mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

A magyar futball elmúlt tíz éve nem volt olyan diadalmenet, ahogy azt beállítják!

A napokban újraválasztották Csányi Sándort. A MLSZ 10 éve regnáló elnöke újabb 5 évig lesz a magyar futball első embere. Reméljük, ebben az öt évben jobban megválasztja majd az embereit, tanácsadóit, mert az elmúlt 10 év korántsem olyan fényes, mint ahogy azt beállítják, kommunikálják.


Gyorsan szögezzük le: ha kellene egy embert mondanom, hogy ki legyen az MLSZ elnöke, akkor Csányi Sándort mondanám. Arról ugyanis nincs, és nem is lehet vita, hogy jelenleg ő a legmegfelelőbb ember erre a posztra.
Mint ahogy arról sincs, hogy óriási hibája, hogy míg a bankszektorban hozzáértő embereket vonzott maga mellé, addig a futballban olyanokat, akikkel nemhogy az elmúlt 10, de az elmúlt 20 évben sem értünk el szinte semmit. Olyanokat, akiknek többsége nem a magyar futballért, hanem a magyar futballból élt.

 „A magyar labdarúgás 110 éves történelme során sokáig dicsőséges szakaszok váltották egymást. Később bár mérsékeltebb, de még mindig sikeres időszakok következtek – az elmúlt két évtizedben már sajnos alapvetően a sikertelenség jellemezte a magyar futballt, néhány felvillanással, reményteli pillanattal. Ebben a történelmi hagyományokhoz nem méltó helyzetben kell a magyar labdarúgásnak megtalálnia az új sikerekhez vezető utat a változó szakmai, sportpolitikai, gazdasági, társadalmi környezetben."

Nem csalás, nem ámítás, ezek voltak Csányi Sándor első szavai a megválasztása után.
2010-ben.
Aztán felvázolta, hogy miben kell fejlődnünk.
Nézzük néhány ilyen „pontot” - és a megoldását!


Tömegesítés – MLSZ terrorral

Valóban, sosem volt még ennyi 7, 8 9, vagy épp 11 éves játékos a magyar labdarúgásban, de ez csak és kizárólag annak a következménye, hogy az MLSZ szerint a megyei III. osztályban, azaz a magyar futball legalján sem szerepelhet olyan csapat, ahol nincsenek ilyen korú játékosok.

Az más kérés, hogy a falvak csapatainak vezetői vért izzanak, hogy versenyeztetni tuják ezeket a korosztályokat, hiszen nehezen elképzelhető, hogy egymástól 5 kilométerre lévő falvaknál legyen ennyi gyerek.
Nincs is! 

Nem véletlen, így egymást érik a csalások. A kluboknak ugyanis nincs más lehetőségük.

Tán a világon nincs még egy ország, ahol, ha a 7, a 9 vagy épp a 11 évesek csapata három alkalommal nem tud kiállni, akkor a felnőtt csapatot kizárják a bajnokságból! 

Azok, akik ezt a szabályt hozták, biztosan soha nem vezettek amatőr klubot, soha nem „csináltak focit” egy megyei kiscsapatnál, de az is könnyen elképzelhető,  hogy  soha életükben nem fociztak igazolt játékosként!

 Az MLSZ-nek pedig az évek során nem tűnt fel, hogy bár a legtöbb klubnál ennek az eszement előírásnak köszönhetően emelkedett a 7-14 éves korú játékosok száma, utána ezek a srácok varázsütésre eltűnnek.


Nézőszám növelése- totális kudarc!


Nincsenek túl sokan 

Még akkor is nyomasztó a nézőszám, ha a Ferencváros mérkőzéseinek nézőszámát ide számítjuk, ám ha kivesszük a zöld-fehérek meccseit, még inkább elszomorító a kép. Egészen egyszerűen ma már alig járnak meccsekre, ráadásul a meccsekre való bejutást előbb az MLSZ, majd a klubok saját maguk is szigorították. Ennek hatására milliárdokból épülő, üresen kongó stadionokban játsszák az NB I-es mérkőzéseket. Ha meg nagy néha megtelik egy-egy stadion, ahol ráadásul még futball-hangulat is uralkodik, jönnek a sok-sok milliós büntetések. 

Mintha az lenne az igazi cél, hogy csak senki meg ne lássa, mi folyik valójában a kluboknál, a pályán.

