, hogy elkerüljük Németországot az egyenes kieséses szakaszban. A szerbek elleni párharc 91. percéig úgy is tűnt, hogy „bejött ez a húzás”, de a rendes játékidő hosszabbításában kiegyenlítettek a szerbek, majd a kétszer tizenöt perc emberhátrányban lejátszott hosszabbítás végén a továbbjutást is kicsikarták.

Mervó Bence az U20-as vb nagy felfedezettje. De a neheze csak most jön, a felnőttek közt is helyt kell állni

Négy meccs, három vereség, egy győzelem. Nem túl imponáló mérleg. Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy a mutatott játékkal nagy gondok nem voltak, de sem a szerencse, sem a bírók nem álltak a csapat mellett. Nem úgy, mint a szurkolók, akik úgy tűnik megbocsátották a csapatnak az egy évvel korábbi csúfos szereplést.

A csapat előtt most ott az újabb kihívás. Meg kell tenniük azt, ami a 2009-es bronzcsapat játékosai közül senkinek sem sikerült igazán. Szintet lépni. Alapemberré kell válniuk egy felnőttcsapatban (itthon vagy külföldön, nem számít), minél több rutint szerezni, fejleszteni magukat minden téren, felfelé lépkedni azon a bizonyos ranglétrán, fokozatosan jobb bajnokságokban és csapatokban szerepelni, bemutatkozni a felnőtt válogatottban és folyamatosan bizonyítani. És akkor talán lesznek játékosaink, akik eljuthatnak a legmagasabb szint közelébe.

Akkor most van jó utánpótlás?

A kérdésre inkább nemleges válasz adható, bármennyire fáj ezt beismerni. És addig sem az utánpótlásban, sem felnőtt szinten nem várható el lényeges javulás, amíg csak a körítésre és az infrastruktúra fejlesztésére fókuszálunk. Nagy változások szükségesek az edzőképzésben, az edzők mentalitásában és gondolkodásában, az egész képzési és kiválasztási rendszerben. Ugyanakkor meg kell alapozni a profi futball bázisát az amatőr futball felemelésével. Alulról kell építkezni, mi pedig egyből a folyamat végére ugranánk. Stadionokat építünk annak ellenére, hogy egyrészt nincs, aki futballozzon bennük, másrészt nincsen, aki nézze őket. Rossz végén húzzuk a kötelet. Pedig nem szabadna, könnyen nem fog jönni az eredmény, és ki kell várni mire a kemény munka beérik. Aztán lesz amatőr labdarúgásunk, lesz jó utánpótlásunk, és ami már nagyon-nagyon régóta hiányzik: újra lesz magyar foci.

MLSZ: Valóban tájékoztattuk az UEFA-t, de… Itt a finn-magyar legnagyobb rejtélye!