mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Gyászol a magyar futball: Elhunyt Eisemann László

img

Hatvankét éves korában, csütörtökön este 'tragikus hirtelenséggel' elhunyt Eisemann László, a Ferencváros és a magyar labdarúgó-válogatott masszőre.     Eisemann László 1982-ben, a serdülő válogatott mellett kezdte a masszőri pályafutását, majd 1983-ban, Bicskei Bertalan hívására elvállalta az Ifi válogatott melletti munkát, így részese volt az 1984-es Európa-bajnoki címnek is. Később dolgozott az olimpiai..

Sisa Tibor a Vác edzője

img

Két bajnoki cím után távozott Vácról Csank János, mert úgy érezte, még egy új, nagy kihívásra vár, és ezt most Zalaegerszegen megkapta. Vácon gyorsan megtalálták az utódját.   Az 54 éves Sisa Tibor lett az NB II-be feljutó Vác edzője. A tréner a korábbi két szezonban Gyirmót csapatát vezette dobogóra, ám ottani szerződésének lejártát követően Vácra érkezik, hogy szakmai tudásával a felnőtt csapatot irányítsa a..

Ó Kapitány, Kapitányom!

img

Hosszú évek kísérletezgetése, keserves próbálkozása után úgy tűnik, hogy végre olyan szövetségi kapitányunk van, akivel reális az esélyünk kijutni egy világversenyre. De mitől több Dárdai Pál sok elődjénél? Mi sikerének a titka? Meddig marad kapitány és meddig tart a jó szereplés? Dárdai, a magyar Az érem egyik oldala, hogy Dárdai magyar, így ellentétben sok külföldi edzővel remekül szót ért játékosaival, ismeri..

Fehérvári hangulatjellemzés

img

Félreértés ne essék: nagyon drukkolok Bernard Casoninak és a Videotonnak, hogy méltóképp képviseljék az országot a Bajnokok Ligájában, de Nemanja Nikolics mai, Nemzeti Sportban adott nyilatkozata pontosan elárulja, miért is kellett távoznia Carillónak a bajnoki cím után, és miért is mondták sokan, hogy finoman szólva is rossz volt a hangulat a csapatnál. „Két nappal az MTK elleni bajnoki előtt megbetegedtem,..

Dárdai Pali azt üzente...

img

A Magyar Labdarúgó Szövetség célja, hogy a válogatott Dárdai Pál szövetségi kapitány irányításával fejezze be az Európa-bajnoki selejtezősorozatot.  'Az MLSZ célja a decemberi megegyezés óta változatlan: Dárdai Pállal szeretné befejezni az Eb-selejtezőket, hiszen vele és a Herthával is ebben állapodott meg. De azt is el kell fogadni, hogy vezetőedzővé történt kinevezése új helyzetet teremtett, a kettős terhelés..

Itt a finn-magyar legnagyobb rejtélye!

img

A magyar válogatott Stieber góljával legyőzte Finnországot Eb-selejtezőn. De ki tudja megmagyarázni a mérkőzés egyik legnagyobb rejtélyét?    Stieber 18-as mezben, egy finn védő szorításában Stieber és a gólöröm - 18-as mezben És Stieber a levegőben - 10-es mezben, amiben eredetileg Gera játszott - mégis Stieber neve van rajta... No vajon ez hogy lehetséges?Te tudod a választ?

Most akkor van jó utánpótlásunk, vagy nincs?

img

Évek (vagy inkább évtizedek) óta várjuk, hogy ha felnőtt szinten képtelenek vagyunk értékelhető eredményeket elérni, legalább az utánpótlásban láthassunk néha csodát. A 2009-es U20-as világbajnokságot leszámítva azonban csapataink leginkább a „futottak még”-kategóriát képviselték – már amikor persze sikerült kijutni egy nagy eseményre, tornára. A közvéleményben ennek ellenére még mindig tartja magát – talán az MLSZ..

MLSZ: Valóban tájékoztattuk az UEFA-t, de…

img

Mint arról korábban beszámoltunk, az ultrasliberi.hu cikke szerint az MLSZ tájékoztatta az UEFA-t arról, hogy egyes magyar szurkolók nem az MLSZ-en keresztül váltottak jegyet a hétvégi Finnország-Magyarország mérkőzésre, így nem is a magyar szektorból nézik majd a meccset, a finnek pedig ezek után elvették a magyar zászlókat és sálakat a szurkolóktól. Természetesen megkérdeztük a Magyar Labdarúgó Szövetséget is az..

Elkobozták a magyar zászlókat és sálakat Helsinkiben - állítólag az MLSZ kérésére

img

Meghökkentő beszámolót közölt az ultrasliberi.hu. A cikk szerint Finnországban a magyar szurkolóktól elvették a magyar zászlókat és sálakat, állítólag azért, mert a Magyar Labdarúgó Szövetségnek sikerült kibuliznia az UEFA-nál, hogy a semleges szektorba ne ülhessenek be szabadon a magyarok.   A magyar labdarúgó válogatott szombati, Finnország elleni EB-selejtező meccsére a magyar szurkolók  nem a..

A szurkolók szerint Bogdán kezdő lehet Liverpoolban

img

A the4thofficial.net megszavaztatta  az olvasókat, és szerintük nagyon jó vétel volt Bogdán Ádám.   Bogdánnal nagy terjedelemben foglalkoznak az angol honlapon (fotó: the4thofficial.net)  A the4thofficial.net nevű futballportál elemző cikket közöl a nemrégiben a Liverpoolba szerződő magyar kapusról, Bogdán Ádámról, és azt boncolgatja, vajon a Boltontól érkező kapusnak mennyi szerep juthat a legendás klubnál. A..



Previous Posts Next posts