mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Mészöly Géza: A zabszem megvan, de ez nem is baj! Sikeresek leszünk!

Tegnap a Pancho Arénában kisorsolták a magyar U19-es válogatott ellenfeleit a hazai rendezésű Eb-re. A mienk Portugália, Ausztria és Izrael ellen harcolhatják ki a csoportból való továbbjutást. Megkérdeztük a csapat edzőjét, Mészöly Gézát, milyen érzések vannak benne egy nappal a sorsolás után. Sokszor elnéznénk ezt a jelenetet az Eb-n (fotó:mlsz.hu) - Már amikor a sorsolásra mentem, tudtam, hogy..

Botrányos: Titkos hangfelvételek készülhetnek az MTK klubigazgatójának irodájában

Mint arról tegnap beszámoltam, a bíróság felmentett a Domonyai László MTK-s sportvezető rágalmazás vádja alól. Azért a tárgyalás hatalmas meglepetést is tartogatott, azaz figyelmeztetjük az MTK játékosait: vigyázzanak, mert lehet, hogy a Domonyai László irodájában zajló beszélgetésekről és tárgyalásakról VÉLETLENÜL  titkos hangfelvételek készülnek. A három évig húzódó ügy utolsó tárgyalási napján Domonyai László..

Felmentve!

Domonyai László, az MTK klubigazgatója sérelmezte egyik cikkemet. Úgy érezte, beletiportam a becsületébe. Ahogy fogalmazott, írásom miatt nagyban megváltozott a társadalmi megítélése. Domonyai László ezért büntetőfeljelentést tett ellenem. A bíróság pedig döntött. Három évvel ezelőtt még a mifocink.blog.hu oldalon megírtam, hogy Kákonyi Dánielre és Pátkai Mátéra úgy gyakorolnak nyomást az MTK-nál, hogy addig nem..

Törő üzent!

Szörnyű így látni Törőcsik Andrást, de legalább életben van. És reméljük, lesz jobban is. Most videóüzenetet küldött azoknak, akik aggodnak érte - bár én úgy gondolom aki ezt az egészet kitalálta, az nem tünteti fel túl jó színben az egykori újpesti klasszist. Mindenesetre itt a videó: A videó eredetileg a Foci Retro Képek KZ-oldalon volt látható, ezt IDE KATTINTVA tekintheted meg teljes egészében.  

M. Tamás: Nincs semmi takargatni valóm

M. Tamás egyike annak a három játékvezetőnek, akik a bundabotrány miatt bíróság előtt állnak. A vád szerint még 2011-ben társaival két U20-as mérkőzés, az Argentína–Chile (3-1) és az  Argentína–Bolívia (1-0) , illetve a Vasas-Felcsút ifi mérkőzés eredményét befolyásolták. Eredetileg egyébként négy játékvezetőt gyanúsítottak meg, ám szülei befolyásos kapcsolatait kihasználó Lengyel Kolos immár nemcsak hogy vádlottból..

Amatőrizmus

Nem lehet másképp mondani: egyes posztokon igazi amatőrök dolgoznak a Diósgyőrnél. (És úgy néz ki, a Ferencvárosnál is). Annál a Diósgyőrnél, amely szerette volna megtartani egyik legjobbját, Futács Márkót, de nem sikerült, mert nagyon drága volt. Futács így a török” ismeretlenhez” igazolt. Ingyen. Valami megint nincs rendben Diósgyőrben.  A Kovács Zoltán utáni új időszak első „igazolásánál” máris..

A legenda elment......

Nyolcvannyolc éves korában, hosszú betegség után elhunyt Grosics Gyula, a magyar labdarúgó-válogatott egykori legendás kapusa, aki 1952-ben olimpiai bajnok, 1954-ben vb-ezüstérmes volt. Grosics Gyula családja tegnap még azt közölte az MTI-vel, hogy a „Fekete Párduc” egy kontrollvizsgálatot követően került kórházba. A Nemzet Sportolóját az elmúlt években többször is kórházban ápolták, 2008-ban például a tüdeje is..

Hol vagy Lengyel Kolos, inog a kispad?

Az ország egyik legtitkosabb koronatanúja, a bundaügyet kirobbantó, majd vádlottból a bundaügy koronatanújává váló Lengyel Kolos. a mai napra kitűzött tárgyaláson nem jelent meg. Ezt nem jelezte előre, közel 30 ember várakozott rá egy órán át. A jelenlévők megdöbbenésére úgy látszott, hogy az ügyészek sem tudnak a hollétéről, láthatóan tanácstalanul meredtek egymásra. Érdekesség, hogy a vádirat javarészt Lengyel..

Huszonöt év fegyház a volt NB I-es játékosnak

Már akkor megdöbbentem, amikor kiderült, az egykori NB I-es futballista, Herczku Szabolcs emberrablásba, emberölésbe keveredett. Ma ismét megdöbbentem, amikor kiderült, az egykori futballista első fokon 25 éves fegyházbüntetést kapott. Herczku Szabolcs játszott a Honvédban, a Diósgyőrben, a Szegedben, a Gázszerben és a Győrben is.... Herczku Szabolcs….a barátom. Sokat futballoztunk együtt. Amikor..

Az MLSZ a saját szabályait sem tartja be

Ismét bebizonyosodott, hogy az a licenceljárás, ami ma Magyarországon folyik, nem jó. Pontosabban jó lenne, ha az MLSZ betartaná a saját szabályait. De nem teszi. Az MLSZ előbb elfogadta, hogy a Pécs nem tartozik senkinek, majd megbüntette a klubot, mert tartozik Márton Gábornak (fotó:pecsma.hu) Korábban már jeleztük, kissé furcsának találjuk, hogy minden csapat simán átment a rostán annak ellenére,..



Previous Posts Next posts