 És hogy számokat is lássunk: Csányi Sándor színrelépésekor, azaz 2010-ben 2800 volt az átlagos nézőszám, amit 2018-ra nyolcezer fölé kellett volna tornászni.

Nem sikerült.
Nagyon nem!

A 2018/19-es bajnokságban 3301 volt az átlag nézőszám.


Stadionépítés – állami pénzből, bennfenteseknek!

Rengeteg új stadion épült az elmúlt 10 évben.

Tán sehol a világon nem épült ennyi stadion – kivéve persze ott, ahol közben Eb-t vagy vb-t rendeztek.

És sehol a világon nem adtak ennyi állami pénzt ellenőrizetlenül stadionépítésre.
Itthon valóban dől a lé – persze a nagy közösből - ám úgy épülnek stadionok, hogy ezért semmit nem kell teljesíteni.

Pontosabban egyvalamit kell.
Hű katonának kell lenni.

A felcsúti csoda

Mert bizony csak azon klub kapnak milliárdokat stadionépítésre – és nem csak az első osztályban – ahol a „nagy családból” kinevezett, odatett áltulajdonos van a klub élén.

Ahol ez nem teljesül, ahol ellenszegülnek, ott bizony csak álom marad a stadion, álom marad a sok-sok milliárdos támogatás.


Magyar fiatalokat a bajnokságba!  Totális kudarc!

No, ez az, amit sehogy nem tud elérni az MLSZ.  Egészen egyszerűen azért nem, mert sorozatosan rossz döntéseket hoznak. Először jött a fiatalszabály, melynek következtében a magukat sztárnak képzelő suhancok milliókat kértek egy-egy aláírásért. Az MLSZ ezzel mesterséges felverte a fiatal játékosok árát, olyannyira, hogy az NB I-es csapatoknak már nem állt érdekükben őket leigazolni, mert egy magyar fiatal árából akár 3-4 külföldit is hoztak. Ennek az lett az eredménye, hogy a csapatokat még inkább ellepték a nevesincs légiósok, még jobban kiszorítva így a magyarokat. 

Az MLSZ már nem is próbálkozik a légiósok számának szabályozásával, mindenkinek szabad a pálya!

Légiós, légiós hátán. Hol vannak a magyarok? 

Persze, ezzel elértük, hogy már nem tudnánk összeszedni 6 olyan játékost, aki pályára léphetne a magyar válogatottban úgy, hogy az NB I-es csapatában rendszeresen, egész meccseken játéklehetőséghez jutna.

Ott tartunk, hogy a magyarok itthon nem játszanak, mert sok a légiós, külföldön meg azért nem, mert egyszerűen gyengék ahhoz, hogy légiósok legyenek.


Sikeres edzőképzés – na ne már!

Nos, azt még Csányi Sándor is elismerte a mostani értékelőjében, hogy ezen a téren (is) totális csődöt mondott az MLSZ. Persze, megfelelő szakmai elképzelés nélkül nem is lehet eredményt elérni. Márpedig ezen a téren (is) totális káosz van: hogy mást ne mondjak, a szövetség tíz év alatt hat szakembert is megbízott, majd váltott le az edzőképzés élén.

Ezen a téren (is) éppen annak megfelelően alakulnak a dolgok, hogy épp ki tudja érvényesíteni a saját érekét, ki hogy tuja eladni a saját szakmai könyveit. Nem mellesleg egy fontos tényezőt mindenki kihagy, amikor az edzőképzésről beszélünk.

Ma Magyarországon a fiatal, tanfolyamokra jelentkező edzőket olyan emberek tanítják, akik előbb játékosként, majd később edzőként sem értek el semmilyen kimagasló eredményt.

Nagy kérés, hogy akkor mit is adnak át a fiataloknak. 

Ennek ellenére rengeteg fiatal jelentkezne az edzőképző tanfolyamokra – ha éppen lenne. Ám egy C liszenszes, azaz legalacsonyabb szintű tanfolyamra legfeljebb 25 embert vesznek fel megyénként, hiába jelentkeznének rá ötvenen, vagy épp hetvenen.

Ráadásul épp én írtam arról, hogy az MLSZ „kitalált” olyan képzéseket, melynek 3-4 hónapos képzésének végén olyan bizonyítványt kap a résztvevő, mintha 4 évig járna főiskolára. Persze, előbb be kell perkálni a 1,5 millió forint taníjat.

