29 01 2014
Kovac Zoltán távozásával megüresedett a DVTK utánpótlásának vezetői posztja. A gazdasági ügyeket Tamás Gábor, a DVTK SE elnöke, a szakmai irányítást Bene Ferenc, az első csapat eddigi másodedzője vette át.
Bene Ferenc 2012 novembere óta dolgozik Diósgyőrben az első csapat mellett másodedzőként. A TF szakedzői diplomával és UEFA pro-lincensszel rendelkező szakember -, aki több mint másfél száz mérkőzésen ült az NB I-ben és az NB II-ben a kispadon - néhány napja új területen kapott megbízást.
- A múlt hét közepétől dolgozol a DVTK utánpótlás szakmai igazgatójaként, de azt kérted, Rakaczki Bence halála és temetése miatt halasszuk el a bejelentést.
- Így tartottam Bence emlékéhez méltónak. Nem dolgoztam vele, azonban néhányszor találkoztunk, amikor kilátogatott a csapat edzésére, mélyen megérintett a halála. Amikor Diósgyőrbe szerződtem, titkos vágyam volt, hogy edzést tartsak neki, sajnos nem adatott meg.
- Hogyan lettél utánpótlás szakmai igazgató?
- A DVTK vezetése azzal keresett meg az év elején, hogy a megüresedett utánpótlás szakmai igazgatói pozíció betöltésére engem tartanak a legalkalmasabb szakembernek. Azt tudták, hogy a nyáron lejáró pályaedzői szerződésemet szerettem volna meghosszabbítani, és a továbbiakaban is Diósgyőrben terveztem folytatni a pályafutásomat. Megleptek a felkéréssel, melyben olyan középtávú stratégiát vázoltak fel előttem, amire egy hét gondolkodási idő után - Szivics Tomiszlávval való egyeztetés után - igent mondtam. Azt kellett átgondolnom, hogy elhagyjam-e azt az első csapatot, ami érzelmileg nagyon hozzám nőtt, valamint elsősorban edzőnek tartom magam, aki az utóbbi időben felnőttekkel dolgozott együtt. A mérleg másik oldalán pedig az állt, hogy éreztem a vezetőség belém vetett bizalmát, illetve nagy kihívás, szakmai felelősség és megtiszteltetés egy klub teljes utánpótlás-nevelését irányítani. Bízom benne, hogy az eddigi pályafutásom során gyűjtött tapasztalatokat át tudom adni a DVTK utánpótlás-edzőinek!
- Miért kellett kettéválasztani az eddig egy kézben lévő utánpótlás irányítást?
- Én a labdarúgás megszállottja voltam gyerekként, labdarúgóként és az vagyok edzőként is. A Magyarországon elvégezhető összes futballiskolát elvégeztem, ez a szakterületem, ami azzal is együtt jár, hogy a gazdasági ügyekhez nem értek, a menedzselést meghagyom az egyesület vezetésének.
- Kinevezésed azt jelenti, hogy hátat fordítasz a profi focinak?
- Továbbra is vannak vezetőedzői ambícióim, azonban egy vezetőedzői poszt betöltéséhez hatalmas tapasztalatra van szükség. A felnőtt futballhoz vezető út az utánpótláson keresztül vezet, akkor dolgozunk jól, ha az utánpótlásban folyó munkát is profihoz méltón komolyan vesszük. Szeretnék kollégáimmal egy olyan rendszert kialakítani, hogyha egyszer eljön az ideje és távozok erről a posztról, akkor az nélkülem is működőképes legyen. A megbízatásom 2016 nyaráig szól, ez lehetőséget nyújt arra, hogy legalább középhosszú távon gondolkodjak. A profi focinak pedig csak azért sem fordíthatok hátat, mert munkám során szoros kapcsolatot tervezek Szivics Tomiszlávval és az első csapat szakmai stábjával, valamint Kovács Zoltán sportigazgatóval is.
- Milyen célokkal vágsz neki az új munkának?
