mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Börtönbüntetést kaphatnak a játékvezetőt megtámadó játékosok

A megyei bajnokságokban nem telik el úgy hét, hogy ne támadjanak meg játékvezetőt. Szerencsére a labdarúgó szövetség egyre inkább kiáll a játékvezetők mellett, és hivatalból tesz feljelentést. Egyre több esetben pedig elmarasztaló ítélet születik a támadókkal szemben. Most például börtönbüntetést kaphat három, magát futballistának nevező csányi ember.

Az ügyészség szerint 2012 november 4-én a Csány–Ecséd-mérkőzés utolsó perceiben a vesztésre álló hazai csapat játékosai rátámadtak a bíróra, leköpték és összerugdosták a a nézők szeme láttára.

A vádirat szerint a sorfal felállítása közben az I. rendű vádlott, aki a 10-es számú mezt viselte, meglökte a játékvezetőt, majd az arcába köpött. A bíró ezért piros lap felmutatásával kiállította, ami tovább növelte a helyiek indulatát. Annyira, hogy a 8-as mezszámot viselő II. rendű vádlott hátulról a játékvezető lába közé rúgott, melyet követően a bíró H. Györgynek is felmutatta a piros lapot. Ekkor lépett színre a III. rendű vádlott, aki a két kiállítás miatt magából kikelve, fenyegetően kiabálva a játékvezető felé indult. Az újabb fizikai atrocitást a rendezők akadályozták meg.

A játékvezető a játékosok magatartása miatt lefújta a mérkőzést. Ami még nagyobb indulatot gerjesztett, és a 8-as játékos egy köríves mozdulattal oldalról még vesetájékon rúgta a bírót.

Dr. Konkoly Thege László főügyészségi ügyész, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője a Heol kérdésére elmondta a Hatvani Járási Ügyészség csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja a labdarúgókat, akikkel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Forrás:heol.hu



Te is megkaphatod az Év Gólja díjat! Ez ám az elismerés: Az 1951-es Honvéd a futballtörténelem 10. legjelentősebb klubja