20 12 2013

Az nb1.hu által felkért sportújságírók szavazatai alapján Huszti Szabolcsot illeti a 2013-as magyar Aranylabda. A Hannover 96 sztárja a másik stabil Bundesliga-légiósunkkal, a tavalyi győztes Szalai Ádámmal vívott különharcot, s utasította maga mögé a Schalke 04 csatárát. Látva a német bajnokságban mutatott teljesítményét, Husztit sokan megváltóként várják vissza a kapitányváltás után új úton induló válogatottba. Most elmondta erről a véleményét.




– Gratulálok a magyar Aranylabdához! Meglepett, hogy te nyertél?
– Hazudnék, ha most igennel felelnék. Gondoltam, hogy Szalai Ádám és én köztem dől el a cím, mert sajnos csak mi ketten játszunk olyan magasan jegyzett bajnokságban, mint a Bundesliga. Amióta másfél éve visszajöttem Hannoverbe, szereztem huszonegy gólt, adtam huszonkét gólpasszt, tehát a statisztikám sem rossz. Egyszer egyébként már majdnem nyertem, de akkor Hajnal Tamás egyetlen ponttal megelőzött. Természetesen örülök, hogy most én lettem az első, minden díj, minden elismerés jólesik.

– Nem voltál válogatott, nem a Hannover meccseit közvetíti a legtöbbet az itthon is fogható televízió, tehát a többség az interneten vagy az összefoglalókból kísérheti figyelemmel a pályafutásodat. Ez nem zavar?
– Nem. Aki ismer, jól tudja, hogy nem szeretek nyilatkozgatni. Zömmel ugyanazok a kérdések érkeznek, így én folyamatosan mindig ugyanazt fújnám, ennek nincs semmi értelme. A meccsek előtt és után előbb bizakodóan nyilatkozni, utána értékelni – ez nemigen fontos az életemben. Dolgozom, teszem a dolgomat, ami ráadásul az, amit nagyon szeretek, élek a családommal, és mindez tökéletesen kielégít.

– Ha már család: nemrégen született kislányod. Tudom, kicsit álságos a kérdés, de mennyire változtatta meg az életedet?
– Alapvetően. Végre tényleg igazi család lettünk. Van egy gyönyörű kislányom, vele a karácsonyi készülődés is más, ő a legnagyobb ajándék az életemben.

– Visszatérve a futballra és az Aranylabdára: szerinted is jó évet hagysz lassan a hátad mögött?
– Jót, de lehetett volna jobb is. Sőt, mindig lehetne jobb… Az őszi idényben tizennégy meccsen hat gólt szereztem, ugyanennyi gólpasszt adtam, ezzel a Hannoverben én vagyok a legeredményesebb, de tudom, még lőhettem volna két-három gólt, tehát akad némi hiányérzetem. Szerintem bárhogyan alakul is, sohasem leszek elégedett, de ez összefügg a csapat szereplésével is.

– Éppen ezt akartam kérdezni. Hogyan ítéled meg a Hannover szereplését?
– Csalódottan. Ott kellene állnunk, ahol most a Schalke áll, tehát a hatodik hely környékén. Voltak szép győzelmeink, de fontos pontokat hullajtottunk el nyerhető meccseken, és belesodródtunk egy nagyon rossz sorozatba. Több van ebben a csapatban, mint amit mutattunk az ősszel, ha mentálisan jobbak vagyunk, több meccset behúztunk volna.

– Azért mentális baj aligha lehetett a legutóbb, amikor otthon a Nürnberg ellen null-háromról sikerült egyenlíteni.
– Ez tényleg jól hangzik, de miért kell hazai pályán a szünetig háromgólos hátrányba kerülni? Ez a meccs tökéletesen tükrözte az egész idényünket. A meccseken belül is hullámzott a teljesítményünk, egymást váltották a jó és a rossz időszakok. Ezen feltétlenül javítanunk kell, és hozzáteszem, ez nem edzőkérdés.

– Néhány éve Tapolcán jártam, és a klubházban a vezetők büszkén mutatták a tablókat, amelyeken te gyerekként mosolyogsz. Képletesen szólva nagyon messze van Tapolca Hannovertől?
– Nagyon. Szédítő belegondolni is, hogy ezres faluból, Gógánfáról indultam el. Onnan vitt az édesapám minden nap munka után Tapolcára az edzésre. Akkor messze volt a magyar élvonal, de elértem. Messze volt a válogatottság, azt is elértem. Messze volt a külföldi szerződés, az is meglett. Most itt vagyok Hannoverben, és hálával gondolok mindenkire, aki segített. Különösen a szüleim tettek értem rengeteget, és örülök, hogy most visszaadhatok nekik valamennyit abból, amit tőlük kaptam.

– Most ott vagy Hannoverben, de vágysz-e még tovább, feljebb valahova?
– Az ambíciómmal nincs gond, de tisztában kell lenni a realitásokkal. Áprilisban harmincegy éves leszek, és a top klubok nem ilyen korú játékosok után kapkodnak. Persze, semmi sem elképzelhetetlen, és ha érkezne egy ajánlat, amely a Hannovernek és nekem is előnyös lenne, biztosan megfontolnám, de velem itt most minden rendben van. Azaz nem szorgalmazok semmit, de miért ne gondolkodnék el, ha minden szempontból kecsegtető ajánlatot kapnék?

– Tudom, torkig vagyok a válogatottságot firtató kérdésekkel, de muszáj feltennem: ha az új kapitány meghívna a keretbe, jönnél?
– Nem. Ez nálam nem kapitányfüggő. Zajlott ellenem egy lejárató kampány, amely szerint én megsértődtem, mert csere voltam, én bomlasztom a közösséget, de ezzel már nem szeretnék foglalkozni. Ültem én a padon Lothar Matthaus és Erwin Koeman idején is, nem volt bajom vele, szóval erre tényleg kár több szót vesztegetni. Ennél is lényegesebb, hogy szerintem a válogatottnál új gerincet kell építeni. A következő Európa-bajnokság idején én már a harmincnegyedik évemben járok majd. Tudom, egyesek még gond nélkül futballoznak ebben a korban, mások viszont már visszavonulnak. Nézd, én öt éve egy évig, majd most a legutóbbi három évben nem szerepeltem a válogatottban, lényegében a legjobb négy esztendőm alatt, így is ötvenegyszer ott lehettem a csapatban. Erre büszke lehetek, de most már nem kell erőltetni. Nem vagyok megmentő, ugyanolyan futballistának érzem magamat, mint korábban. Velem sem sikerül kijutni világ- vagy Európa-bajnokságra, így ebben nekem is megvan a felelősségem. Így alakult az élet. Nem haragszom senkire, úgy érzem, a pályán bizonyítottam, hogy mit tudok, és remélem, még sokáig bizonyíthatom is. Én azt vallom, idővel minden és mindenki a helyére kerül…

Forrás: nb1.hu/Pajor-Gyulai László

 

Egy csapatban Neymar, Radó, Otigba és Götze Hajszán Gyula:észbontó