- Az alapvető célom két szóban megfogalmazható: tradíció és alázat. Minden játékostól és edzőtől elvárom a tradíció tiszteletét, át kell érezni, hogy a DVTK egy nagy múltú klub, amely napokon belül 104 éves lesz. Mindenkinek tisztelni kell a múltat, mert aki nem tiszteli a múltat, annak jövője sincs. Szeretném, ha a fiatalok tisztában lennének vele, hogy sok esetben olyanok tanítják őket, akik valaha több tízezer néző előtt játszottak (Teodoru Borisz, Kiser László, Bém Gábor, Földvári Tibor, Vitelki Zoltán - a szerk.) és célként tűznék ki a gyerekek maguk elé, hogy túlszárnyalják edzőiket. A másik a labdarúgás iránti alázat. Csak úgy lehet fejlődni, ha az edzők nem munkahelynek, hanem szívügyüknek tekintik a DVTK-t, maximálisan példát mutatnak a fiataloknak az edzéseken kívül a magánéletükben is. Már az edzésekre is maximálisan fel kell készülni, folyamatosan fejlesztve az elméleti tudást a külföldi szakirodalom megismerésével. Ezt meg fogom követelni a kollégáktól, ugyanakkor segíteni is fogom őket házon belüli továbbképzéssel.
- Milyen terveid vannak?
- Biztos vagyok benne, hogy az első időszak azzal telik majd, hogy belülről is megismerjem a diósgyőri utánpótlást. Egy működő klubot vettem át, látni lehetett, hogy abban a periódusban sem állt meg az élet, amikor nem állt szakmai igazgató az élén. Apró változtatásokra mindig szükség van, de hatalmas változásra ne számítson senki. Szeretnék minél jobban megismerkedni az edzőkkel, látni, hogyan tartanak edzést, hogyan viselkednek a pályán. Képzett szakemberek dolgoznak a DVTK-nál, nekem az a feladatom, hogy iránymutatást adjak nekik és elinduljunk egy közös úton. Gyakorló edzőként tudom, hogy senki nem látja magát kívülről, ezért hasznos, ha valaki tükröt tart. A későbbiek során magam is beszállok edzést tartani a legkisebbektől a legidősebbekig. Ezen kívül szeretném a már működő játékos-megfigyelői rendszert kibővíteni, bevonva több egykori diósgyőri játékost a munkába. Másik tervem annak a felismerésén alapul, hogy egy edző nem érthet minden részfeladathoz. Manapság teljesen természetes, hogy a kapusokkal kapusedzők dolgoznak, szeretném, ha a védőket, csatárokat is a poszt specialistái tanítanák meg a mesterfogásokra. El tudok képzelni ezen a poszton egy olyan volt diósgyőri játékost, aki hitelesen tudja elmondani, amit egykor a pályán belül élt át. Nem is kell feltétlenül messzire menni, mert ahogy említettem, jelenleg is több egykori nagyszerű labdarúgó dolgozik a DVTK-nál. Eddig is működött a tehetséggondozó program, amit meg szeretnék tartani apró kiegészítésekkel.
- Hogyan lehet az eredményességet és az utánpótlás-nevelést összeegyeztetni?
- Az U21-es csapat a felnőtt csapat előszobája, ez már-már felnőtt futball, egyedül náluk kérhető számon az eredmény. Az eredménykényszer és az utánpótlás-nevelés szavakat egy mondatban nem is szabad említeni, hiszen a legfontosabb cél az, hogy minél több megfelelően képzett játékost tudjunk adni az első csapat keretébe. A bajnoki mérkőzések abból a szempontból fontosak, hogy az eredmény az elvégzett munka következménye. Némi túlzással nem is érdekel például az U15-ös csapat mérkőzésének a végeredménye, de az igen, hogy hányszor passzoltak a játékosok egy labdakihozatal során, vagy hogy hogyan fejlődnek a játékosok hónapról hónapra.