mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Szabó Bence, a III. Kerület sportigazgatója: Csak Buzsáky árulhatja el, milyen problémával küzd!

Korábban foglalkoztunk Buzsáky Ákos menesztésével. Tény, derült égből villámcsapásként hatott a hír, hogy pár nappal a tavaszi szezon rajta előtt a III. Kerületi TVE elküldte a a korábbi 20-szoros válogatott középpályást, a gárda vezetőedzőjét, Buzsáky Ákost. A III. Kerületi TVE kiadott egy közleményt, ám ebből nem tudhattunk meg sokat. Csupán annyit, hogy az óbudai együttes egészségügyi okokra hivatkozva vált meg a fiatal szakembertől, akinek az irányításával a negyedik helyen telelt az NB III-as gárda.  Legalább ennyire érdekes, hogy a csapat sportigazgatója a kétszeres olimpiai bajnok vívó, Szabó Bence fia. Aki nemrég még az NB I-ben szerepelt, és aki még mindig nincs harminc esztendős. De vajon hogyan lett ifj. Szabó Bence a Kerület sportigazgatója, miért nem játszik még a legmagasabb szinten, és miként élte meg eddigi legnehezebb döntését, hogy megvált Buzsákytól?


ANDICS GÁBOR



Mint azt már korábban megírtuk, a III. Kerületi TVE csapata egy közleményben magyarázta el Buzsáky Ákos menesztésének okát.
„A III. kerületi Torna és Vívó Egylet vezetősége a mai napon azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól Buzsáky Ákos vezetőedzőt egészségügyi problémái miatt. Az Egyesület ugyanakkor minden segítséget megad a jövőben is Ákos részére, hiszünk benne, hogy ez a sajnálatos, de egyben elengedhetetlen döntés az ő gyógyulását szolgálja.
Az Egyesület vezetősége Kemény Kristóf másodedző számára felajánlotta a folytatás lehetőségét, de ő jelezte, nem él az ajánlattal, hanem azonnali hatállyal kérte megbízási szerződésének felmondását, melyet az Egyesület vezetősége tudomásul vett és elfogadott.
Az Egyesület mai naptól az eddigi utánpótlás szakmai igazgatót, Gál Istvánt kérte fel a felnőtt csapat szakmai munkájának irányítására.”


„Elfogadtam, hogy az előre eltervezett futballkarrierem másképp alakul”

- Már azon is meglepődött a szurkolók egy része, hogy a III. kerület sportigazgatója az Újpest, a Vasas, a Pécs és az Eger korábbi NB I-es támadója, a még mindig csak 29 esztendős Szabó Bence. Kezdjük is előbb ezzel: hogyan kerültél az óbudai együtteshez, és miért nem játékosként segíted a klubot?
- Az egész 2017 novemberében kezdődött, ekkor érkeztem a Kerülethez, mint ügyviteli referens. Alföldy Csaba ügyvezetővel kezdtem meg az egyesületnél a munkavégzést, s alig több mint fél évvel később, 2018 nyarán felajánlották nekem a sportigazgatói posztot.

- Meglepődtél?
- A szurkolókkal ellentétben – kevésbé. Örömmel mondtam igent.







- Jobban vonzott, mint a játék?

- Az a helyzet, hogy pontosan tisztában voltam az addigi karrieremmel, tudtam, éreztem, hogy az a pálya, amit be szerettem volna futni – nem fog összejönni. De a labdarúgás szeretete továbbra is ugyanúgy élt bennem, csak elfogadtam, hogy az előre eltervezett futballkarrierem másképp alakul... Bevallom, úgy voltam vele, hogy legalább 36-37 éves koromig játszom majd a lehető legmagasabb szinten, s csak azután kezdek tervezgetni. Hát, ez most előrébb jött, de... A góllövésről így sem mondtam le, a BLSZ I-es Unione csapatának vagyok az igazolt labdarúgója.

