mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Gróf Dávidnak köszönhetően menetel a Fradi?!

Persze, a cím egy kissé túlzó de tény, hogy Gróf Dávidnak is köszönheti a Ferencváros mostani sikereit. Dibusz Dénes ugyanis az elmúlt években finoman szólva is beleszürkült az NB I-be, ám most, hogy méltó vetélytársat kapott, ismét parádézik.

Dibusz Dénes 2014-ben érkezett a Ferencvároshoz, és egyből kezdő kapus lett. Akkoriban nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő, ám az elmúlt években rettentően visszaesett a teljesítménye.

Jómagam is írtam arról, hogy a Fradi egyik gyenge pontja a kapus, akinek csapatba kerülését nem fenyegette semmi – még a rosszabb teljesítmény sem – mert egészen egyszerűen nem volt olyan vetélytársa, akit az edző nyugodt szívvel állíthatott volna a kapuba.
Dibusz akkori teljesítményét hűen jellemzi Petry Zsolt nyilatkozata, aki mint a Hertha kapusedzője elmondta: bár volt idő, amikor szóba került Dibusz leigazolása, ám a magyar túl gyenge volt – főleg lábbal – ahhoz, hogy a Bundesligába kerüljön

Nyáron aztán érkezett Gróf Dávid, és bevallom, azt gondoltam, hogy ő lesz a Fradi első számú kapusa. 

Ám Dibusz „felvette a kesztyűt”, és nemhogy visszanyerte a régi formáját, de talán élete legjobb teljesítményét nyújtja mostanában.
Bravúrok egész sorát mutatja be az NB I-ben és a nemzetközi kupában, és egy ezek a bravúrok most nagyon kellenek a Fradinak. A zöld-fehérek ugyanis nyolc nap alatt három meccset nyertek egy góllal, és ez bizony Dibuszt is dicséri. És ez most igen enyhe kifejezés volt.

Szoktam mondani, hogy egy kapusnak nem egy ötgólos győzelemnél, hanem a szoros meccseken kell jól védenie, és Dibusz ezt az íratlan szabályt most bizonyítja.

Ki tudja, ez a produkció egy külföldi szerződést is érhet neki!

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Ki is irányít Kisvárdán!? Mi előre szóltunk a Paksiaknak!