mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Mennyire élnek a játékosok elszigetelten a szurkolóktól?

Tegnap indított új, körkérdéses sorozatunk második részével jelentkeztünk. A mifocink.com  70, magyar bajnokságban szereplő játékost kérdezett meg különböző témakörökben. Érdekes eredmények születtek. Első kérdésünk: mennyire élnek a játékosok elszigetelten a szurkolóktól?

A felmérésben részt vevő játékosok név nélkül válaszoltak a kérdésre, de volt, aki véleményt is fűzött hozzá. A 70 játékos 30 az NB I-ben, 20 az NB II-ben, 20 pedig alacsonyabb osztályban szerepel.

A feltett kérdésre 12-en válaszolták azt, hogy félig meddig, 44-en azt, hogy nem nagyon. A válaszadók köz 6-an a nagyon kategóriát ikszelték be, míg 8-en a nem nagyon lehetőséget választották.

Természetesen ez a kérdés a megyei bajnokságokban szereplő futballistákra külön vonatkozik, hiszen ő nap mint nap találkoznak a drukkerekkel.
- Van olyan edzés is, amire kijönnek a szurkolók, a meccseken pedig 3-4 méterre állnak tőlünk. Meccs után köztük megyünk az öltözőbe, velük sörözünk, sőt, olyan is van, hogy ők hívják meg a csapatot egy ebédre. Aki a megyében futballozik, az tudja, hogy itt nem lehet és nem is szabad elzárkózni a szurkolóktól - mondta egy, a nográd megyei bajnokságban szereplő játékos.

Fehér György



Vajon mennyire érdekli a futballistákat a szurkolók véleménye? Fogadási csalás: újabb ügy tárgyalása kezdődik kedden