mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Olasz bukta Kispesten!

Nagyon úgy néz ki, Kispesten nem tanultak az MTK tavalyi hibájából. A tulajdonosváltás után ugyanis nem bíztak meg abban az edzőben, aki a nemzetközi kupába vezette a csapatot. Hoztak helyette egy nevesincs olasz trénert, akivel finoman szólva sem szárnyal a csapat. Sőt, nem is nyer meccset. Az MTK a kieséssel fizetett az elhamarkodott edzőváltásért!

Egyetlen mérkőzés.
Ennyit tudott megnyerni a Budapest Honvéd, mióta Giuseppe Sannino az edző.
Az is július 11-én volt az Európa Ligában.
Azóta nemzetközi szinten három döntetlent, hazai porondon pedig négy vereséget tud felmutatni a csapat – és az edző.

Az a tréner, akit annak a Supka Attilának a helyére hoztak,  akivel a csapat kiegyensúlyozottan, a lehetőséghez képest jól szerepelt. Nos, a lehetőségek mostanra sokkal jobbak lettek Kispesten, ám a magyar tréner mégsem kellett.


Fogalmam sincs, ki találta ki Giuseppe Sanninót, ám eddig nem jött be a váltás. A bajnokságban négy vereséget, 5 rúgott és 11 kapott gólt tudnak felmutatni a piros-feketék, ezzel négy forduló után az utolsó előttiek. Az számok pedig magukért beszélnek.

Már bocsánat, de az NB I-ben senkit nem érdekel, hogy „jobban játszottunk, mint az ellenfél”, és hogy „nem érdemeltünk vereséget” meg hogy „látszik a fejlődés”.

Az NB I-ben a gólok, pontok, győzelmek számítanak!
Minden más csak mese habbal!

Persze, messze még a bajnokság vége, lehet, hogy a csapat megtáltosodik, és elkezdi gyűjtögetni a pontokat, ám ezt nagyon gyorsan el kellene kezdenie.

Az olasz mester egyébként a tegnapi, Loki elleni vereség után azt mondta, elgondolkozik a folytatáson, ám azt hiszem, ezt nem csak neki kellene megtenni.



Profik vagyunk! Folytassa, Fradi!