25 01 2014
2004. január 25. , 22 óra 31 perc. Fehér Miklós (†24) összeesett a Guimares–Benfica meccsen, a lisszaboniak focistáját kétszer újraélesztették, de a kórházba szállítást követően meghalt. Tíz éve, hogy utolsót dobbant a szíve, aztán örökre megállt – mint az idő a szülei számára. A korábbi válogatott támadó édesapja, Fehér Miklós úgy fogalmaz: „Erre a fájdalomra nincs gyógyír".
Fehér Miklós mindennap kimegy a temetőbe a fia sírjához – hiába telik az idő, nem múlik a fájdalom (Fotó: Czerkl Gábor)
Nehezebb olyankor, amikor eljön az évforduló?
Minden nap szörnyű. Ez nem olyan, mint egy térdműtét, hogy rosszul sikerült, de legfeljebb bicegek kicsit, s az élet megy tovább. Nem! Ebbe bele lehet őrülni, de feldolgozni soha. Nincs olyan nap, hogy valaki ne tenne utalást a kissrácra, hogy ne emlékeznénk rá!
Kissrác?
Igen, én így hívtam. Meg kis Mikinek, kisgyereknek, kisfiamnak. Nem zavarta, tudta, ez is a szeretetem jele. Ugyanígy szólítottam annak az átkozott, tíz évvel ezelőtti januári vasárnapnak a délelőttjén is, amikor több, mint egy órát beszéltünk.
Akkor még minden szépnek tűnhetett...
Sőt, csodálatosnak. Megígérte, hogy az esti mérkőzésük után telefonál. Nem hívott, de máskor is előfordult ilyen, hiszen egy meccs után van fontosabb annál, hogy a játékos rácsörögjön az apjára. Ágyban voltam, amikor megszólalt a telefon, de nem ő volt a vonal végén. Azt sem tudtam, mit tegyek. Kaptam a híreket, de a várakozás megőrjített, tehetetlen voltam. Majd jött az utolsó hívás... Földhöz vágtam a telefont, közben kijött a szobából a feleségem, kérdezte, mi történt, s én csak annyit tudtam kipréselni magamból: meghalt a kisfiunk.
Már tíz éve történt, de érthető, hogy a fájdalom nem múlik.
A legádázabb ellenségemnek sem kívánom, hogy mindezt átélje. Minden áldott nap kint vagyok a temetőben. Folyamatosan friss virágok, mécsesek vannak a síron. Jó érzés, hogy nem felejtik el a kissrácot. Büszke vagyok rá, hogy a magyarok és a portugálok is szerették, ám felfoghatatlan, hogy már nincs közöttünk.
Honnan merít erőt nap, mint nap?
Miki szavaival élve, a kis brigádot, azaz a családot tovább kell vinni. Az erő viszont egyre fogy. Nagyon nehéz. Már egy évtizede itthagyott minket a drága fiam. Próbálom tartani magam, ám erre a fájdalomra nincs gyógyír.
Forrás: blikk.hu/ Pálszabó Zoltán