18 04 2015

Borbély Zoltán 2013. szeptember 30-án hagyta el a Magyar Labdarúgó Szövetséget. Az egykori szóvivő  és jogi igazgató eddig senkinek nem beszélt a „szakítás” okairól, most a mifocink.com-nak elmondja, miért döntött a váltás mellett. De Borbély Zoltán nemcsak erről, hanem a jogi és a sportriporteri pályájáról, a magyar futball és a magyar sportújságírás kapcsolatáról is beszélt.

Évekig volt az ügyészség, majd az MLSZ arca. Mindig közvetlenül nyilatkozott. Ő az, akitől bármikor, bármit meg lehet kérdezni, általában nem tér ki a válaszadás elől. Ám immár lassan két éve visszavonult a sporttól. No, szerencsére ez erős túlzás!

A bírói pálya nem jött össze, de a sors egy új esélyt adott

Korábban kétszer kértem tőled interjút, de azt mondtad, korai még az MLSZ-es szakításról beszélni. Most eljött az idő?
Való igaz, egy ideig úgy gondoltam, nem kell elmondani miért, pedig egyáltalán nem kell valami titkos dologra gyanakodni. 2013. szeptember 30-án közös megegyezéssel távoztam az MLSZ-től. Egészen egyszerűen 42 évesen jött egy „utolsó esély” arra, hogy büntetőbíró legyek. Ez a funkció pedig a jogi szakma csúcsa, így úgy döntöttem, belevágok. Úgy gondolom, atyai mentorom, Dr. Pálinkás György – aki arról is híres, hogy a köztörvényes bűnözök tárgyalásán a legtöbb halálos ítéletet hozta – is örült volna a döntésemnek. Az már más kérdés, hogy menet közben kiderült, csupán egy hely van, és mellettem olyanok is pályáztak, akik mögött 15-20 év bírói gyakorlat volt. Hogy sporthasonlattal éljek, egy erős mezőnyben jobbak voltak az „ellenfeleim”, és ezt el kellett fogadnom.

Nem érezted úgy, hogy két szék között a földre estél, hiszen felmondtál az MLSZ-nél, de a büntetőbírói lehetőség nem jött össze?
Egyáltalán nem éreztem így, hiszen egyrészről a futballtól nem szakadtam el, másrészről a sors elvett egy lehetőséget, de adott egy másikat. Még 1994-ben, az azóta elhíresült Honvéd-Ferencváros mérkőzésen történt események miatti bírósági tárgyaláson ismerkedtem meg Dr. Duda Attilával, aki akkor Vanicsek Zoltánt védte – a lehető legeredményesebben, egészen a felmentésig. Nos, tavaly újra találkoztunk, és felajánlott egy nagyszerű lehetőséget, így 2014. április 1-étől mellette dolgozom ügyvédként.

Lehet tudni, milyen ügyekkel foglalkozol?
Baleseti kártérítéssel és sértetti képviselettel foglalkozom,de vállalunk egyéb büntető ügyeket is, valamint személyiségi jogi pereket.

Ez utóbbi mint jelent pontosan?
Egy bűncselekményben a sértettek akár maradandó sérüléséket  is szenvedhetnek, sőt!  Az ő vagy a családjuk képviseletét látjuk el.

Ma már az ügyvédek között éli mindennapjait, de a sporttól és a futballtól nem távolosott el (fotó:ugyvedvilag.hu)

Melyik volt az első ilyen ügyed?
Az első felszólalásom Radovics Dusán rendőr ügyében volt, ahol a családot, kislányát és az édesanyjátképviseltük. A tét az volt, hogy hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés, vagy halált okozó közlekedési bűncselekmény lesz-e az ítélet. Végül halált okozó közúti veszélyeztetés lett, és immár jogerősen 12 év fegyházbüntetést kapott az elkövető, és feltételes szabadságra sem bocsátható.

