mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Mennyire jó eredmény a megszerzett 7 pont?

Három vb-selejtezőn hát pontot szerzett a magyar labdarúgó válogatott. Többen csettintve dőltek hátra, de vannak, akik azt mondják, ezzel a hét ponttal hátrányba kerültünk. És ha reálisan, nem pedig a szokásos rózsaszín szemüvegen keresztül nézzük az eredményeket, akkor bizony utóbbiaknak van igazuk.

 

 

Vannak, akik vitatkoznak azon, mennyire jó eredmény a Lengyelország-San Marino – Andorra ellen megszerzett hét pont. Az egyértelmű volt, hogy a két idegenbeli mérkőzést kötelező hozni, még akkor is, ha sokakban még élénken ott van a négy évvel ezelőtti andorrai égés. A vita „tárgya” a lengyelek elleni döntetlen.

Ne feledjük, csoportunkban ott van Anglia, amely válogatott egyértelműen a csoport esélyese, és ott van Albánia, mely csapatot korántsem szabad egy kézlegyintéssel elintézni.

És tudom, hogy 1971 óta nem látott sikersorozatban van a csapatunk – legutoljára 50 évvel ezelőtt nyert meg kilenc tétmérkőzést egymás után a válogatott – de ettől még tény: 1986 után úgy juthatunk ki újra a világbajnokságra, ha hazai pályán hozzuk (hoztuk volna) a lengyelek és az albánok elleni meccset. Egészen pontosan úgy érhetjük el a pótselejtezős helyet.

Sőt, nagy valószínűséggel még egy idegenbeli bravúr is kell hozzá, lehetőleg Lengyelországban. Az optimális az lett volna, ha itthon megverjük a lengyeleket, idegenben pedig legalább egy döntetlent játszunk velük, úgy, hogy természetesen Albánia ellen nem bukunk pontokat.

Valljuk be őszintén, bármennyire is szerethető, sőt, annál is jobb a mostani válogatott, a lengyelek elleni döntetlennel elpazaroltunk két pontot, ami akkor szembetűnő, ha hozzátesszük, hogy ezt a „hibát” az angol-lengyel kettős közül valamelyik elleni idegenben kellene kijavítani.

És ne feledjük el, még most is csak a pótselejtezős helyről beszélünk, a csoportelsőséghez nemhogy a lengyelek elleni, hanem az összes hazai meccset meg kellene nyernünk, és két bravúreredményt kellene elérni idegenben.



Egyik szemünk sír, a másik..... A felcsúti rendszer bukása: egy horvát játékos lett a Puskás Akadémia rekordere