mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Holman Dávid: jókat mulatok az olyan embereken, akik abból próbálják a kenyerüket megkeresni, hogy másokat lejáratnak, holott az igazságról semmit nem tudnak

A napokban szinte minden magyar internetes portál kitette a hírt, miszerint a lengyel Lech Poznan vezetői megharagudtak a csapat magyar játékosára, Holman Dávidra, sőt, fel is bontják a szerződését, mert a lengyel harmadosztályban játszott tartalékmeccsen, lecserélése után nem ült le a kispadra. Jó magyar szokás szerint a játékost senki nem kereste itthonról, ám Holman facebook-oldalán írt bejegyzésében kategorikusan cáfolja a róla itthon megjelent híreket.

„Sziasztok. Gondolom sokan láttátok a rólam megjelent cikkeket. Jókat mulatok az olyan embereken, akik abból próbáljak a kenyerüket megkeresni, hogy másokat lejáratnak, holott az igazságról semmit nem tudnak. Így született meg az én sztorim, amin nagyokat nevetek itt kint. Pár dolgot azért elmondok itt mert sok jó ismerősöm és barátom kérdezett a dologról . Az igazság az hogy azon a meccsen előre be volt tervezve a cserém amin jól ment a játék és gólpasszt adtam tudom sokan mondjak ez nem nagy dolog lengyel 3. osztályba de olvastam olyan cikket amiben azt írták a NAGY hozzáértők hogy "nem voltam méltó hogy végig játsszam a meccset "az a nagy hozzáértő aki élőben nem tekintette meg a meccset de fogadnék arra is hogy életébe meg egy egyeneset sem rúgott a labdába... Teszem hozzá, hogy 5 meccse játszom le és 5 meccse veretlen a csapat a 8. helyen állt es most 3. holtversenyben a másodikkal úgy hogy 4 pontra van az első helyezet. Tudom, hogy ez nem csak nekem köszönhető hisz ez csapatjáték csak gondoltam leírom, mert ez sehol sem láttam... A lecserélésem után az történt, hogy besétáltam az öltözőbe lezuhanyoztam és kimentem végignézni a meccset körülbelül 5 percet nem láttam belőle úgy gondolom, hogy nem én voltam az első és nem is az utolsó, aki így tett életében ... Szóval a kérésem a barátaimtól és a jó ismerőseimtől itt, hogy ne higgyenek el mindent az újságoknak és az olyanoknak, akiknek épp nincs jobb dolguk és abból próbálják a kenyerüket megkeresni, hogy embereket próbálnak lejáratni. Aki ismer, mindenki tudja, hogy mindig megadom a kellő tiszteletet az embereknek remélem, hogy nem változott meg a véleményetek rólam. Köszönöm annak, aki elolvasta, és aki hisz bennem. Mindenkinek szép napot!"

 



Ezek a meccsek lesznek ma a tv-ben Huszti-parádé Kínában (videó)