Persze, ne legyünk igazságtalanok. Van, amiben előre léptünk. Ráadásul sokan vannak, akik azt hiszik, hogy ez leginkább az MLSZ-nek köszönhető. Mindenki döntse el, hogy valóban így van-e. Mindkét állítás.


Klubcsapataink nemzetközi szereplése

 „A magyar labdarúgás színvonalának legfontosabb fokmérője a nemzetközi porondon való szereplés, válogatott és klubcsapatok szintjén egyaránt. Az MLSZ kiemelt célja, hogy mindkét területen a következő években lényeges javulás következzen be"

Ezek is 2010-es szavak!

Bár a BL-csoportkör álom maradt, az elmúlt kilenc évben a magyar klubfoci – a Fehérvár 2012-ben és 2018-ban, a Ferencváros 2019-ben - háromszor is eljutott az Európa-liga főtáblára.

A Fradi 2019-es nemzetközi szereplése jónak mondható, de a cél ennél sokkal több volt

Ami akár jó eredménynek is mondható.

Ha mindezt nem légiósok tömegével, külföldi edzővel, szinte magyar játékosok nélkül (ugye mindennek megakadályozása központi terv volt) történt volna.

No, és ha az eredetileg nem az lett volna az elvárás, hogy 2017 után már két klubcsapatunk legyen ott minden évben az európai főtáblán. Nem nagy megállapítás, hogy ettől nagyon-nagyon messze vagyunk.


Válogatott szereplés

Nagy taps és dicséret: nemzeti csapatunk 2016-ban, 44 év után kijutott az Európa-bajnokságra, ahol nem mellesleg továbbjutott a csoportjából. A világ legtöbb országában ebből hatalmas előny kovácsoltak volna, ám itthon ez nemhogy nem sikerült, de a sikert a magyar labdarúgás történelmének legsötétebb korszaka követte. Vereség-vereség hátán, világégéssel, azaz az andorrai zakóval megspékelve.

A nagy siker, az Eb-szereplés után az áttörés elmaradt, sőt...

Szövetségi kapitány terén ugyanaz a helyzet, mint az edzőképzésnél: bár most Rossit mindenki elfogadja, Csány Sándor 10 éve alatt ő a tizedik kapitány, elődei közül ráadásul négyet kirúgtak.

Már bocsánat, de úgy váltogatjuk a szövetségi kapitányokat, mint más az alsógatyáját, mégsem vontak ezért senkit felelősségre az MLSZ-nél.
Soha!

A válogatott 62. helyen állt a világranglistán Csányi 2010 júliusi kinevezésekor, és a cél a 30. hely stabilizálását volt. Nos, nemzeti csapatunk az elmúlt tíz évben volt 18. is a FIFA-világranglistán, a legfrissebb FIFA-világranglistán az 52. hely a magyar válogatotté.

Persze számos más sikertelenséget és néhány részsikert is fel lehetne sorolni az elmúlt tíz évből.

A legnagyobb visszás dolog, hogy igazából nem sikerült az előrelépés, pedig milliárdok ömlöttek a futballba.
Milliárdok – a nagy közösből.

Nem véletlen, hogy a klubok vezetői imádkoznak, hogy a következő országgyűlési választáson nem változzon a felállás, mert azonnal összeomlik az NB I.
És, talán az NB II is.


Összeomlik, mert ma szinte nincs olyan csapat, amely üzleti alapon működne, csak és kizárólag kihelyezett, kinevezett katonák által közös pénzből működtetett klubok vannak.


A magyar futball elmúlt tíz éve egyáltalán nem volt olyan diadalmenet, ahogy azt most beállítjuk. Sőt, ha Csányi saját maga kimondott, 2010-es céljai szerint az elmúlt 10 év lényegében teljes kudarc! Mégis újra kijelentem: Csányi Sándornál nincs alkalmasabb ember az MLSZ-nek.

Csak könyörgöm: rúgjon ki minden olyan embert, aki az elmúlt 10-20-30 évben ott dolgozott, akinek munkája alatt nem értünk el semmit, aki nem a magyar futballért, hanem a magyar futballból él!

Mert ez a siker első lépése!



Amatőrök élvonalban: Zsámbékon az online edzések mellett a környezetet is megszépítették! Kezdődik! Kezdődik?