Olimpiai és világbajnoki aranyérmek megszerzését közvetíthette

Térjünk vissza a sporthoz, mert a jogi pályád mellett ez, és a riporterkedés is végigköveti az életed. Sokan úgy emlékeznek,te úgy kerültél a riporterek közé, hogy megnyerted a Sportriporter Kerestetik című vetélkedőt, de ez egy tévhit.
Én is százszor hallottam már ezt a sztorit, de ez nem igaz. Én a Sportriporter Stúdió – ami most MÚOSZ Komlósi Oktatási Stúdió - első évfolyamában végeztem, többek között Faragó Richarddal vagy épp Hajdú B. Istvánnal együtt. 1991-ben kerültem a Telesporthoz, az első önálló anyagom pedig egy Magyarország-Ausztria parlamenti labdarúgó mérkőzés volt. Bevallom, az eredményre már nem emlékszem, de arra igen, hogy a magyar csapatban pályára lépett Bod Péter Ákos, Kiss Zoltán, Orbán Viktor, Deutsch Tamás, Glattfelder Béla vagy épp dr. Török Ferenc. Akkoriban kezdtük megvalósítani a könnyedebb, jó hangulatú, már-már vicces közvetítéseket. Büszke vagyok arra, hogy tagja lehettem a 90-es évek Telesportos csapatának, hiszen hétfőnként egy ország nézte a 80-90 perces sportműsorokat, a keddi Sportvarázsban pedig ebben az időszakban láthattunk Magyarországon először NBA és Bundesliga összefoglalókat.

Azért nem túlzás azt állítani, hogy téged sokan az ügyészségi és az MLSZ-es szóvivői állással kötnek össze, pedig sportriporterként olyan sikereket is közvetíthettél, ami csak keveseknek adatik meg.
1996 előtt sokak mellett Gundel Takács Gábor és Héder Barna is távozott a Telesporttól, én pedig megkaptam az ökölvivő közvetítéseket. Szerencsém volt, mert ahogy Szántó Öcsi bácsi szokta mondani, az a két év volt a magyar ökölvívás egyik legsikeresebb időszaka, amikor én közvetítettem a mérkőzéseket.  Hogy mást ne mondjak, én közvetíttettem Kovács „Kokó” István világbajnoki és olimpiai aranyérmét, Erdei Zsolt világbajnoki aranyérmét, és olimpiai szereplését, Nagy János legjobb nyolcba kerülését az olimpián, Mizsei György olimpiai bronzérmét, sőt, bizonyos Vlagyimir Klicsko olimpiai aranyérmét is.

Ma már kevesen emlékeznek rá, de Kovács "Kokó" István olimpaia aranyérmét is Borbély Zoltán közvetítette (fotó: index.hu)

1998-ban viszont elhagytad a Telesportot, kezdetét vette a szóvivői pályafutásod, de azt kevesen  tudják, hogy a riporterkedéstől nem szakadtál el, sőt!
Valóban, 2009-től a Digi Sporton közvetítek profi ökölvívó mérkőzéseket, emellett pedig Gujdár Sándorról, Fekete Lászlóról, Bardi Gyöngyiről, Szántó Öcsi bácsiról és Badari Tiborról is forgattam portréfilmet.Fekete Laciról és Badari Tiborról, sajnos az utolsót...

El kell fogadni: a sajtó a második hatalmi ág

Térjünk vissza az MLSZ-hez, és a magyar labdarúgáshoz. Sokan úgy gondolják – bevallom, én is – hogy amíg te voltál az MLSZ szóvivője kicsit talán könnyebb volt a kommunikáció, hiszen egyrészről könnyedebb, közlékenyebb vagy, másrésztől sokáig álltál a „másik oldalon” is, így talán jobban el tudod fogadni az újságírók módszerét, kérdéseit is.
Gyorsan szögezzük le, utódom, Sípos Jenő is nagyszerű szakember, Dinnyés Márton pedig Európa szintű média officer. Mindketten tökéletesen látják el a munkájukat, nem hiszem, hogy én jobb lettem volna náluk. Az viszont igaz, hogy előny, hogy egyrészről a sportból – hiszen korábban a Ferencváros kapusa voltam, sőt, az a megtiszteltetés is ért, hogy viselhettem a serdülő válogatott mezét – másrészről a riporteri székből jöttem. Talán így közvetlen kapcsolatot tudtam kialakítani az újságírókkal is.

