02 01 2014

Semmi maradandó értéket nem alkotott ebben az évben a magyar futball. Szürke eredmények, egyformán jelentéktelen események a jelzőkövei. Megszülettek ugyan a Magyar Stadion tervei, de nem tervszerű mozgalom, hanem egy lelkes sportsman ötletéből. Más nincs, ami kiemelkedik az elmúlt futballév történetéből.



A bevezetőt akár a 2013-as év búcsúztatásaként is írhatnánk, de nem ez történt.
Idéztünk.
A Pesti Újság egyik cikkéből, melyben azt is kiemelik, remélik, a következő évben sokkal jobb lesz a magyar labdarúgás.

Ja, majd elfelejtettem, hogy az idézett cikk 1914 január 2-án jelent meg, visszatekintve az 1913-as évre.

100 éve.

És ha elolvassuk az idézetet, elgondolkozhatunk, mi a különbség 1913 és 2013 között a magyar futballban. Persze eredményesség terén.
Semmi.

Mert valljuk be, semmi maradandó értéket nem alkotott a magyar futball az előző évben. Klubcsapataink már olyan korán kiestek a nemzetközi kupákból, hogy akkor még a hőn áhított európai középmezőnyhöz tartozó csapatok el sem kezdték el a felkészülést, válogatottunk pedig ugyan megkapta a „szerethető” jelzőt, a 10 millió szövetségi kapitány országában nem könnyű megfelelni az elvárásoknak, ráadásul Egervári nem is sokat tett azért, hogy megfeleljen.

Mert Egervári hiába volt Mezey György óta, a legsikeresebb, legtöbb pontot szerző kapitány – persze, ez a statisztikusok álma, akik kiszámolták, milyen százalékban teljesített Egervári, azt már nem nézték meg, milyen világverő csapatok ellen értünk el eredményeket – ma már mindenki csak a romániai és a hollandiai bukással köti össze a nevét.

Na meg Devecserivel.

A Magyar Stadion tervei is elkészültek.
Azaz, az új nemzeti stadion terve – igaz, bevallom, én már nem tudom, melyik a most futó aktív változat. Az elmúlt években annyi formációt fogadtak el – új stadion, régi felújítása, régi lebontása, külső rész meghagyásával egy új belső stadion építése, stb – és mindig az utolsó volt a „király” – legalábbis a döntéshozók szerint.

Tehát a tervek megvannak – miként megvoltak 1913-ban is.
Reméljük, azért nem kell annyit várni az új stadion átadására, mint akkor kellett.

Persze, ne csak a rosszat nézzük, hiszen tény, a magyar kormány az elmúlt időben rengeteget adott a futballnak, például a TAO-n keresztül. Ez az, ami lényegében új dimenziót nyitott meg a magyar futball gazdasági életében, bár azt gondolom – és ezt nem politikai felhanggal mondom, csupán ez a véleményem – ha hazánk miniszterelnökének házával szomszédságban nem az üzemelne, ami üzemel, ha hazánk miniszterelnöke nem álmodott volna lényegében magának egy kis futballbirodalmat, akkor ez a TAO-s támogatás csak álom lenne.

De a futballklubok szerencséjére hazánk miniszterelnöke álmodott egy nagyot, amit úgy néz ki, meg is valósít, ám azt okosan felmérte, hogy ha „magának ad”, a többieknek is adni kell. Így hát kinyitották a pénzcsapot, melyből aztán a legnagyobb „apanázs” még mindig a megfelelő irányba folyik, de jut azért másoknak is.

Én pedig nem vagyok irigy, ebben a tekintetben azt vallom, az a jó, ami mindenkinek jó. A TAO pedig mindenkinek jó – igaz, van, akinek jobban, van akinek kevésbé jobban.

És ha az elmúlt évek pozitív változásait nézzük, nem szabad elfelejteni a stadionépítésekre szánt pénzek nagyságát. Nem mennék bele abba, hogy ezt a pénzt másra is szánhatták volna – egészségügyre, szegényekre meg hasonlókra – mert ez ugyanolyan politikai maszlag, mint oly sok minden más ebben az országban, ráadásul mérhetetlenül demagóg duma, azt őszintén bevallom, fogalmam sincs, miből van ennyi pénz stadionokra, hogy az elosztási elvről már ne is beszéljünk. Mert azt már mégsem tudja senki megmagyarázni nekem, hogy miért jutott mondjuk 3 milliárd annak a Szegednek, ahol akkor volt utoljára NB I-es csapat, amikor Nagylaki Kálmán és jugoszláv barátai próbálkoztak egy kis pénzmosással. Nem most volt, amikor a csapatot kizárták az NB I-ből, talán már Nagylaki is szabadult is a börtönből. Ezzel a 3 milliárddal szemben viszont csupán 1 milliárd jutott az évek óta stabil első osztályú csapattal, és kis túlzással 1913-as állapotokkal rendelkező Pécsnek. Persze lehet, hogy a döntéshozók előre látták, mi történik majd a csapattal, ha Matyi Dezső becsukja maga mögött az ajtót, és úgy gondolták, Baranyába már nem kell pénz.

Persze tényleg nem akarok ezzel negatív hangulatot kelteni, mert minden visszás, érdekes vagy épp uram-bátyám-barátom döntés és pénzelosztás ellenére úgy gondolom, az alap talán meglehet a felemelkedésre. Mert ha 1913-ban ennyi állami pénz folyt volna a labdarúgásba, a „Minarik Edék” bizony a seggüket verték volna a földhöz örömükben.

Most már csak labdarúgókon és az edzőkön sor, hogy bizonyítsák, megéri ennyi pénzt – azért azt hozzá kell tenni, nemzetközi viszonylatban még mindig nagyon kevés pénzt – áldozni rájuk.

2013-ben nem sikerült ezt meghálálni.
De talán 2014-ben…..

Fehér György

 

 

Felprögetve Stieber: hét gól, hét gólpassz, Dream Team tagság