mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Nincs mese, nincs mellébeszélés! Nyerni kell és kész!

Eljött hát az idő. Nincs mellébeszélés, nem vita. Ha nyerünk Walesben, ott vagyunk az Európa-bajnokságon. Minden más eshetőségről elég utána beszélni….de legyen az, hogy nyerünk Walesben.

A magyar válogatott verességgel avatta fel a Puskás Arénát, de ez most teljesen mindegy.
Nem az a lényeg, hogy mi volt az eredmény pénteken – én például biztosra vettem a döntetlent – hanem az, hogy mi lesz az eredmény kedden.

No és az, hogy milyen eredményeket érünk majd el ebben a csodás stadionban az Eb-n.

Merthogy Csányi Sándor, az MLSZ elnöke azt mondta, a 2020-as Eb-n ott kell lennünk, és ettől egyetlen győzelem választ most el minket ettől, és persze attól, hogy hazai pályán, ebben a nagyszerű stadionban játsszuk az Eb-meccseinket.

Saját kezünkben van a sorsunk, és ezt a lehetőséget meg kell ragadni.
Úgy, hogy megragadtuk a norvégok ellen.
Ráadásul most annyival könnyebb dolgunk van, hogy nem egy oda-vissza meccset kell játszanunk Wales ellen.
Elég csak egyszer nyerni. 

Persze, ne legyenek kétségeink: ez egyáltalán nem lesz könnyű feladat.
Már csak azért sem, mert Walesnak pont ugyanaz a tét, mint nekünk.
Aki a keddi meccset megnyeri, ott lesz az Eb-n.

A soroláskor azt írtam, reálisan a negyedik helyet szerezhetjük meg.
Aki ismer, tudja, szeretem belátni tévedésimet – ha az jót jelent a magyar futballnak.

A keddi meccs után szívesen belátnám a tévedésem!



Mi előre szóltunk a Paksiaknak! Ez azért nem sikerült…mert gyengébbek vagyunk!