- A történetből kihagyhatatlan az édesapád, a kétszeres olimpiai bajnok vívó, Szabó Bence, akinek markáns véleménye van mindenről, ezt szerencsére lapunkban is tapasztalhatjuk hétről hétre. Ő miként fogadta a döntésedet?
- Természetesen apu volt az első, akivel megosztottam ezt a lehetőséget, és mindenben támogatott. Nem arról van szó, hogy engedélyt kértem volna, vagy hasonló, csupán beszélgettünk a helyzetről, a döntésről, és most is rám bízta az egészet.

- Azért egy jellegzetes „szabóbencés” megjegyzése sem volt?
- Ezúttal nem, de ha már itt tartunk, annyit azért elárulhatok: egyetlen területen nyüstölt csak állandóan, ez pedig a tanulás volt. És a szüleimnek ezúton is köszönöm, hogy nyüstöltek, mert ha visszagondolok, azért kemény harcokat vívtunk egymással e téren, és sokáig nem fogtam fel annak a jelentőségét, hogy miért olyan fontos az embernek egy egyetemi diploma. Ma már tudom...

„Ilyen a magyar ember...”

- Térjünk rá a közvéleményt foglalkoztató Buzsáky-ügyre. Miért kellett megválni a fiatal szakembertől?
- Az ő gyógyulása érdekében.

- Ennél azért többet szeretnénk megtudni.
- A klub által kiadott közleményben...

- ...olvastuk, de abból sem tudtunk meg sokkal többet.
- Úgy éreztük, hogy nem várhatunk tovább, s ez akkor is igaz, ha pontosan tudjuk: nyakunkon volt a tavaszi szezon rajtja (a III. kerület hazai pályán 1-1-es döntetlennel kezdett a Pápa ellen, a szerk.), az átigazolási időszakot is Ákossal dolgoztuk végig, s nyugodtan mondhatom, barátivá vált a kapcsolatunk. Ez azonban most mind nem számított, az ő gyógyulása érdekében hoztuk meg a döntést.



- Milyen betegségben szenved Buzsáky?

- Ezt csak ő mondhatja el, nekem nincs jogom erről beszélni. Ez mindenkinek a magánügye, miként az is, hogy megosztja-e a nyilvánossággal vagy sem.

- Csak azért kérdezzük, mert vadabbnál vadabb pletykák láttak napvilágot drog- és alkoholproblémákról, s még sorolhatnánk.
- Sajnos, ilyen a magyar ember. Egészségügyi problémákról nem szép dolog találgatni, de valakiknek semmi sem szent. Szerencsére a sok negatív kritika, komment és vélemény mellett sok támogató telefonhívást is kaptam Barczi Dávidtól, Rajczi Pétertől vagy Futács Márkótól, ami erőt adott ebben a nehéz időszakban.

Kemény Kristóf elmondta...

- Nem lett volna egyszerűbb megelőzni a szóbeszédeket, ha nyíltan leírják a problémákat?
- Álláspontom alapján az egyesület által kiadott közleményben az egyesület nyíltan leírta a kényszerű döntés okát, továbbá ahogy már két kérdéssel ezelőtt jeleztem, ennél részletesebben kifejteni a problémát nem jogosult az egyesület. A közvéleménnyel nem oszthatunk meg ilyen információkat. Akkor is, ha sajnálatos módon a kívülállók elkezdenek kombinálni.
- Buzsáky társa, Kemény Kristóf miért távozott?
- Miután döntöttünk, szerettük volna házon belül megoldani az edzőkérdést. És ha az imént azt mondtam, hogy Ákossal barátok lettünk, akkor ez Kristófra hatványozottan igaz. Felajánlottuk neki, hogy maradjon a III. kerületnél, vegye át a csapat irányítását, de ő karakteresen kijelentette, hogy Ákossal közös gyerekkori álmuk az edzősködés, amit még együtt tanultak Angliában, ő csak vele tudja elképzelni a munkát. Ez az ő közös utunk. Azt is szeretném elmondani, hogy mindvégig Buzsáky Ákossal terveztünk, vele indult ez az egész projekt, s vele működött is szakmailag, ám ezúttal utóbbi már nem számított, az emberi tényezők erősen felülírták a szakmaiságot...

(andics)



Az MLSZ-nél bárkiből lehet akadémia igazgató – 12 nap alatt, egymillióért! Győzelmének köszönhetően veszítette el edzőjét a Fradi