mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Négy év alatt nyolc edző - ez bizonyítja, nem sok szakmai elképzelés van Felcsúton

A Puskás Akadémiánál meglépték az egyetlen olyan lépést, amely még felrázhatja a csapatot a letargiából. Most Komjáti Andráson a világ szeme, hogy megmenti-e a csapatot az újabb kieséstől. Az elmúlt négy évben ez a hetedik edzőváltás – és a nyolcadik edző – ami pontosan mutatja, lényegében semmilyen elképzelés nincs a klubnál.

Radoki János alíg fél évet töltött el Felcsúton (Fotó:pfla.hu) 

Radoki János nagy reményekkel érkezett a télen Felcsútra.
A Németországból hazatérő edző még sosem dolgozott hazánkban, és ez akár még jól is elsülhetett volna, hiszen mondhattuk azt, hogy még nem fertőzte meg a magyar közeg.

Nos, a német profizmushoz szokott szakember biztosan nem értette, hogyan kaphat csapata két forduló alatt három óvódást gólt, egy idő után pedig bebizonyosodott: lehet, hogy Radoki jó edző, de nem találta meg az összhangot a csapattal.

Azzal a csapattal, amelyik egy másodosztályú Soroksárral szemben esett ki a Magyar Kupából, azzal a csapattal, amelyik az elmúlt két fordulóban simán kikapott a szintén a kiesés elől menekülő Haladástól és a Kisvárdától.

Az mondjuk megérne egy nagy beszélgetést a klub vezetőivel, hogy vajon milyen elképzeléseik vannak arról, mit is kellene elérnie, hogyan is kellene működnie ennek a klubnak?

Csak azért írom ezt, mert 2015 óta, azaz az elmúlt négy évben ez volt a hetedik edzőváltás – azaz a nyolcadik edző érkezik a csapathoz. És ez még akkor is így van, ha több alkalommal ugyanaz a szakember ült le a kispadra.

Az utolsó, szakmainak állandónak mondható időszak 2012 és 2015 között volt a csapatnál, amikor három évig Benczés Miklós irányított, sőt, ide sorolhatjuk Pintér Attila 2016 és 2018 közötti regnálást, amikor még a kupadöntőbe is bejutott a csapat. Az elmúlt négy évben volt már edző Robert Jarni (2015–2016), Szijjártó István (2016), Vincze István (2016), Pintér Attila (2016–2018), Benczés Miklós (2018), Komjáti András (2018, ideiglenes), Radoki János (2018–2019), míg most megbízott edzőként ismét Komjáti Andrást nevezték ki.

Mindeközben hiába tolják bele a milliókat a csapatba, lényegében az egyetlen, kupadöntőbeli szereplésen kívül semmilyen számottevő eredményt nem tud felmutatni a csapat.

No és a felsorolásból kiderül, hogy igazából semmilyen szakmai elképzelés nincs a klubnál, nincs folyamatos munka, nincs folyamatos koncepció.

A Puskás Akadémiánál sajnos egyetlen fix dolog van és ez az évenként több száz milliós TAO támogatás!

 

 

 



Felcsúton sokkal nagyobb a probléma, mint a Magyar Kupa-kiesés! Vajon a milliárdok „hozták” a vevőt, vagy a vevő a milliárdokat Kispestre?