mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Stadionavató - anno

Hatvanhat éve, 1953. augusztus 20-án avatták fel a magyar sport akkori legnagyobb létesítményét, a Népstadiont. Bár az átadóra nem skészült el ugyan teljesen, de káprázatos pompával adták át az első ötéves terv "nagy vívmányát" a "győzelmes szocializmus" nevében a "dolgozó népnek". És én ott lehettem ezen a megnyitón - is.
 
 
 
 
Hatvan éve pompás külsőségek hivatottak feledtetni, hogy hátra volt még 24 szektor, azaz mintegy 22 ezer ülőhely kiépítése, és a pályavilágítás sem volt készen. Az eseményen jelen volt Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is, bár egy kínos félreértés folytán nem jutott hely számára a díszpáholyban. A legenda szerint ennek nem kis szerepe volt abban, hogy az 1960-as olimpia rendezési jogát nem Budapest, hanem Róma kapta. Az ünnepség fénypontja a Budapesti Honvéd és a Szpartak Moszkva közötti barátságos labdarúgó mérkőzés volt, amely a magyar csapat 3-2-es győzelmével végződött.

1951-ben és 1952-ben Sztálinváros építését voltam hivatott segíteni, már amennyire egy 13-14 éves gyerek erre képes lehetett. (Milyen érdekes, hogy a szocialista országok akkoriban, a nagy Szovjetunió bölcs vezérlete alatt nem riadtak el egy gyerek dolgoztatásától...).  1953-ban már a harmadik nyári szünidőt dolgoztam át - immár Kazincbarcika szocialista város építésén. Munkásszálláson laktam, és mivel szülővárosom, Baja, nagyon messze volt egy hétvégi hazaruccanáshoz.
 
Augusztus 20-át is a munkásszálláson töltöttem volna, ha...
 
...augusztus 19-én, délután nem nyílik az ajtó és egy izgatott, izzadt szagú szakszervezeti "megbízott" nem rohan be és kérdezi meg tőlem, hogy hol vannak a "szakik".
 
- A  szaktársak az augusztusi ünnepet összekötötték a közelgő hétvégével és elillantak még reggel - mondtam a derék szakszervezeti kádernek.
 
- Te vagy egyedül az egész szálláson? Mindjárt indul a vonatom, akkor mi lesz a jegyekkel? - kérdezte most már egy kicsit kétségbeesetten.
 
Nem értettem, hogy miről beszél. Aztán lázasan magyarázni kezdte, hogy az ő szakszervezeti körzete 12 belépőt kapott a Népstadion megnyitó ünnepségére és a Bp. Honvéd - Moszkvai Szpartak mérkőzésre. Ez persze csak a legjobb kádereknek járt! És ezek a belépők most érkeztek meg, percekkel ezelőtt, augusztus 19-én, az augusztus 20-i megnyitóra! Ő nem tud menni, várja a családja, hiszen egy hónapja nem volt otthon! És itt nincs senki, egy lélek se...ezen a 15 éves srácon kívül.
 
- Figyelj öcsi, itt vannak a jegyek - mondta végül. -  A fél ország örömmel elfogadná őket. Ugorj fel az éjszakai vonatra, menj ki a Népstadionhoz és add el őket. Kérj annyit értük, hogy legalább a vonatjegyedet megtérítse. Meg aztán menj be az egyik jeggyel te is, élvezd az ünnepséget, meg a focit, ott lesz Puskás meg Kocsis, Czibor, Grosics...! - sorolta a szakszervezeti káder.
 
Vidéki kis srácként azelőtt csupán kétszer jártam Budapesten. Három éves koromban apámmal, és egy iskolai kiránduláson 12 éves koromban. Komoly kihívásnak tűnt a kétszeri átszállás, hogy Budapestre kerüljek egy éjszakai vonatozás után,  és hogy kitaláljak a Népstadionhoz, hogy aztán ott egy tucat jeggyel üzérkedjek a Rákosi-korszak legsötétebb ciklusában. A jegyeket persze másodpercek alatt elkapkodták, névértéken. Maradt útiköltségre, ennivalóra, málnaszörpre. Már órákkal a kezdés előtt elfoglaltam a pálya szélén a lehető legjobb helyet. Hatalmas élmény volt az egykori Aranycsapat legtöbb tagját élőben látni. A csodálatos nap után pedig visszaindultam Kazincbarcikára az éjjeli vonattal.
 
Most, amikor leparkoltam az autómat a stadion előtt, elgondolkodtam. Honnan vettem mindehhez a bátorságot hatvanhat évvel ezelőtt? Felnéztem a nehéz, de néha csodálatos időket megélt stadion falaira. Van azokban a falakban egy tartás. A sok romlás és korosodás ellenére is állnak... mint az emlékeink.
 
 
 
 
 



Most jön az, amiben a legjobbak vagyunk: az esélylatolgatás Karakter nélküli játékosokkal nem lehetünk sikeresek!