mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Most nincs más dolgunk: örüljünk és tapsoljunk a Fradi tegnapi produkciójának!

Bebizonyosodott, hogy egy nap alatt minden megváltozhat. Mert bizony sokan gondolták azt, hogy a Fradi Spanyolországban belefut egy méretes zakóba. A zöld-fehérek viszont nagyszerű eredményt értek el, rácáfolva ezzel a hitetlenkedőkre - és felvetve néhány problémát.



A Fradi nagyszerűen játszott Spanyolországban.
Akár nyerhetett is volna – igaz, ki is kaphatott volna.
Kár tagadni, az utolsó 20-25 percben feltörte a srácok hátát a háló.

Na de kit érdekel ez most?
A Rebrov-legénység rácáfolt azokra, akik már előre dörzsölték a tenyerüket, mondván, a Fradi megég majd az Európa-ligában. Maradjunk annyiban, ha a csapat ezt a játékot tudja állandósítani, akkor akár tovább is juthat a csoportból.

És itt az egyik legnagyobb probléma.
Tény és való: a hazai bajnokságban a Fradi nincs rákényszerítve arra, hogy folyamatosan ilyen iramú meccset játsszon. Az állóvízbe aztán egy idő után a játékosok is bele-beleszürkülnek, ennek megfelelően a csapat sem tud folyamatosan így teljesíteni. Az is elképzelhető, hogy egy-egy, könnyebbnek tűnő NBI-es meccs előtt a srácok csak a „cipőjüket küldik” ki a pályára, mondván, ha az Espanyol ellen ment, mindenki ellen menni fog.

Persze, tudjuk, hogy ez nem így van.
Nem a Fradinál, de nála jobb csapatnál sem.

Megoldás az lenne, ha a bajnokságunk fejlődne, de erre jelenleg nem sok esély van.

Az NB I jelenleg egy mesterségesen fenntartott, álltulajdonosok által üzemeltetett csapatok gyülekezete, ahol hol így játszanak a csapatok, hol úgy.

Persze a tutit mindenki tudja, minden meg is mondja, fejlődés még sincs évek óta. Épp ezért volt örömteli a Fradi tegnapi (és a Vidi tavalyi) szereplése.

Negatívumot talán nem is lehet mondani a tegnapi meccsről.
Illetve lehetne...
Csak egy példa: a tegnapi Linz-Rosenborg meccsen a hazaiaknál 9 osztrák, a vendégeknél 8 norvég volt a csapatban, míg a Fradiban alig volt magyar, de ezen most kár keseregni,

Márpedig azért, meg megváltoztatni ezt a helyzetet úgysem tudjuk.
Sem a Fradinál, sem másik magyar csapatnál.

Most tehát nincs más dolgunk, minthogy örüljünk és tapsoljunk a Fradi tegnapi produkciójának, és bízzunk abban, a következő fordulóban még nagyobb sikert érnek el a zöld-fehérek.



Rebrov: Koncentráció és a magabiztosság Zsóri Dani ezt most jól odatette