mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Több mint tíz éve tudja mindenki, hogy megölték Katzenbach Imrét – most megtalálták a holttestet

Közszájon forgott, hogy az egykori válogatott labdarúgó – hogy finoman fogalmazzunk – rossz társásagába került. Az is köztudott volt, hogy súlyos milliókkal tűnt el. Sőt, abban is sokan biztosak voltak, hogy Katzenbach Imrét megölték, és a XVII. kerülti Kiserdőben ásták el. Most úgy néz ki, megtalálták a 11 éve eltűnt egykori válogatott holttestét.

Katzenbach Imre az MTK-VM csapatában több mint 150 meccset  játszott, a kék-fehérekkel nyert magyar bajnokságot is. Görögországban is légióskodott, hazatérése után az MTK után a III. Kerületi TVE csapatában is játszott.

Több mint tíz évvel ezelőtt jómagam is írtam az akkor a Budapest Bajnokságban szereplő RKSK csapatánál edzősködő Katzenbach Imréről, pontosabban az egykori játékos eltűnéséről. Abban az időben ugyanis több alkalommal nyoma veszett Katzenbachnak, majd hirtelen előkerült, mondván nyaralni volt, vagy épp azt állította, az üzleti ügyeit intézte.


Aztán újra eltűnt. Immár végleg.

 

Nem túlzás azt állítani, hogy sokan már akkor annyira biztosra vették, hogy Katzenbachot megölték, mint amennyire abban is mindenki biztos volt, ki ölette meg Fenyő Jánost.

 

Nos, ma a rendőrség honlapján közölte, hogy megtalálták a férfi holttestének maradványait. Bár az áldozat nevét egyelőre nem írták el, a közleményben olvasható, hogy a XVII. kerületi otthonából 2009. szeptember 28-án tűnt el az akkor 45 éves férfi, akinek földi maradványait október 23-án találták meg Baranyajenő térségében.

Mint írtam, közszájon forgott, hogy Katzenbach rossz társaságba került, rengeteg pénz folyt át a kezén. Állítólag sokat panaszkodott arról, hogy attól fél, meg akarják ölni. Eltűnése előtt 500 millió forint került a számlájára, amit aztán magához vett.
Azóta nem látta senki.  

Katzenbach Imre eltűnése után az Eclipse ügy egyik vádlottja volt. A gyanú szerint az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezetői és azok ismerősei annak érdekében, hogy a tízmilliárdos nagyságrendű árbevételük után fizetendő áfa mértékét csökkentsék, 2006 után fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen tovább utalták és készpénzben felvették. Így több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be az Eclipse. A vádiratban többször az egyik alvállalkozó cég ügyvezetőjeként említették Katzenbach Imrét.

A rendőrség közleményéből kiderül, hogy nem csak az „utca embere” gondolta, azt, hogy az egykori futballista nem saját akaratából van távol, hanem bűncselekmény áldozata lett. A több mint tíz éven keresztül tartó nyomozás eredményeképpen 2019-ben olyan információk jutottak a rendőrség birtokába, hogy a férfit megölték, és arról is tudomást szereztek, hogy hol rejtették el a holttestet, így a rendőrök Baranyajenő térségében megtalálták, és azonosították a férfi földi maradványait.

Sőt, már gyanúsított is van, ami nem véletlen, hiszen Katzenbach állítólag egy H. Attila nevű férfi stómanja volt – és minő véletlen, a holttestet pont H. Attilához köthető birtokon találták meg.
A gyanúsított egyébként  jelenleg is büntetés-végrehajtási intézetben van, már ki is hallgatták az ügyben.

 



Pinyő nem felejt: válogatott kapus érkezett Mezőkövesdre Akik eddig Dzsudzsákra „pakoltak súlyokat”, most Szoboszlaira pakolják ezeket!