mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Reménysugárra várva

Most kellene valami bátorítót írni. Valami olyasmit, hogy „most aztán megmutatjuk”, vagy olyat, hogy csak kisiklás volt a szlovákok elleni  mérkőzés, de az a véleményem, hogy ezzel csak ártanánk. Ártanánk a játékosoknak, a szurkolóknak. A magyar futballnak. Ehelyett inkább várok egy jelre, egy reménysugárra.

Tudják, hogy az elmúlt húsz évben hányszor olvastam, hogy az utolsó órában vagy a magyar futball?
Aztán megtörtént a csoda, kijutottunk a 2016-os Eb-re, és ezt sokan arra használták fel, hogy elhallgassák, az asztal alá söpörjék a  problémákat.

Ám a problémák már csak olyanok, hogyha nem oldják meg őket, újra és újra „előbújnak”:
 És most újra ott tartunk, hogy válogatottunk kilátástalan helyzetbe kerül, ha ma vereséget szenved. Lényegében elveszíti minden esélyét arra, hogy kijusson a 2020-as Eb-re.
Arra az Eb-re, melyen hazai pályán, a sok-sok milliárdból épülő Puskás-stadionban játszhatna a magyar válogatott.

Csakhogy ma sokkal nehezebb ellenfél vár a magyar csapatra, mint Szlovákia.
Ma a világbajnoki ezüstérmes, igazi sztárokkal teletűzdelt Horvátország ellen kellene valami extrát mutatni.

Reálisan nézve erre nincs sok esély.
Én mégis várok valami reménysugárra.
Arra, hogy  a fiúk megmutassák, az elmúlt két napban baromságokat – már bocsánat – írtam.



Lényegében nem beszélhetünk magyar válogatottról! Van fény az alagút végén