10-15 évvel ezelőtt, ha mondjuk egy Ferencváros, Újpest, Honvéd, vagy bármilyen csapat edzéséről akart riportot  írni az ember, kisétált a pályára, végignézte az edzést, majd odament a pályáról levonuló játékosokhoz, és kérdezett tőlük. Ma már ez nincs így. A csapatok edzéseire lehetetlen bejutni, egy-egy interjúhoz pedig már szinte mindenkitől engedélyt kell kérni. Szerinted miért változott így meg a kommunikációs folyamat?
Én is érzem, hogy nagyon nehéz lett az újságírók munkája. Azt is értem, hogy a klubvezetők így akarják megóvni a játékosokat attól, hogy éles szituációban meggondolatlanul nyilatkozzanak, de úgy gondolom, a játékosoknak közvetlenebbeknek kellene lenniük. Amikor én a Telesportnál dolgoztam, azokkal, akikkel interjút csináltam, szoros, már-már baráti kapcsolatot alakítottam ki. Ma már ez nagyon nehéz lenne. Pedig játékosnak, sportolónak, klubvezetőnek is be kellene látni, hogy a sajtó nem is a negyedik, hanem a második hatalmi ág. Sőt, az újságíróra nem ellenségként kell tekinteni akkor, amikor kényes kérdést tesz fel, mert neki az a dolga. Én egyébként MLSZ-es és ügyészségi szóvivőként is azt mondtam a feletteseimnek, hogy a „neccesebb” ügyekbe is bele kell állni, nyilatkozni kell. Nem mellesleg ez így sokkal egyszerűbb, mint egy elmaradt nyilatkozat után az újságírók „találgatásai” miatt idegeskedni.

MLSZ-szóvivőként is mindenki elismerte a munkáját

Mondhatjuk úgy, hogy elmúlt két évben külső szemlélőként nézed a magyar labdarúgást. Szerinted mi jó és mi rossz most a magyar futballban és a magyar sportújságírásban?
Egyértelműen a válogatottat emelném ki jó példaként. Én akkor születtem, amikor a nemzeti csapat utoljára Eb-n járt. Úgy érzem, most minden esély megvan arra, hogy ismét részt vegyünk az Eb-n. Tudom, hogy nehéz lesz, tudom, hogy csoportharmadikként még pótselejtezőt kell játszani, de ezt a csapatot képesnek tartom arra, hogy a feladatot sikerrel vegye. És tudod miért? Egyrészről Dárdai Pál személye miatt, akit elfogadnak a játékosok. Látszik, hogy tudják „egy vérből valók”, hiszen Pali játékosként is példaképnek volt tekinthető. A másik az, hogy van a Gera Zoltán és Király Gábor nevével fémjelzett generáció, akiknek ez az utolsó esélyük, és azt látom, hogy ezt most teljesen átérzik. Ami a sportújságírást illeti: a mostani riportergenerációnak nagyon nehéz dolga van – legalábbis ami a labdarúgást illeti. Évek, évtizedek óta elkerülnek minket a sikerek, és baromi nehéz lehet úgy leírni azt, amit a pályán látnak úgy, hogy közben lojálisak is maradjanak a sportághoz és a csapathoz. A vezetőknek és a játékosoknak azonban fel kellene fogni, hogy az újságírókat az „értetek haragszunk, nem ellenetek” érv vezérli, amikor kényes kérdéseket feszegetnek, amikor kritikát fogalmaznak meg. Ahogy Kemény Dénes mondta egyszer: három olimpiai bajnoki címhez nem kell szóvivő. Épp ezért azt gondolom, egy Eb-szereplés a sportújságírók és a magyar labdarúgás vezetőinek viszonyán is nagyot lendítene.     

Fehér György

Nem értem, miért kellett ez Szentesnek Teqballon innen és túl