mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Óriási siker a Hidegkúti SC. kezdeményezése – fél nap alatt 13 csapat jelentkezett az amatőr focitornára

Mint azt a mifocink.com tegnap elsőként megírta, a Budapest bajnokságban szereplő Hidegkúti SC azért, hogy az amatőr focicsapatok ne maradjanak meccsek nélkül őszig, egy zárt kapus nagypályás bajnokságot szervez. Arra azon még Apjok Gergely, a klub alelnöke sem számított, hogy ilyen óriási érdeklőés lesz a tornával kapcsolatban.

- Péntek reggel került ki a felhívásunk a facebook-oldalra, illetve ekkor jelent meg a  mifocink.com cikke. Reméltem,hogy lesznek csapatok, melyek eljönnek majd, de komolyan mondom,hogy erre nem számítottam. Lényegében egész péntek délelőtt csörgött a telefonom, és sorra jelentkeztek a csapatok – mondta a mifocink.com-nak Apjok Gergely.

A szervező hozzátette, eredetileg egy nyolccsapatos tornában gondolkozott, ám fél nap alatt annyian jelentkeztek, hogy az egész tornát át kellett szervezni.

- Persze, én ennek csak örülök. Azt bizonyítja, hogy az amatőr futball világában már nagyon várták, hogy elinduljanak a bajnokságok. Sajnos az MLSZ úgy öntött, ez nem történik meg,  ám a játékosok így is a pályára vágynak.

Mint azt megtudtuk, a legtöbb csapat Budapestről jelentkezett, de korosztályos csapatok – mint például a Mészöly Focisul, vagy a Ferencvárosi FC – mennek a tornára. Sőt, pályára lép majd a Komárom-Esztergom megyében szereplő Vértessomló és minden bizonnyal a Zsámbék is.
- Fél nap alatt 13 csapat jelentkezett, így merünk nagyot álmodni. A cél az, hogy egy nagyszerű, 16csapatos tornát rendezzünk. Azon is gondolkozunk, hogy lesz külön utánpótlás mezőny is, de komolyan mondom, hogy a nagy érdeklődés miatt nemhogy naponta, de óránként változik minden. Ennek nagyon örülünk, így a végső mezőny jövő hétre alakul majd ki.


A tornára nevezni vagy a tornáról érdeklődni Apjok Gergelynél (+36 30 751 4306, apjokgergo@gmail.com) lehet. A nevezési díj: 50.000 forint, a jelentkezés határideje május 15. péntek. A A nevezési díjat legkésőbb az első játéknapon készpénzben kell rendezni számla ellenében.


A Pokorny Sportközpontban megrendezendő tornán a mérkőzésekre 22 játékos nevezhető, a cserék száma korlátlan, ám oda-vissza csere nincs. A mérkőzéseken megjelenő játékosok és csapatonként maximum 2 fős szakmai stáb névsorát 12 órával a mérkőzés előtt a szervezőknek minden csapat köteles mailben elküldeni. Akik a listán nem szerepelnek, a mérkőzés ideje alatt nem tartózkodhatnak a sportközpont területén. Ennek betartásáért a szervezők mellett a csapatok is felelősséggel tartoznak. Piros lap esetén, ha van még cserejátékos, akkor az adott csapat kiegészülhet, ha már nincs csere, akkor nem. A mérkőzéseket 1játékvezető vezeti, akit a szervezők biztosítanak, mivel jelen állás szerint a szövetség nem biztosít bírókat edzőmérkőzésekre. A csapatok 30 perccel a mérkőzés kezdete előtt léphetnek a pályára és a mérkőzés lefújása után maximum 15 perccel el kell hagyják azt, majd egyből a sportközpontot is.  Külön kérés, hogy csak teljesen egészséges játékosok jelentkezzenek játékra. A szervezők azt kérik, akik bármilyen betegség (nem feltétlenül korona vírus) tüneteit észlelik,ne menjenek a sportközpont területére. A jelenlegi helyzet miatt fontos tudni, hogy a sportközpont öltöző épülete zárva tart. Öltöző használatára nincs lehetőség és a vizesblokk sem használható. Külön bejáratú mellékhelyiség áll csupán a csapatok rendelkezésére melynek megfelelő tisztítását naponta többször végzik. Épp ezért arra kérnek mindenki, hogy a csapatok játékosai átöltözve érkeznek és távoznak kerülve minden felesleges érintkezést. A mérkőzéseken a mez használata nem kötelező, sőt minden játékos saját felszerelésben lép pályára a csapatokat az előre megbeszélt 2 különböző felső szín szerint különböztetnek meg.

 

  



A Hidegkúti SC gyorsan lépett: amatőr nagypályás bajnokságot szervez! Vajon a vezetők rájöttek arra, hogy felesleges milliókat fizetni a játékosoknak!