mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

A futsalosok Adamsért is győztek

A Ferencváros futsalcsapata volt az első csapat, amely Akeem Adamsnek az egész országot sokkoló szívinfarktusát követően pályára lépett. A péntek esti mérkőzésen a játékosok egy drapériát is felmutattak, amelyen együttérzésüket fejezték ki Akeemnek.



A játékosok a győzelmet Akeem Adamsnek ajánlották!




Az egyébként kötelező győzelmet a futsal bajnokságban újoncnak számító Kormányőr SE csapata ellen természetesen beárnyékolta a trinidadi futballistával történt tragikus eset. A Fradi futsal-csapatának játékosai sem tudtak teljesen a mérkőzésre koncentrálni, már a találkozó előtt, az öltözőben is beszédtémát szolgáltatott Akeem, mindenkit megrázó esete.

A Fradi futsalosait nagyon megviselték az Adamsel történtek, de már a meccs előtt megfogadták: lehetőségek szerint tudásuk legjavát adják majd és ezúttal Akeemért fociznak.

Így is lett. Tóth Károly vezetőedző irányításával az első perctől kezdve uralták a játékot, a szünetben 4-1-re vezettek, végül 7-2-re győztek. A győzelmet természetesen Akeem Adamsnek ajánlották!



Szabics ma hivatalosan is elbúcsúzik a szurkolóktól Dr. Szelid Zsolt kardiológus: Adams továbbra is életveszélyben van (Videó)