mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

És Rossi kitalálta a tutit!

Persze, ez azért lehet túlzás, de tény, Marco Rossi vezetésével rég nem látott eredményes futballt mutat be a válogatott. Hogy mást ne mondjunk: egymás után három tétmeccset nyertünk meg idegenben, amire 35 éve nem volt példa.

Még Mezey György ült a kispadon akkor, amikor egymás után három idegenbeli tétmeccset tudott nyerni a válogatott. Akkor sorrendben Hollandiát, Ciprust és Ausztriát győztük le – és voltunk egyébként a világ egyik legjobb csapata, a világbajnoki cím egy várományosa.
Aztán jött Mexikó.

No persze 2012-ben, Egervári Sándor alatt is nyertünk egymás után három meccset idegenben, csak a csehek elleni győzelem felkészülési mérkőzésen született, majd legyőztük vb-selejtezőn Andorrát és Észtországot.

Rossi alatt azonban valami megváltozott, és egy egyszerű, életben vett példával tudom ezt legjobban bemutatni.

Van egy barátom, nevezzük Attilának – csak azért, mert egyébként tényleg így hívják – aki lényegében hivatásos sportfogadó. Mióta létezik tippmix, ő lényegében ebből él. És saját bevallása szerint az elmúlt 7-8 évben a legtöbb pénzt a magyar válogatott meccsein, pontosabban a magyar vereségeken, pontvesztéseken kereste. Tudom, hogy ez most olyan „magyartalan”, de az ő alapelve az, hogy ha valaki nagy pénzzel fogad, akkor nem a szívre, hanem az észre kell hallgatni.

Márpedig ő általában nagy pénzzel fogad.
Az emlékezetes, hollandok elleni 8-1-es meccsnél például 500 ezer forinttal tette meg (8,3-as szorzóval) hogy négy vagy annál több góllal kapunk ki.
Tán emlékszünk rá, nem kellett sokáig izgulnia.

De a sokak által a magyar labdarúgás egyik legjobb edzőjének kikiáltott Bernd Strock is „sokat hozott neki a konyhára”, főleg az Eb után.. Nem véletlen, hiszen immár számokkal, eredménysorral bizonyított, hogy Storck, az Eb-n való szereplés ellenére is eredményességben a magyar futball történelmének ötödik legrosszabb kapitánya volt.  

Attila barátom 8 éve mondja, hogy a nemzeti csapat pontvesztésére, uram bocsá, vereségére – hozzátéve, hogy sajnos – bátran lehet fogadni, és ha megnézzük az elmúlt nyolc év eredménysorát, ezzel sajnos nem is lehet vitatkozni. Csapatunk 2009 és 2019 között összesen 77 meccset játszott és ezekből 34 alkalommal vesztesen hagyta el a pályát, és 21 alkalommal játszott döntetlent. A legrosszabb évünk 2017 volt, amikor kilenc meccsből hatot elbuktunk!

Nos, Attila, Rossi érkezése óta már nem nagyon fogad a magyar vereségre. Mint elmondta: valami megváltozott. Egységes csapat és kellemetlen ellenfél lett, ahonnan kikerültek a „Dzsudzsák-féle alibi sztárok”.

Van egy tézis, miszerint a magyar játékosok azért nem futhatnak be nagyobb karriert Olaszországban, mert az olasz futball mereven és nagyon erősen épít a taktikai megoldásokra, és ezt a magyar „spílerek” nem értik, nem tudják játszani. Most azt látni, hogy egy olasz edzővel a kispadon a nemzeti csapatunk ezeket a merev és nagyon erős taktikai megoldásokat nagyon precízen betartja, és ez eredményre vezet.

A legnagyobb változás az, hogy most tényleg van elképzelés, és úgy tűnik, Rossi megtalálta az elképzeléshez passzoló játékosokat. A 2016-os Eb előtt Dárdainak nem volt sem ideje sem lehetősége a változtatásra, így meglévő, ahogy Attila barátom mondja,  „Dzsudzsák-féle alibi sztárokra” szabta a csapat játékát. Az ő elvét és játékosait vette át Storck, aki bár kijutott az Eb-re (ráadásul két, tényleg zseniális húzással), ám az iott elért eredményt már nem sikerült továbbvinnie. Sőt, látszott, hogy amikor visszavonult 3-4 futballista, és neki kellene összetenni egy válogatottat, akkor nagy a baj.

Rossinak viszont a Covid miatt ideje is volt a taktika kidolgozásra, és úgy tűnik, a játékosokat is kiválasztotta. Persze, nem Magyarországon élnénk, ha nem dőlne össze megint minden egy esetleges, Izland elleni vereség után, de egyrészről nagyon azt gondolom, hogy ennek a magyar válogatottnak meg kell tudnia verni Izlandot, másrészt azt is gondolom, hogy akármi lesz az eredmény, hagyni kell tovább dolgozni Rossit!

Mert úgy néz ki, sok-sok év sikertelensége után most végre sikerült az MLSZ-ben is hozni egy jó döntést!  

 

 



Most kellene valami „okosat” kitalálni! Futbólia eltitkolt sztorijai!