mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Sannino, Szivics, Lipcsei meg a többiek

Véget ért a bajnokság és a Magyar Kupa, kezdődik a magyar futball legizgalmasabb szakasza: az átigazolási időszak. Ami más lesz, mint eddig, hogy már a szünetben ritkán látott edzőkeringő várható. Pakson és Kispesten már meg is van az új tréner.


Jó lenne egyszer megtudni, melyek is egy bajnokságban a Paks céljai. Gondolom – nem megbántva a Paksiakat – nem a bajnoki cím megszerzését, de talán még a dobogó elérését sem tűzték ki maguk elé.  Minden mást viszont elérhetnének bárkivel, ám Pakson most elküldték azt a Csertői Aurélt, aki egészen markáns kis csapatot hozott össze. Jött helyette Tomiszlav Szivics.

A Honvédnál viszont várható volt a váltás, hiszen az új tulajdonos belépésével már lehetett hallani ilyen hangokat. Akkor Horváth Ferencet mondogatták a „mindent tudók”, helyette viszont Giuseppe Sannino lett befutó.

Bevallom, azt, hogy az olasz edző eddig dolgozott a Varese, a Siena, a Palermo, a Carpi, a Lecce, a Chievo, Angliában  a Watford,  Görögországban a Levadiakosz csapatainak, legutóbb pedig az olasz harmadosztályú Novara Calciónál tevékenykedett, azt csak a híradásokból tudom, miként itt elért eredményeiről sincs semmi információnk, de ez nem jelent semmit. Marco Rossit sem ismerték sokan, amikor először hazánkba jött, ma meg sokak szerint ő a magyar futball megmentője, mint szövetségi kapitány.

Minden bizonnyal a Puskás Akadémiánál is új edzője lesz, hiszen a beugró, és a csapatot a kieséstől megmentő Komjáti András ilyesfajta munkájából nem kérnek többet Felcsúton. A mifocink.com információi szerint Lipcsei Péter érkezhet a kispadra, ami finoman szólva is meglepetés lehet, már ami a fradisták és a Puskás Akadémia kapcsolatát illeti.

Érdekes, de a szép idényt futott Debrecennél is váltás jöhet. A a bajnokságban a harmadik helyen végzett a csapat, míg a Magyar Kupában az elődöntő jelentette a végállomást. A hajdúsági szakmai stáb igyekezett helyi kötődésű játékosoknak bizalmat szavazni. A siker ellenére szerződése lejárta után Herczeg Andrással még mindig nem sikerült megállapodni.

Ez a mostani állapot, de mint tudjuk, a magyar futballban egy perc alatt bármi megváltozhat. És bárminek az ellenkezője is megtörténhet.

 



Pakson és Honvédnál is rossznak tűnik az irány! Lipcsei Péter tényleg Felcsútra „költözik”?