mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Vajon volt-e szexuális zaklatás?

Szexuális zaklatást csak vezető szerepben lévő ember tud elkövetni – szól a mondat a Demi Moore és Micheal Douglas főszereplésével forgatott Zaklatás című filmben. Nos, mos megdöbbentő bizonyítékokhoz jutott a mifocink.com, mely szerint az egyik magyar klubtól szexuális zaklatás miatt kellett távozni az egyik vezetőnek.

 

Mondhatnánk, hogy meglepődtünk, de nem.
Vagy inkább mégis.

Igazság szerint azon lepődünk meg, hogy az esetről nagyjából mindenki tud, sőt, beszél is, mégsem került még nyilvánosságra.

Mindenki ismeri azt a „bevett magyar módszert”, mely szerint az edzőknek az apuka egy kis csúszópénzt ad azért, hogy a gyermeke tuti bent legyen a csapatban, tuti játsszon a hétvégén. Évek, évtizedek óta ismert ez, miként az is, hogy felnőtt szinten is van ilyen fizetésből visszacsurgatott pénz az edzőknek.  És nem csak a labdarúgásban.

Mégsem beszél róla senki, mégsem áll ki senki a nyilvánosság elé.

Olyan azonban még nem derült ki, hogy szexuális szolgáltatást kér valaki azért, hogy a gyermek játéklehetőséghez jusson, vagy legalább a klubban maradhasson. (Női csapatoknál hallani ilyenről, sőt, jó húsz évvel ezelőtt én is írtam egy később szövetségi kapitánynak kinevezett edző és a nála sportoló lányok esetéről, de a cikk megjelenése előtt az érintettek visszavonták a nyilatkozatukat.)

Nos, a mostani témához visszatérve: már az eset után lehetett hallani a történetet, mégsem vette eddig senki a bátorságot, hogy utána járjon az esetnek. Merthogy információink szerint az egyik magyar labdarúgó csapattól szexuális zaklatás miatt kellett távoznia az egyik vezetőnek.

Ráadásul úgy tudjuk, hogy bár többen is érintettek az ügyben, de csak egy embernek kellett mennie.

Korrekt tájékoztatást ígértünk az érintett klubnak, ahova ezzel kapcsolatos kérdéseinket is elküldtük. Lassan két hete várjuk a válaszokat, reméljük, megérkezik. Természetesen az eset minden részletét körbejárjuk és leellenőrizük, és szeretnénk a klub állásfoglalását is kikérni! Nem várhatunk azonban a végtelenségik, nem engedhetjuk, hogy ebben a kényes kérdésben a klub hallgatásba meneküljön.

 


 

A mifocink.com elkötelezett híve a magyar futballnak, és annak, hogy a sikerek méltó megünneplése mellett a szőnyeg alá dugott, eltitkolt, felháborító és korrupt dolgok is kiderüljenek. Épp ezért mindenkinek helyet és teret adunk, aki kész névvel és arccal vállalni, hogy a fent említett esethez hasonló (csúszópénz vagy egyéb más szolgáltatás teljesítése) eset vele és gyermekével is megtörtént.

 

 



Ilyen, amikor a bennfentesek előre tudják mikor érjük el a megfelelő oltási számot Szinte hihetetlen: tízéves lett a mifocink.com