mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Pisont visszatért - de igazából nem is kellett volna távoznia

A Honvéd tulajdonosai biztosan nem tudnák megmondani, mi értelme volt az edzőváltásnak. Na nem a mostaninak, hanem a nyárinak. Akkor Pisont Istvánt – aki Magyar Kupa győzelemre vezette a csapatot – váltották le Bódog Tamásra. Most, hogy a csapat a tök utolsó helyen áll az NB I-ben, visszacserélték az egészet. Persze, a helyzet nem ennyire egyszerű.

Pisont István ezer szállal kötődik a kispesti csapathoz. Az előző bajnokságban márciusban már „beugrott” a kispadra. Akkor Giuseppe Sannino távozása után összekapta a csapatot, amely megnyerte a Magyar Kupát.

Persze, jöttek a futballhoz nem sokat értő, viszont megfelelő körökben mozgó tulajdonosok (mondjuk a folyosói pletykák szerint még csak azok sem, csak az igazi, titokban tartott tulajdonos emberi), akik mint tudjuk, mindig, mindenkinél jobban tudnak.

Le is váltották gyorsan Pisontot, akinek a helyére azt a Bódog Tamást ültették, aki bár biztosan nagyon felkészült, itthon eddig még nem sok eredményt ért el. Pontosabban semmilyen eredményt nem ért el.

Nos, Bódog Kispesten sem váltotta meg a világot, egészen a tök utolsó, kieső helyig vezette a csapatot. Valljuk be, erre bárki képes lenne. Akár én is lehetnék az edző – sok pénzért persze – mert utolsó velem is lenne a Honvéd. Várható volt viszont, hogy váltás lesz a kispadon, és mivel a csapat a hétvégén sem tudott nyerni, Bódog repült és jött…..Pisont.

Merthogy az új edző a régi edző Kispesten, azaz a hivatalos közlemény szerint Piston István veszi át újra a csapatot.

Szó se róla, nincs könnyű helyzetben. Ő is motivált, Magyar Kupa győzelemmel felvértezett, optimista játékosokat adott át Bódognak, most ennek teljesen az ellentétét kapta vissza.

Nincs vita, kisebb csodát kell tenni a vezetőedzőnek, aki ha folytathatta volna nyáron a munkáját, a Honvéd biztosan nem jutott volna oda, ahol most áll.

Az biztos, ha én lennék Pisont István, akkor jó sok pénzt kérnék a visszatérésért, hogy a tulajdonosok megtanulják: nem váltjuk le azt, akivel sikeres a csapat! Ilyenkor viszont felvetődik bennem az örök kérdés: vajon az, aki kitalálta nyáron, hogy váltson edzőt a Honvéd, és Pistont helyett jöjjön Bódog, az most milyen büntetést kap?



Curtist két meccs után egy évre eltiltották! Ez bizony folyamatos meccsterhelés lesz a válogatottnak