mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Muszbek Mihány: aránytévesztések a stadionépítésnél. Be kellene vezetni a fizetési sapkát és a pénzügyi fair playt!

Bármelyik sportvezető is bizonygatja ellenkezőjét, a tény attól még tény marad: csőd közeli helyzetben van a magyar futball. A klubok egyike sem tud annyi bevételt termelni, mint amennyi kiadása van, és bár egyes helyeken a tulajdonosoknak, na meg az állami, irányított pénzeknek köszönhetően milliárdos költségvetésről beszélnek, többségében olyan klubok alkotják a magyar profi mezőnyt, ahol több havi fizetésükre várnak a játékosok. Muszbek Mihály sportközgazdász erről, no és egy esetleges megoldásról is beszélt a Digi Sport tegnapi adásában.




- 2014 a fordulat éve volt a magyar futballban, legalábbis olyan értelemben, hogy a 30 éve betegségben szenvedő most ismerte fel saját betegségét. Pofonok és súlyos tünetek után megvan a felismerés, hogy nagy baj van, készen a diagnózis - a további kérdőjelek a terápiát illetően jönnek, mert minden területtel gond van: nem elégséges a tömegesítés, gyenge szakmailag az utánpótlásképzés, a profi klubok nagyon drágán rossz struktúrákban képeznek. Szerencsére már senki sem akarja a rózsaszín szemüveget ráerőltetni a közvéleményre. 2015-nek a terápia évének kellene lennie, markáns intézkedésekkel –
mondta a sportközgazdász. -Alapvető kérdés, merrefelé halad a világ klubszinten, a BL-szereplés költségei, a pénzügyi fair play tendenciái. A magyar csapatok csak akkor tudnak ott jelen lenni, ha 10-15 millió euró közötti költségvetést képesek biztosítani piaci alapú forrásokból - nézőkből, játékos-értékesítésből. A tulajdonosi kölcsönök, pénzbetétek, hobbitámogatások rendszere egyre kevésbé tartható fent. Elfordulnak a támogatók idővel, az amúgy dúsgazdag Duchatelet-család is felteszi a kezét, a pécsi Matyi Dezső is kivonulóban, íme a példák.


Kubatov szerint a Fradi 2,5 milliárdból működik évente - Muszbek szerint 10-15 milliárd kellene egy rendszeresen BL-ben szereplő csapathoz. Csakhogy ehhez jegybevétel is kellene, ám az "új Albert-stadion" alig félházzal üzemel

- Ha a Barcelonát ki lehet zárni szabályszegésért, ha a világ egyik legnagyobbját minden fórumon büntetik, akkor a hazai sportági vezetésnek is sarkára kellene állnia, szankcionálva végre a korábban elnézett hiányosságokat. Pénzügyi fair play kell itthon is, nemcsak a licencelőírások, de az ellenőrzés szintjén is. A magyar futball felhalmozott tartozása meghaladja a tíz és félmilliárdot, amely évente 2-4 milliárddal nő. Ezzel valamit tenni kell: még egy állami szanálási segítség nem várható - öntisztulási folyamat szükséges: kölcsönök helyett játékos-kereskedelem és jegybevétel. Szükség van állami forrásra, beavatkozásra, de nyilvánosan, versenyszellemben.A nézőszám csökken, a jegybevétel a klubok költségvetésének 2-3 százaléka nálunk. Stadionokat építünk olyan struktúrára, ahol nem tudni, hogyan tartják majd el ezeket a létesítményeket. 650 fős átlagos nézőszámra 5 ezres stadiont építeni 3,8 milliárdért? – ezek aránytévesztések. Mi lett volna, ha az állam kikötötte volna: mindenkinek építek stadiont, ahol előtte két évig a nézőszám tíz százalékot nő? – és ne káposztafejeket számoljunk el, hanem megjelenő jegybevételt! Nem látom még a jó megoldást, nem állnak sorba az új befektetők, nem büntetik az üzleti szabályszegéseket. Még mindig újoncnak neveznek 26 éves játékosokat, miközben topszinten már 19 évesen eldől a focista sorsa.

10 milliárdért építettek stadiont Debrecenben - csak alig járnak meccsre a szurkolók

- Előnye és hátránya is van a légiósok hazatérésének: Gera Zoltánok és Juhász Rolandok ideigazolása alázattal, nemzetközi tapasztalattal, példamutatással párosul, ők futballnagykövetek is itthon. Ők nem elsősorban és csak pénzért jönnek, ám van egy rossz tendencia is: a külföldön eredménytelenek visszaszállingózása, árszintnövekedést hozva. Ma már tömegesnek mondhatók az évi 50 milliós focistakeresetek. Meg kéne vizsgálni a fizetési sapka intézményét, mert teljesítményarányos jövedelmekre lenne szükség – fogalmazott a műsorban Muszbek Mihály.



Mécsesek Buzánszky Jenő emlékére Európa örökös gólkirályának tárgyi hagyatéka a Puskás Intezetbe kerül!